A Jehovistáknál miért engedélyezett a jóslás? Sőt,még ő maguk is egy rakás jóslást csináltak Jézus visszajövetelét illetően,úgye ezek mind hamis próféciák voltak,?
#10
És akkor mi van?
Ez alapján, ha egy olyan Jehova tanúja, aki előtte katolikus volt, csak hitehagyott lett, s belépett az őrtorony szervezetbe, akkor a katolikusokat érintő kritikáira elmondható az általad fentebb leírt?
8
Személy szerint 32 éve vagyok Tanú, és utána néztem ezeknek az évszámoknak régi folyóiratokban. Az 1975-ös folyóirat egyikében sincs "világvége jóslás". Az egyik cikk azt tárgyalta, hogy Kb 1975-ben 6000 éves az emberi élet a Földön. Ebbe magyarázták bele némelyek, hogy itt a világ vége. De sehol nem írtak iylesmit. Sőt ennek a cikeknek a hatására, 1-2 testvér hatalmas összegű kölcsönöket vettek fel, mert azt képzelték, hogy már nem kell vissza fizetni, mert itt a vég.
A gyülekezetben lévő ilyen személyek saját magukat csapták be, és mikor rájöttek, hogy tévesen gondolkodtak más testvérekkel szemben, és csalódtak, akkor azzal vádolták a Tanúkat, hogy Őket becsapták.
Ennek a csalódásnak a hatására Tőlük terjedt el a hír, hogy 1975-re a Tanúk világvégét mondtak, és el is hagyták a gyülekezetet, ami miatt további hazugságok is napvilágot láttak.
Ez ugyan olyan volt, mint Német országban a 2. világháború idején a "kristály éjszaka". Jehova Tanúit kommunistának bélyegezték. A zsidók üzleteit bolykottálták, betörték, felgyújtották, és ráfogták a "kommunistákra", vagy is a Tanúkra.
11
Nem egy olyan személyt ismerek, aki nem egyszerűen csak úgy katolikus volt, hanem aktív gyakorlója is, annak, Lelkészek, papok is.
Az tény, hogy elmondták mivel nem értettek egyet, vagy csalódtak, de nem támadták olyan hevesen a valamikori vallásukat, mint a csalódott, bosszúvágytól szomjas volt Tanúk.
13
Tévedsz, Alaposan utána nézek a Biblia tanításának. Mivel egyetértek a tanúk Biblia magyarázatával, a Bibliai ismereteimet figyelembe véve, ezért magaménak érzem azt, amit ott hallok. Engem erre senki nem kényszerített, magamtól döntöttem így, Szabad akaratomból, és elhatározásomból, senki nem hálózott be semmivel. Ez az Én személyes döntésem, és vállalok minden felelősséget Isten és ember előtt.
Nincsenek hamis próféciák, minden akkor és úgy teljesedik, ahogy a Teremtő elhatározta. Ha voltak is kisebb téves várakozások, messze nem okoztak ezzel senkinek akkora károkat, mint némelyek, akik Isten nevében milliókat gyilkoltak le, ilyen olyan eszmék által, amit kevertek a hittel, vallással.
Az első keresztények között is voltak félre értelmezések, de Jézus a megfelelő időben és módon korrigálta azt. Nem voltak károk, csak azoknak, akik kételkedtek.
Amikor a Római sereg visszavonult, némelyek úgy vélték, hogy még sem fog Jeruzsálem elpusztulni. Szépen visszaszivárogtak a városba, féltették a házaikat, hátrahagyott üzleteiket. 4 évig semmi nem történt.
Akik pedig kitartottak Jézus szavai mellett, a hegyekbe maradtak.
Az életüket mentette meg az, hogy nem kételkedtek Jézus szavaiban.
Nem mindent értettek meg elsőre, ezért a Biblia írók is elmondják, hogy az ismeretük hiányos, részleges. Ez pedig legfeljebb azoknak okoz kárt, akik rosszul gondolkodnak, és belemagyaráznak olyasmit, amit a vezető testvérek nem is mondtak.
Ilyen volt pl a Covid 19. idején az oltások elfogadása, vagy elutasítása is.
