Hogyan lehet imádni ilyen istent, mint Jahvét? Szívtelen, láthatatlan, ítélkező, fenyegető, gyerekeketfeláldozó lényt?
OFFTOPIC - de akkor is!
Ti, akik ilyen-olyan vallásúnak tartjátok magatokat, így-úgy élitek meg "hiteteket", legalább abban jussatok közös nevezőre, hogy
- csak EGY ISTEN létezik, és
- Mindnyájatok számára UGYANAZ!
Elismerem ugyan, hogy az ószövetségben nemcsak többféleképpen szólították (Elóhim, Adonáj Jahve), többféle jellemet ráaggattak, ettől függetlenül mai ember számára - aki hisz benne - EGY ÉS UGYANAZ.
Kerültem a választ, igaz? 😜 Igen, mert NEM TUDOK rá válaszolni! Nem azért mert hiányosak róla az ismereteim, hanem pont ellenkezőleg! És ezeket az ismereteket a KÉTELY GERJESZTI, nem pedig a jámbor magolási vágy.
Nevezzük csak egyszerűen Istennek.
Isten nem úgy gondolkodik mint egy ember, hiszen nem csak annyit fog fel a létezésből, amit egy ember. Mi látjuk a múltat és a jelent, haladva az ismeretlen jövő felé. De Isten ezzel nem így van. Isten mindent lát, azt is, amit mi emberek képtelenek vagyunk meglátni.
Isten korlátlan rálátással és mozgástérrel rendelkezik a valóságban. Alapvetően ezt kellene megérteni.
Én nem megyek olyan messzire a múltba, Isten megismeréséhez, mint az ószövetség. Jó szamárvezető a Biblia. De nem az a lényege, hogy parancsot adott gyerekgyilkosságra, hanem azt is érdemes megvizsgálni, hogy mi okból tette. Egyetlen egy fő alakja van a Bibliának, ez pedig Jézus. Nagyon kényelmes úgy magyarázni Jézust, mint Isten fiát. Én nem így tekintek rá. Én úgy tekintek rá, mint a fiú Istenre. Az én elmém azt fedezi fel az egész történetből, hogy Jézus megszületése és élete az alapja a világ megszületésének. Ugyanis abból a Jézusból lett az Isten, aki megteremtette a világot és a valóságot. Le van írva: "Én és az Atya egyek vagyunk" Az apostolok megértették ezt. De leadni ezt nem lehet 20 percben vagy két oldalban egy olyan korban, akol ismeretek hiányában még azzal sem voltak tisztában, hogy a föld gömb alakú vagy hogy mi fán terem az idő.
A lényeg az, hogy ha nincs Jézus, akkor nem lesz Isten. Ha nincs Isten, akkor nincs teremtés. ha pedig a teremtésben nincs a bűnbeesés , parancs a gyerekgyilkosságokra, akkor nem születik meg Jézus. Így tehát nincs, aki Istenné válhasson, hogy megteremthesse a világot. Ezzel jézus nagyon is tisztában lehetett. Az Atyához imádkozott. És azt mondta, hogy ő és az Atya egyek. Mert ő a Fiú, akiből lesz az Isten. Ha pedig nincs az a gyermekmészárlás, akkor a zsidók kipusztultak volna és nincs, aki megszülje Jézust.
Szerintem a Vatikánban is tisztában vannak ezzel. Ennek az elképzelésnek nagyon is komoly logikai alapja van. De vajon nem arra van-e felkészítve a világ az időutazós sci-fi filmekkel, hogy képesek legyenek befogadni ezt?
Mert ez az egy opció van, ami magyarázza, hogy miért kellett kiadni az ószövetségi parancsokat, sőt azt is, hogy miért kellett Krisztusnak kereszthalált halnia. Bizonyára létezne erre valamiféle tudományos magyarázat. Hogy hogyan válhatott egy emberi lény Istenné. Vajon mi játszódik le annak az elméjében és agyában, akit ártatlanul feszítenek keresztre. Milyen kémiai folyamatokat indított be az olaj, melyel megkenték Jézus lábát? Jézus maga egy csodát sem tett. Minden csodát az Isten tette. Aki amúgy Jézusból lett. Az okozat megelőzi az okot. Hogy miért? Mert az idő nem egy folyó, hanem igen is változékony. A tudomány is erre mutat. Az idő és a tér meggörbülhet.
Aki évekig kitartóan tanulmányozza a Bibliát csak egymaga és elvonatkoztat attól, amit a papok adnak magyarázatként tudva, az alapvető tudományos kutatások eredményeit, az csakhamar kikövetkeztetheti, hogy ez csak így működhetett.
