Miért nem akarnak meghalni a vallásos emberek, amikor a másvilág egy sokkal jobb élet a hitük szerint?
Miért honnan tudod, hogy a vallásos emberek nem akarnak meghalni? Sorban megkérdezted mindet?
A halál meg majd akkor jön el a hívő életében is amikor itt az ideje.
“Ezért azt mondom, hogy jó az embernek, ha nem eszik, nem iszik, és ha nem sóhajt a nap alatt, mert csak ezt látja a nap alatt: hogy jók a napjai. Mert ha is sokat él valaki, mindazonáltal vigadjon mindenek előtt, és emlékezzen mindig ama napokon, melyek sötétek valának; mert sok minden van, ami bajos. És az Isten büszke lélekre tette az emberekre, hogy megpróbálja őket. És ragaszkodik a boldogság utáni törekvésekhez; úgysem sok minden van, ami jó, a nap alatt.” (Prédikátor 7:1-10)
"Mert a semmi nem csábító. Ez pont azt sugallja, hogy csak egyszer élünk és ezért azt ki kell használni."
Na pontosan ez a mentalitás vezetett ahhoz, hogy a Föld erőforrásait szinte már a végletekig kimerítettük.
Az azonban azért igaz, hogy mindenki egyszer él, hiszen a lélek ami halál után a túlvilágra költözik, az már nem egy biológiai test, így ennek hiányában azt már élőnek sem lehet tekinteni.
Ezért a megfogalmazás úgy helyes, hogy az ember halála után tovább folyatja a létezést.
1. Mert a hit nem a dolgok biztos tudása, hanem a "reménylett dolgok valósága".
2. Mert a hit éppen a földi élet magasabb jelentőségét, értékét, célját erősíti meg a hívőben; hiszen Isten szándéka, terve a mi földi életünk.
3. Miért akarna valaki hazamenni, ha még nem végezte el a dolgát, nem járta be az útját, nem tapasztalta meg amiért idejött.
Azért annyi esze többnyire mindegyiknek van, hogy mese miatt nem akar kipurcanni, mert a lelke mélyén minden hívő tudja, hogy ez az egész istenes ökörség ugyanolyan badarság, mint bármelyik eddigi istenhit, amelyek őrültsége elmúlt, híveik potyára tették rá az életüket, mert nincs alvilág, nincs révész a Styx folyón és a balzsamozástól nem lesz örök élete senkinek.
Mennyek országa ugyanígy nem létezik, aki ezért ácsingózik, annak bilibe ér a keze és attól felébred.
A hit kamu és annyira gyenge dolog, hogy ézt már az átlag hívő is megérzi, mert hátha tényleg nincs is Isten, meg nem létezik a többi nyalánkság sem?
Hiszen nem jött még vissza senki, aki hírt adhatna arról, mi van a halál után.
Semmi?
Ja, szerintem semmi.
"Azért annyi esze többnyire mindegyiknek van, hogy mese miatt nem akar kipurcanni, mert a lelke mélyén minden hívő tudja, hogy ez az egész istenes ökörség ugyanolyan badarság, mint bármelyik eddigi istenhit, amelyek őrültsége elmúlt, híveik potyára tették rá az életüket, mert nincs alvilág, nincs révész a Styx folyón és a balzsamozástól nem lesz örök élete senkinek.
Mennyek országa ugyanígy nem létezik, aki ezért ácsingózik, annak bilibe ér a keze és attól felébred."
Hibás logika.
Akkor most elemezzük kicsit az állításaid logikai tartalmát:
P1, (első premissza)Az "egész istenes ökörség" badarság. Tehát a logikai propizíció az hogy a keresztény Isten hit vagy vallás badarság (nem igaz).
P2, Azért mert "mint bármelyik eddigi istenhit, amelyek őrültsége elmúlt".
Propozíció: Azért nem igaz az keresztény vallás vagy Isten létezése mert a többi vallásba vetett hit elmúlt, vagy bebizonyosodott, hogy hamis.
