Van alapja Alister McGrath "The Twilight of Atheism: The Rise and Fall of Disbelief in the Modern World" című könyvében, az ateizmus jövőjét illetően megfogalmazottakról?

@21: Hű. Szóval a helyzet az, hogy ez az egyik legelborzasztóbb és legszörnyűbb és, őszinte leszek, legbetegebb hozzászólás, amit valaha olvastam itt GYK-n, vagy bárhol máshol. Pedig olvastam sok szélsőségeset már itt. Olvastam kárörvendő hívőket, akik örülnek, hogy az ateisták a pokolra fognak jutni, olvastam hívő kommentárokat, miszerint minden ateista velejéig romlott ember, de egyébként még ateista - teista vita sem kellett durva szélsőségek megvillanásához, egyszer egy aszexuális fórumozó azt fejtegette, hogy be kellene tiltani a nemi érintkezést és halálbüntetéssel súlytani azokat, akik ezt a tilalmat megszegik. Szóval volt itt minden.

Csak mint apuka, mint valaki, aki tartotta a kezében a csöppnyi újszülött kisbabáját, aki látta annak az új életnek világrajöttét, tudom, hogy mit jelent abszolút, minden határon túl és minden feltétel nélkül szeretni, és tudom, milyen az, amikor az ember ezt a szeretetét odaadja ennek a csöpp életnek, amint megpillantja. (Valójában már korábban is, az anyaméhben - de megpillantani és kézbe fogni egy olyan csúcspont az életben, amihez nincs fogható.) És ehhez képest oda kellene állnom a gyerekem elé, és azt mondani, hogy oké-oké, szeretlek, de hát az isteni szeretet az más, az mégiscsak több/szebb/jobb. És igen, örülök, ha te szeretsz engem, nade ha Isten szeret engem, az mégiscsak teljesebb, tökéletesebb stb stb.. Vagy nem kell mondani neki, de gondolni - ezek szerint - ezt kell.

Nem tudom még csak felmérni sem, milyen szinten eltorzult és beteg elme kell ahhoz, hogy a saját gyereked iránti szeretet és az ő szeretetének az érzése helyett egy képzeletbeli lénynek/lénytől adott/kapott szeretet legyen a tökéletes, teljes, igazi stb stb... Ez egy olyan határ átlépése, ami nekem visszataszító, ami mindennel ellentétes, amit a szeretetről gondolok, mindennel ellentétes, ami az életem olyan alapja, aminél nincs és nem is lehet fontosabb. Csak remélni tudom, hogy a vallásos emberek többsége azért nem ilyen.

Pedig sajnos a Biblia pont ezt mondja, Mojjo.

TEHÁT, aki komolyan veszi a vallását, az ezt vallja.

Olvass memetikát, abból ez egyértelműen következik, hogy egy sikeres vallás az bizony ilyenre fejlődik.

Nekem az a véleményem, hogy a hívők mindig is próbálnak keresgélni lehetőségeket, hogyan terjedhetne a hitük jobban.

De ezek többnyire csak vágyak, mint ahogy ebben az esetben is.

A valóság viszont azt mutatja, hogy a tudás és az életszínvonal növekedésével egyenes arányban tejed az ateizmus is, és ez nem fordul vissza, csak akkor, ha ezekben is visszalépünk.

Ami igaz ebből, az az, hogy a hit valószínűleg soha nem fog teljesen eltűnni.

De ez nem sokat jelent, ha már csak az emberek kis része hisz majd, és ez alig érinti az életüket, és nem szól bele a törvényekbe sem.