De aki nekem nem hisz, az gondolkodjon el ezen: [link]
De tessék csak utánakutatni. Elméletben lehetséges az időutazás csak nem változtatható meg a múlt.
De megsúgom a folytatást:
A Jézusból lett Isten abban a pillanatban szabadult ebből a paradoxonból, amikor Jézus "feltámadott". Addig nem volt sem az embernek sem az istennek szabad akarata. 40 napig ott volt a környéken szabad akaratú Istenként. Gondoljátok bele magatokat ennek a jézusból lett Istennek a helyébe, aki az ősrobbanástól kezdve azon fáradozott, hogy minden megvalósúljon látva mindent. Hova mennétek Krisztus után 33-ból, ha Istenek lennétek? Istenként én biztos, hogy lassan, de biztosan elkezdenék ugrálni a jövő felé. Nem érdekes, hogy hogy addig a napig évezredek alatt nem nagyon volt fejlődés, aztán szépen lassan beindult?
Kizártnak tartom, hogy időutazás nélküli lenne ez a történet. Csak van benne egy hatalmas csavar, amit most megpróbáltam kibogozni. Amikor pedig eljön az utolsó nap. Akkor egy olyan világ lesz, ahol a holtak visszatérnek. Akik hittek, azok boldogok lesznek. Akik ateisták voltak, azok pedig szégyelni fogjék magukat, hogy a hívők hittek, ők pedig nem. Nem pokolra jutnak a hitetlenek. Nem. Hanem csak kárhozatra. Evolúciós szempontból nem előnyös olyannal összejönni, aki nem látja jól a helyzetet az információk alapján. Akkor pedig bebizonyosodik, hogy az ateisták nem látták meg jól a helyzetet. Megtérésre és hitre pedig már nem lesz lehetőség, mert ami ma hit, az akkor már tudás lesz.
Logikus ám ez az egész, csak idő és kutatás, hogy az ember megértse. Aki pedig megértette, annak az igazolás vissza fog köszönni akár a Bibliából, akár a tudományból, de mindenképpen csak abból, ami igaz és abból nem, ami hamis.
Dióhéjban: Istennek sem volt más választása. De nem csak önmagáért, hanem értünk is.
1) A te személyes emberi erkölcseid alapján akarod megítélni az istenit. Egyértelmű a definíciójából adódóan, hogy istennek van igaza mindig mindenben, és minden úgy jó, ahogy ő teszi, legfeljebb te ezt nem látod át a korlátolt emberi elméddel, ahogy a háziállat sem érti, miért jó neki az oltás.
2) Tegyük fel, hogy az 1-es pont nem igaz és neked van igazad, ami istenkáromlás szint, de a játék kedvéért menjünk bele. Még ebben az esetben is el kell fogadnod istent, hiszen mindenható, mindig az ő akarata érvényesül akár tetszik, akár nem. Hogy megint hozzak egy párhuzamot, bizonyára neked sem tetszik minden állami törvény, de elfogadod őket.
" A te személyes emberi erkölcseid alapján akarod megítélni az istenit. "
A Biblia erkölcse alapján sem jó.
"ahogy ő teszi, legfeljebb te ezt nem látod át a korlátolt emberi elméddel, ahogy a háziállat sem érti, miért jó neki az oltás."
Gyakoriak az ilyen példák. Csak mindig kimarad belőlük az, hogy Isten nem olyan korlátozott. Az ember kénytelen szenvedést okozni az állatnak a jó érdekében. Istent azonban semmi nem kényszeríti ilyen kompromisszumokra.
"2) Tegyük fel, hogy az 1-es pont nem igaz és neked van igazad, ami istenkáromlás szint, de a játék kedvéért menjünk bele. Még ebben az esetben is el kell fogadnod istent, hiszen mindenható, mindig az ő akarata érvényesül akár tetszik, akár nem. "
Nem egészen. Ha elfogadjuk, hogy a jó Isten valójában nem is jó akkor ott már nem Istenről beszélünk és onnantól már kérdésessé válik rengeteg minden.
Például ha isten nem jó de ő sugallta a Bibliát akkor mi a garancia arra, hogy a jóságán kívül másról nem hazudott? Lehetnek másik istenségek is akkor lehet, hogy a Bibliát sugalló isten nem is mindenható, lehet nincs is túlvilág abban a formában ahogyan azt ő előadta lehet, hogy nem is ő dönt arról, hogy kikerül pokolra és ki nem lehet, hogy a mennyország nem is olyan jó hely, sőt egyenesen rossz....
Ha elfogadjuk, hogy Isten nem is olyan jó akkor onnantól kérdésessé válik az egész Biblia is.
