Miért csinálják a mamámmal az úgynevezett "jehova tanui" szekta ezt?
" más vallásokkal soha nincs gond,csak ezek zavlatnak embereket még az otthonaikban is más nem, szerintem mindenki megtudja keresni azt a vallást ami neki megfelelő"
Kedves Kérdező.
Jehova Tanúi a világon mindenhol a Bibliában leírtak alapján mutatnak be imádatot Istennek. Ehhez hozzátartozik az is, hogy Jézus azt a feladatot adta a követőinek, hogy az egész lakott földön hirdessék az Isten királyságáról szóló jó hírt, egészen a jelenlegi rendszer befejezéséig.
Talán nem tudod, de ezt eredetileg minden magát kereszténynek vallónak feladata lenne végezni, de nem mindenhol tanítják, vagy ismerik fel.
"Máté 28: 20 és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. Én pedig veletek leszek mindennap a világrendszer befejezéséig.”
Mint láthatod, Jézus a világrendszer befejezését jelölte meg, hogy addig kell ezt a parancsot végrehajtani.
Számunkra ez ugyan olyan fontos, mint mások számára a templomba járás, vagy az ima.
Hidd el, ha nem lenne leírva, nem is csinálnánk.
(Máté 10:35, 36) . . .azért jöttem, hogy viszályt szítsak a fiú és az apja között, a lány és az anyja között, a meny és az anyósa között. 36 Igen, az embernek a saját háznépe lesz az ellensége.
Nem a Tanúk azok akik ellenségeskednek a rokonokkal, hanem a rokonok keltenek gyűlöletet, mert már nem vesznek részt abban, amiben régen együtt voltak.
Személyes tapasztalatom, hogy a családomban az egyik rosszindulatú rokonom ellenem kezdte hangolni a családomat.
Szeretettel, és tisztelettel elmondtam neki is, hogy nincs mitől tartaniuk. Így megmaradt a jó kapcsolat, pedig már 32 éve vagyok Tanú.
Azért itt szeretném megemlíteni, hogy az is tény, hogy sajnos némely testvérek, egy picit túlzásokba esnek, vagy nem értik, és nem is tudják kifejezni magukat.
Ekkor van nézet különbség.
"már sok országban betiltották őket"
Sorolnál példákat?
"Egy ideje azt a mániát találtál ki,hogy mamám pakoljon össze egy sport táska "túlélő" csomagot mivel bekövetkezett a világvége."
Ezt nem ők találták ki, hanem a mamád.
"mert a társadalomra veszélyes"
Ez súlyos tévedés. Sajnos, ma ott tartunk, hogy a társadalom veszélyes mindenkire.
"Méreg kapszulát fog minden szekta tag beszedni mert a vezérük azt mondta?"
Igen, a képzeletedben. Sehol másutt.
"Mit tehetek ezek ellen? Segitsetek köszi! Tök para az egész!"
Semmit. Foglald el magad értelmes tevékenységekkel! Az értelmetlen provokáció nem az!
"minden más hivő,és templomba járó ember az ördög szolgája"
Ez mondjuk igaz. Cáfolhatatlan tény.
"13as hozzászóló,ha te nem tudod leellenörizni a szektád státuszát"
Kérdező, a 13-as hozzászóló te vagy.
Nekem nincs szektám, nem is értem, miből gondolod, hogy van...
"nehogy én sorolgassam fel "
Állítottál valamit, amit nem tudsz bizonyítani, s emiatt fel vagy háborodva. Gratulálok!
"ráröpülnek pont a bajok okozoi,hát nem csodálkozom,hogy erőszakosak,és még sorolhatnám milyenek vagytok"
A képzeletedben.
Kedves Kérdező.
Én, és a testvéreim semmilyen bajt nem okoztunk sem neked, sem a mamádnak.
Nem is ismerlek sem téged, sem a mamádat.
Javaslom, az lenne a helyes, ha megkérdeznéd annak a gyülekezetnek a tagjait, vagy felvigyázóit, ahova a mamád jár, hogy tisztázzátok ezt a dolgot.
Én bizony ezt tenném a helyedben. Elmondanám nekik, hogy a Mamád azt állítja, hogy elakarják Őt vinni a Tanúk valahova, ezért állított össze túlélő csomagot.
Ezzel szembesítenéd a Mamádat is, hogy valóban jól értette-e a túlélő csomag készítésének okát.
A betiltásokról annyit, hogy Oroszországban van tiltás, a testvérek börtönben vannak. 175.000 Tanú közül, (férfiak, nők, idősebbek, betegek,) jelenleg 117-en vannak börtönben. Nem kapnak orvosi ellátást sem, kegyetlenül bánnak a testvéreinkkel.
Afrika egy-két országában nem tiltva vannak, hanem a katonai szolgálat megtagadásáért vannak börtönben.
Ugyan ez délkoreában is.
Mindezt azért, mert mi nem akarunk senkit megölni.
Te pedig azt állítod, hogy mi veszélyesek vagyunk?
Akkor mit szolnál ha úgy viselkednénk, mint a Tanúk ellen fellépő politikai hatalmak?
Kedves Kérdező.
Az általad belinkelt cikknek semmi köze sincs Jehova Tanúihoz.
Sehol nem olvastam, hogy a Tanúkat vádolják.
Sőt valami "gyógyító" csalókról van szó.
Jehova Tanúinál pedig nincs csodagyógyitás, és nem használunk, és nem árulunk, vagy adunk el semmilyen gyógyszereket.
"Nekem vannak szomszédaim, ismerőseim, családom, akik nem tanúk, és nem mondtam soha, hogy ők az ördög szolgái. Baráti, családi kapcsolatban vagyok mindenkivel, szeretjük tiszteljük egymást."
Testvérednek tartod őket is?
17
Kedves Hozzászoló.
Jézus szavaival szeretnék válaszolni:
(Máté 12:48–50) . . .„Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” 49 És kinyújtva a kezét a tanítványai felé, ezt mondta: „Nézd, ők az én anyám és az én testvéreim! 50 Mert aki cselekszi égi Atyám akaratát, az az én testvérem és anyám.”
18
Kedves Kérdező
Egyáltalán nem vagyunk tökéletesek, mi is követünk el hibákat.
Ezenfelül nem erőltetünk rá senkire semmit.
Ugyanakkor nem vagyunk amerikai szekta sem, mivel Jehova Tanúi közül mindössze néhány százaléka amerikai, a többi 240 országban éli a keresztény életét. Sőt vannak országok, ahol elismerően szolnak a Tanúk életéről, mint a legbecsületesebbek, akik a gyermekiket is a becsületre nevelik. Valamint az adófizeő állampolgárok közül a Tanúk vanna az egyik legkiemelkedőbb helyen, nem csalnak az adóval, még ha az hátrányt is okoz.
Minket pedig kérlek, hogy ne keverj össze a hit gyülekezetével, nálunk nincs kötelező tized, sem huszad.
Úgy vélem nem vagy igazságos, valamit összevissza keversz, és ránk akarod húzni a vizeslepedőt.
Ami pedig a hit gyülekezetét illeti, Németh Sándor valamikor tanúlt Jehova tanúival a 70-es években. De mivel nem látott benne "üzletet", abbahagyta azt, és alapított egy olyan vallást, ahol jól megszedhette magát anyagilag, és mélyen benne van a politikában is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!