Nem lehet, hogy a nagy vallásalapítók mentális betegségben szenvedtek, ezért hallucinálták ezeket a dolgokat?
Hallucinálták, hogy az angyalok beszélnek hozzájuk, az égő bokrot stb..
Én is pszichiáterhez járok, nekem is voltak hallucinációim.
A Holt-tengeri tekercsek zöme levélbélyegnél is kisebb darabokra van töredezve és össze van keverve, ráadásul olvashatatlanná sérült írástöredékek vannak rajtuk.
Amit mégis sikerült összerakni, az valóban hasonló történetet mesél el, néhol más szavakkal, mint ami van az ószövetségben.
A vallási vezetők 'szent révülete' az ókorban nagy tiszteletnek örvendett, azt tartották, hogy az istenek ilyen állapotban tudnak az illetővel kommunikálni, ezért igenis komoly esély van rá, hogy valóban valamilyen kábító hatású szer befolyásolására élték meg látomásaikat a Biblia írói, ez széles körben elterjedt szokás volt akkoriban.
A narkó egyébként sem mentes a vallásoktól, például a tömjénnek is van enyhe kábító hatása, ez nagyban segíthet mélyebben átélni a liturgiák élményeit, ami együtt jár a zenei élménnyel is, így a magasztos gondolatokat eksztázisban élheti meg egy mezei hívő is, bár manapság a kábítószeres révület tudtommal tilos, így ezt újabban mellőzni kénytelenek, de még a középkorban is elterjedt gyakorlat volt a füstölőkben narkót is égetni.
#33
Szegény gyerekek!
Te sem vagy különb a táliboknál, akik minden francot rákényszerítenek a gyerekeikre, a társadalmukra, az agybajosok.
"A vallási vezetők 'szent révülete' az ókorban nagy tiszteletnek örvendett, azt tartották, hogy az istenek ilyen állapotban tudnak az illetővel kommunikálni, ezért igenis komoly esély van rá, hogy valóban valamilyen kábító hatású szer befolyásolására élték meg látomásaikat a Biblia írói, ez széles körben elterjedt szokás volt akkoriban."
Szép mesét találtál ki barátom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!