Van èrtelme így az èletnek, vagy jobb meghalni?

Talán kegyetlenül hangzik, de annak nincs túl sok értelme, hogy valakit "megmentsenek" csak azért, hogy a későbbiekben élő halottként vegetálja végig azt, ami még hátra van neki.

Arról már nem is érdemes itt és most beszélni, hogy a közvetlen környezete min megy keresztül, amíg gondoskodik róla, ápolja és tehetetlenül nézi végig a végleges leépülését, halálát.

Az exem: robogóval ment, ismeretlen okokból letért az útról. Az ujjai leszakadtak, a feje felismerhetetlenségig sérült.

Magánál volt még, mikor kórházba szállították.

Kómába került, pár hétig még gépen volt, aztán lekapcsolták.

Egy aktív, kreatív srácnak kéz nélkül, esetleges agyi sérüléssel nem tudom milyen élete lett volna...

Pár évvel később, szintén fiatalon az egyik legjobb barátunk hirtelen összeesett.

Sajnos én nem voltam ott vele, egy másik társasággal ment valahova. Ők nem tudtak újraéleszteni. Rengeteg idő eltelt, amíg a mentő kiért, és neki tudtak állni a reanimálásnak. 1 óráig tartott, mire életet leheltek bele, majd mentőhelikopter vitte Pestre.

Ha akkor ott, amikor összeesett, lett volna olyan ember, aki segélyhívás helyett elkezdi a mellkaskompressziót is, talán még ma is élne.

1 hétig volt kómában, rengeteget beszélgettünk az anyukájával, és végül arra jutottunk, hogy az agykárosodás miatt jobb lenne őt inkább elengedni, mint élete végéig gondozni. Sportoló, aktív, egészséges, huszonéves fiatal volt.

Hááát nézd

1. A LEHET az NEM BIZTOS. Én pl ismerek olyan nőt akinek megmondták, hogy 80%, hogy Down kóros gyereket fog szülni, sőt, a már meglévő magzatot is így diagnosztizálták. 3 teljesen egészséges gyereket szült végül (2-2-2 éves eltérésekkel). Ennyit az előrejelzésekről.

Egy már meglévő ember, aki jó képességekkel bírt, alkalmazkodhat. Persze, nehézkes lesz, nyilván csökken az életszínvonala, de egyáltalán nem arról van szó, hogy ne lehetne életképes, ne lehetne boldog, és összességében ne élhetne egész életet.

Szóval ja, én támogatom, hogy ilyenkor próbálják meg visszahozni.

Viszont új életeknél pl nem érzem azt, hogy annyira küzdeni kellene pl a 6 hónapra született magzatokért. Ott nincs tartalék amit az ember már felhalmozott élete során, ráadásul a természet rendje szerint is halál lenne a sorsa, még lényegében az élet előtt. Szóval pl az ilyen életképtelenül koraszülött magzatokat nem hoznám vissza az életbe.

Csak azért hoztam ezt be, mert az ilyen esetekben is szinte garantált valamilyen fogyatékosság.

Deee tegyük hozzá, hog yén magam is fogyatékkal élek és úgy látom egészebb életet élek, mint sokan mások. Ezért sem gondolom, hogy megállna a világ, ha valaki elveszíti pár képességét. Ráadásul csak feltételesen..

Én is élesztettem már újra. Nem atomfizika.

És kimondhatatlanul dühös vagyok, hogy volt egy kb 10 fős társaság, amiből senki nem állt neki. Haragszok, hogy nem voltam ott akkor a barátommal, és ezért nem tudtam én magam kezembe venni a dolgot. Még ha így is úgy is meghalt volna az azonnal megkezdett újraélesztés után, akkor is nyugodtabb lennék, mint így, hogy tudom, meg se próbálta senki. Soha nem bocsátom meg nekik.

Én nem akarnék szobanövényként élni.

És a családomnak se akarnám, hogy szobanövényként engem ápoljanak.

Vannak dolgok amit jobb elereszteni.

Valamiben mindenkinek meg kell halnia. És ha lehet ezt méltósággal tenném. Nem akarnám, hogy bárkinek a gondolata az legyen: megváltás volt mindenkinek hogy végre maghalt.

Egyébként ez a szobanövény dolog...

Az, hogy sérül az agy, nem azt jelenti, hogy full értelmi fogyatékos meg mozgásban akadályozott leszel. Simán lehet az, hogy ugyanolyan tudatállapotú maradsz mint rég voltál, de mondjuk romlik a finommotirkád (ami amúgy fejleszthető), vagy valamelyik érzékszerved esik ki / működik csalókán, romlik a memóriád, ilyesmi.

Ezek azért messze állnak a szobanövény kategóriától.