De lehet akár az is, hogy a Bibliában azért próbálnak erkölcsösnek beállítani egy erkölcstelen istent mert az egész pusztán emberi kitaláció és nem azért mert isten próbálja magát erkölcsösnek beállítani.
3.
Te érted is, amiket ide lekopácsoltál?
És a gyógyszereidet bevetted!
#4.
Ekkora ordító SZERVILIZMUST! Ez már-már az elmebaj határát súrolja.
Még az sem világos, mi a búbánatot szedtél itt pontokba. Nehogy megmagyarázd! Félő, hogy súlyosbító körülmény... 😊
Jahve nem szívtelen, az ítéletei mindig igazságosak, nem fenyegetőzik, hanem elmondja, hogy egy rossz dolognak mi a következménye.
Gyermekeket pedig nem áldoz fel, ahogy felnőtteket sem.
Nem vagy tisztában azoknak a szavaknak a jelentésével, amiket felsoroltál.
Ha megfogalmaznak egy törvényt, pl: ne lopj, mert akkor börtönbe kerülsz, az nem fenyegetőzés.
Jahve pedig felnőtt embereket sem, és gyermekeket sem áldoz fel, az Izraeliták idejében is állatáldozatokat kért.
Sokkal inkább gonosz emberek, és hamis vallások áldoznak fel embereket, és gyermekeket.
Ha pedig egy törvényszegés miatt valakit halálra ítélnek, az nem áldozat, hanem büntetés.
6!
Én vagyok a 3-as.
Pedig ez még az egyszerűsített magyarázat. A dolog egy két lépcsőfokkal bonyolultabb, duplacsavarosabb. Én örülök azon, hogy van aki megértette.
Ha ezt pedig te nem értetted meg, akkor hogyan érthették volna meg a maguk idejében a tanítványok? 3 év alatt meg értethette az Úr mindezt a tanítványokkal, a " feltámadással" pedig igazolta ezen tanításnak az igazát. De ők vajon hogyan értethették volna meg másokkal ezt, akik nem a saját szemükkel látták a történéseket es az Úr hatalmát. Elrejtették hát az evangéliumban az igazságot, amit felvázoltam. Szemet szúr, de nem veszik észre. Pedig olyann gyönyörűen körbeírták.
Isten jó. Megvan a kielégítő magyarázat azokra amiket Iste, ugymond túlkapásainak neveznek némelyek. Nem ellensége Isten a kisgyermekeknek. Éppen, hogy barátja nekik. Aki kitartóan keresi a választ, az meg is találhatja. Én leírtam. Felvázoltam. Nem könnyű megérteni, sőt, úgy hiszem ez csak a felszín kapargatása. Azt meg aligha venné be az ember elméje, hogy létezik egy lény, aki képes arra, hogy bár ő teremtette a világot, mind a mai napig még meg sem született. Mert Isten születése a végidőkben van. Jézus pedig se nem a kezdet és se nem a vég. Ő a mindenség közepe.
Ő a fiú, Ő az Atya és ő a Szentlélek. Se kezdete, se vége minden az egyben.
Itt a lényeg, hogy mi nem érthetjük meg ennek a logikáját. Mert nem látjuk, nem ismerjük a jövőt.
Képzeld el, hogy megismered a jövőt és valakit úgy megszeretsz benne, hogy annak létezése ad értelmet egyedűl a te létednek. De ő csak úgy születhet meg, ha téged keresztre feszítenek. Hát nemde inkább önként mennél a keresztre, sőt még magadat is felszegeznéd rá, ha tudod, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy létednek legkedvesebb értelme a világban lehessen? Egy olyan személyről beszélek, aki nélkül a világ egy borzalom lenne, de vele gyönyörű. Még ha nem is láthatnám ezt a személyt sem érdekelne, ha tudnám , hogy azzal, ha embertestem kivérződik egy kereszten biztosítva lenne az ő eljövetele.
Ha az ember igyekszik beleképzelni magát Isten helyébe, akkor elegendő elmélkedéssel és kutakodással megértheti, hogy Isten nem gonosz, nem is önző, hanem éppen, hogy jó. Minket választott és nem azokat, akik meg sem születtek. A világ pedig csupán addig tűnik sötétnek és Isten is, amíg a sötétséget keresed benne. De ha a világosságot kutatod az életben és az Istenben, annyit találhatsz, hogy akár el is vakíthat téged. Szavakbaönthetetlen. De mindenki meg tapasztalja egyszer. Az utolsó napon, Melynek nem lesz se eleje se vége. Az egyszerűen csak van. Csak a mi nem fogjuk fel.
#9.
"Pedig ez még az egyszerűsített magyarázat"
No már csak az hiányzik, hogy részletesen megmagyarázd. 🤣
Ez már a metafizikai-theologiai-kretinológia magasiskolája!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!