Miért csinálják a mamámmal az úgynevezett "jehova tanui" szekta ezt?
"Nem istent szolgáljátok! Ott ennyi rossz nincs,ahol Isten van. Ti nem istentől valók vagytok."
Kedves Kérdező
Akkor az államilag intézményesített vallásokat is be kellene zárni, mivel ott szabadon járkálhatnak a parázna, csaló, hazug emberek, és évezredek óta sok sok milliárd embert gyilkoltak le a háború oltárán, nyomorítottak meg Isten nevében az inkvizíció ideje alatt, és sokkal több pedofil-izmus történt, az apácák gyerekeit akiket megszültek, megölték.
S azt állítod, hogy ez keresztény cselekedetek?
Nem tettél említést az elmúlt napokban történt református egyházban elkövetett, és nyilvános felháborodást keltett esetről.
Mert az keresztény tett ugyi?
Jehova Tanúi veszélyesek?
mitől?
Attól, hogy nem vonulnak be katonának, nem akarnak megölni senkit, és ki közösítik a gyülekezetből akik nem élnek keresztény életet?
Attól, veszélyesek, hogy itt tilos dohányozni, és a testünket szennyezni?
Attól, hogy nem csatlakozunk a népirtó egyházakhoz, akik a politikai hatalmak haderejét Isten nevében megáldják, a nacionalista szellem miatt?
Az általad elfogadott keresztény vallások tagjainak nem tilos házasság előtt paráználkodni, tele van az egyház házasságtörő, parázna, csaló hazug emberekkel.
Ezek szépen elvannak sikálva.
De ha valaki a Tanúk közé beszivárog és rosszat tesz, máris több millió embert elítélsz, mint veszélyes embereket, akik békében élnek a földön mindenütt.
Nálunk még dohányozni sem lehet, mert a testünket Istentől kaptuk ajándékba, ezért szándékosan nem rongálhatjuk.
S mi vagyunk veszélyesek?
Mert a Bibliában leírtakról beszélgetünk az emberekkel?
Nem téptünk ki lapokat a Bibliából.
ezek hazugságok, amiknek utána sem jártál, csak valakitől hallottál néhány átdolgozott hazugságot.
Senki nem állította, hogy a Tanúk tökéletes emberekből állnak.
De csúfos dolog, hogy a vallásodban szemet hunysz a napi szinten elkövetett hibák felett, míg más embereket ugyanezért elítélsz.
Az egyházakban "NEVÉN NEVEZIK A VÉTKEST".
A tanúk esetében pedig több millió embert szidnak, egy hiba miatt....
Nem vagy te egy kicsit igazságtalan?
Egyébként pedig mint mondtam, ne általánosíts, hanem menj el abba a gyülekezetbe, ahova a Mamád jár, és ott tisztázd az ügyet.
Gyáva vagy? Inkább 8. millió tanút azzal vádolsz, hogy bántják a Mamádat.
De igazságot nem akarsz szolgáltatni úgy, ahogy helyes volna.
35.
Csak hazudozz tovább. Az igazság, mindig győzedelmeskedik.
Az összes hozzászólásotokból,ömlik a rossz szellemiség,ezt kezdtem érezni a mamámon is,de hála istennek ma már kihagyta az örjöngést és nem ment el. Értelmetlenek vagy ennyire pofátlanok is vagytok mert a kiirt kérdés nem nektek szólt.
---Inkább 8. millió tanút azzal vádolsz,---
Nehogy előadd ezt a beteg dumát hogy itt 8millió szekta tag van! Mindenkit óva intek ettől a szektától,mert ha valaki bekerül,akkor manipulálják és elég nehéz kikerülni közülük.
36.
Makacs dolgok a tények mi? Az igaz sajna amit leirtak 35.ös is még ha neked ez cseszteti a csörödet is.
---Az igazság, mindig győzedelmeskedik.---
Igy igaz ahogy utána néztem folyamatosan csökken a létszáma ennek a gitt egyletnek.
@31
Kérdező, itt egyedül te vagy fanatikus.
@37
Ez “nem kiírt kérdés”, ez pusztán egy buta, alaptalan, rágalmazó, gyűlöletkeltő post. Minden épeszű ember átlátja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!