K: (konklúzió) Isten nem létezik és a keresztény hit hamis, mert a hívők legbelül tudják, hogy sok más vallásba vetett hit megszűnt, vagy bebizonyosodott hogy hamis.
Erre a kritikám az hogy:
A kereszténység célja mindig is az volt, hogy a más vallásúakat vagy meggyőződésű embereket keresztény hitre juttassa.
Ezért a felteveséd, hogy legbelül mi hívők tudjuk, hogy Isten nem létezik ("hogy ez az egész istenes ökörség") logikailag helytelen. Azért mert a sok más vallás eltűnésével éppen hogy a kereszténység egy célja teljesült.
Másfelől pedig az, hogy létezett vagy létezik több vallás és istenkép, szükségszerűen még nem jelenti azt, hogy minden vallás hamis és egyetlen isten sem létezik.
Például, ha én készítek egy halmazábrát amely önmagában igazságokat tartalmaz, ám mások mellé rajzolnak még négy olyan halmazábrát amely tévedéseket tartalmaz, még nem jelenti azt, hogy az általam ábrázolt halmazt hamissá teszi.
Ahogyan az sem jelenti azt, hogy egy vallás AKKOR ÉS CSAK AKKOR lehet igaz, ha minden vallás igaz.
Mindezek fényében akkor a konklúzió is hamis.
Érdekes, hogy az ateisták állandóan azzal hőbörögnek, hogy a vallásban nincs logika, pedig szemmel láthatóan ők azok akik nem értenek sem a logikához, sem a filozófiához, sem a teológiához, sem pedig az apologetikához.
#8.
"Az életet Isten adta és csak ő veheti el."
Hát B + ... - majdnem mondtam valamit! És KI KÉRTE meg rá!? Ráadásul ezért tartoznánk neki hálával... 😕
#16.
"A keresztények szerint a földi élet értékes, még akkor is, ha sokszor szenvedéssel van tele" ... mintha azt hallanám: "DAS ARBEIT MACHT FREI"
"... s ennek értékét Krisztus mutatta meg saját szenvedése árán"
Bocs: MIT IS pontosan...?
"A keresztény hit szerint az élet Ura egyedül Isten, [látszik...😕] az ember még saját élete felett se rendelkezhet" Akkor bánom, hogy valaha kereszténynek születtem, - igaz, nem én tehetek róla... Csak azon csodálkozom, hogy még mindig létezik ennyi "keresztény"!
Sajnos nagyon igaz: A tömegek MANIPULÁCIÓJA nagyon régi szemfényvesztés. Képtelen az emberiség túltenni magát rajta.
Azért, mert a hitük csak arra elég, hogy a templomba elmenjenek. De arra nem elég, hogy el is higgyék, amit ott mondanak nekik.
[Papóka és Mamóka belép a Mennyek Országába. Szent Péter vezeti őket. Halk zene szól, banán szoknyás lányok koktélokat szolgálnak fel a parkban ülőknek a tó körül. Papókának tátva marad a szája. Aztán hirtelen lekever egy nagy taslit Mamókának. Mamóka értetlenül és döbbenten néz Papókára.
- Ezt miért kaptam?
- Ha nincs az a nyomorult diétád, akkor már 5 éve itt lehetnénk!!! ]
"Sajnos nagyon igaz: A tömegek MANIPULÁCIÓJA nagyon régi szemfényvesztés. Képtelen az emberiség túltenni magát rajta."
Hát még az ateista oldal mennyire ügyesen manipulálja a tömegeket.
Ha hisszük is, hogy a halállal nincs mindennek vége, maga a halál félelmetes és nem kívánatos. Ahogy például az emberek félnek a műtéttől és halogatják, noha tudják, hogy utánna bizonyára jobb lenne.
Az ember nem szívesen hagyja ott a szeretteit, még ha személy szerint neki jobb is lesz.
Sokan nem félnek a haláltól, vagy akár már szívesebben meg is halnának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!