Némelyek kötelezni akartak másokat, hogy oltassák be magukat, pedig a felvigyázók elmondták, hogy ez személyes döntés. Kiforgatták a felelős testvérek szavait.
Ahogy telnek az idők, a hallott dolgok változnak, és már kitudja mennyiféle változata van ezeknek a hazugságoknak.
Ez olyan, mint amikor a falú elején elkezdenek beszélni, a másik végén már nem is arról beszélnek, amit az elején mondtak.
#14
Találtam egy ilyet:
"Az Ébredjetek! 1968. október 8-ai számában megjelent "Mit hoznak az 1970-es évek?" című cikk újból a még hátra lévő idő rövidségét hangsúlyozta, és az elején ezt mondta (13. oldal) [saját fordítás]:
“Nagy a jelentősége annak a ténynek, hogy az 'utolsó napoknak' nevezett időszakból már negyvenöt év eltelt. Azt jelenti, hogy legfeljebb néhány év van már csak hátra, amíg Isten elpusztítja ezt a földön uralkodó gonosz rendszert.”
A cikk később utalt 1975-re mint az emberi történelem hatezer éves időszakának befejeződésére, és ezt mondta (14. oldal) [saját fordítás]:
“Közeledik a 6000 év vége
"Van még egy módszer, ahogyan megbizonyosodhatunk róla, hogy a "vég idejének" utolsó éveiben élünk (Dán 12:9). A Biblia rámutat, hogy közeledünk az emberi történelem teljes 6000 éves időszakának a végéhez.”
----------
Nem vagyok jártas a témában, de nekem úgy tűnik, hogy itt bizony világ vége jövendölésról van szó. A Társulat ugyanis a kiadványában azt állította a 60-as évek végén, hogy Isten néhány év múlva elpusztítja ezt a Földön uralkodó gonosz rendszert. Vagyis ha arról van szó, hogy az a 6000 év 1975-ben jár le, akkor az a világ vége.
Ez természetesen nem teljesedett, vagyis a Társulat tévedett.
"Ha voltak is kisebb téves várakozások.."
Ez a mosdatás iskolapéldája.
"Ha" bár tudod hogy volt ilyen, de önmagadnak és nekünk is hazudva ezt feltételes módba teszed.
"kisebb téves" Ez megint nagyon gáz ahogy próbálod eljelentékteleníteni.
Ezek szánalmas dolgok szerintem, de passz.
Azért a 18# által idézett világvége jóslat azért elég jelentős.
Általában -mert sokan kapnak- az ilyen jóslatok a negatív oldal manipulációi a lejáratásra. A jó lelkész elhiszi amit mondanak neki, aztán lejáratja magát és az egyházát a hívek előtt.
Csak az Atya tudja az időpontot.
18
Amint olvashatjuk, semilyen év nincs megjelőlve a végét illetően. Ugyanakkor, szabad fordításban készült, bárki úgy fordíthatta, ahogy akarta.
Avval, hogy az emberiség 6000 éves múltról beszél, ahogy írtam is, némelyek belemagyaráztak meguknak valamit.
Nyilván való, hogy ha lejárató kampányt akarok személy szerint folytatni, akkor úgy szerkesztek, hogy ez megvalósuljon.
Amint látható, a félre értelmezés, belemagyarázás még a gyülekezeten belül is némelyek fantáziájában elkezdődik, és másokat is bemocskolnak vele, akik nem gondolkodtak így.
Ezek pedig nem "jóslatok".
A Majákra is ráfogták, hogy 2021-re világvégét jósoltak, és egy Maja tanító megmondta, hogy ez tévedés. Mindössze a naptár további része nem készült el. S lám miket magyaráznak bele némelyek.
Még sem támadják a Majákat, mert az ok és a félre értés tisztázva lett.
A kérdésem pedig az, hogy ezeket leszámítva, és a Teljes Bibliát figyelembe véve a próféciáival, vajon ki mit olvas ki Isten szavából?
Mert a lényeg ezen van. De ezekkel a sértegetésekkel a valóságról elterelődik a figyelem, Isten teljes mondani valójáról.
Az emberek ezzel vannak foglalkoztatva, ahelyett, hogy maguk utána járnának a tényeknek, és helyesen döntetnének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!