Református vagyok és Istent egyáltalán nem gondolom szentnek. Ki az aki hasonló képpen gondolkozik? Aki eleve elrendel sorsokat az egyáltalán nem szent. istennek hasonlóan hozzánk emberi tulajdonságai vannak szerintem. Mit gondoltok Isten szent?
Én is voltam padlón, ott álltam az öngyilkosságom előtt. Én tudom, hogy van lehetőség letérdelni a legkilátástalanabb helyzetben is és a 4 fal között megvallani az Úrnak, hogy saját idióta döntéseim miatt kerültem a gödör legeslegaljára. Van lehetőség az utolsó órában is meggyónni neki a hibáinkat.
És tudod, hogy mi történt? Éreztem, hogy velem van és vigasztal. Azóta is velem van, ez 4 éve történt. Velem volt, míg felépültem és helyre állított.
Nem adott pénz hegyeket, nem adott anyagi dolgokat. Hanem a lelkemet gyógyította meg. Én pedig igyekeztem megismerni őt minél jobban.
Számomra Jézus az Isten, aki a mindenséget teremtette a kereszthalála után. Szodoma és Gomora nélkül nem lett volna az azt megelőző teremtés. Mi sem lennénk, szeretteink sem lennének.
Egyedül azért nem ír erről a Biblia, mert nem igazán tudták felfogni annak a dimenziónak a mibenlétét, amelyből Isten munkálkodik. Nem értették, hogy Isten hogyan hívta életre saját magát. Ezért nem értik az Ószövetségi Isteni túlkapások mélyebb értelmét.
Viszont a humorérzékedet értékelem. Szavaidat még az Úr is megmosolyogta. Meg van a helyed Isten országában.
Isten útjai kifürkészhetetlenek, mert nem csak a téren, hanem az időn is áthaladnak. De ezt nem írja le a Biblia. Pedig egyértelműen kikövetkeztethető.
Isten nem rendel el semmit.
Szabadon választhatsz jó és rossz között. Azt aratod, amit te vetettél el, nem Isten határozza meg.
A szent tisztát jelent. A sátán meg piszkosat hoz, bünt. Mi a bajod?, nagyon egyszerű a leosztás. Vagy belemész a kisértésbe, vagy nem, ezt kifelejtetted.
Maradj tiszta, és akkor nem kell félned az égvilagon semmitől, ennyi.
És honnan vagy annyira biztos hogy eleve elrendelt sorsokat?
A Biblia kigyója, hasonloképp félrevezette az emberpárt avval kapcsolatban, hogyan értelmezzük Isten szándékát.
Sikerült neked ugyanebbe a félreértelmezett mederben értelmezned Isten, akár református vagy akár nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!