Már a Kérdező első reakciói alapján gondoltam ,hogy ez a “kérdés” sem lesz több mint valami vallásos, többé-kevésbé burkolt térítéses maszlag. Főleg miután Istent emlegette annak ellenére ,hogy eleinte általánosan volt szó a vallásokról. Na de a 21-es tényleg durva és rettenetesen szomorú. Annyi szinte biztos ,hogy az alapján a Kérdezőt nem sokan szerethették, de ő sem szeretett még senkit úgy igazán…

Az olyanokba már bele se menjünk ,hogy például mennyire összeegyeztethető az “abszolút feltétel nélküli mindenkire kiterjedő isteni szeretet” a Bibliában felvázolt Istennel plusz a világ milyenségével (lásd: “rosszból vett” ateista érvet ami ilyen szövegek után méginkább felvetődik teljesen jogosan).

Leírnék egy érdekes esetemet.

Úgy esett, hogy életem során egyszer megtanítottak az un. autogén tréningre.

(Az autogén tréning (AT) egy olyan gyakorlat, melyet belső koncentrációval, önmagunkra irányuló passzív figyelemmel kell végrehajtanunk, hogy az ellazultság testi és lelki értelemben is létrejöjjön.)

Ezen kívül ezzel fiziológiás változások is elérhetők, például gyorsan kipihenhető a fáradtság, sőt egyesek azt állítják, hogy bizonyos fokú öngyógyításra is alkalmas módszer, de nem igazán akarom ezotériás irányba vinni a mondandómat, ennyire nem másztam bele.

A mantrázott szövegre már nem teljesen emlékszem, ilyesmit kell hajtogatni, hogy bal lában ellazul, elnehezedik és fokozatosan felmelegszik. Végig kell menni a hason, a kezeken, a nyakon és vállon, stb, egyedül a fejnél kell kihagyni a felmelegszik szót, mert azzal felnyomódhat a vérnyomás.

Aki gyakorlott, az tíz perces, negyedórás koncentrálással elérhet egy lebegő állapotot, ami rendkívüli érzés és tényleg pihentet, mert az erek kitágulnak, a végtagok valóban felmelegednek és gondolom a jobb véráram adja a melegség érzést.

Annyi tény, hogy léteznek pszichoszomatikus tünetek, betegségek és a psziché tényleg hat a testre is, például akaraterővel mozgósítani tudunk rejtett energiákat, ezt minden sportoló ismeri és használja is.

Aztán abban a könyvben, amiből tanulgattam ezt a tréninget más is volt és az írója még azt is kifejtette benne, hogy abban a lebegő állapotban, amit el lehet érni (nekem mindössze háromszor sikerült, mert többnyire addigra elaludtam) el lehet érni egyfajta boldogságot, ha felajánlja az ember magát a szerető 'Istennek', stb...

Már nem emlékszem pontosan a szövegre, de kőkemény ateista létemre elhatároztam, hogy kipróbálom. Hozzá kell tennem, hogy nekem már a dédszüleim is ateisták voltak, de nem neveltek a vallás ellen, ez annyiban nyilvánult meg, hogy egyszerűen mellőzve volt minden vallással kapcsolatos dolog, de nem görcsösen, mert például Karácsonykor el lett énekelve a mennyből az angyal, nagyjából hasonlóképpen, mint énekelgettem már kommunista dalokat is, vagy az Erikát, a Panzerliedet is, pedig sem komcsi, sem fasiszta nem vagyok, de a dal az dal.

Na szóval sikerült elérnem azt a bizonyos lebegést és mantráztam, hogy Isten szeret engem, meg mit tudom én, amit javasolva lett és szóval tényleg elöntött egy boldogság.

Talán egyfajta pszichoszomatikus anyag termelődik ilyenkor, valamilyen neurotranszmitter, noradrenalin, dopamin, vagy szerotonin, ami egyfajta eufóriát képes kiváltani.

Talán valóban ráhibázott Marx, hogy a vallás a nép ópiuma, és tényleg van narkotizáló hatása, ahogy mindenféle szeretetmegnyilvánulásnak is, mert valójában a szeretet érzése ezeknek a neurotranszmittereknek a hatása, amit a szervezetünk termel, ha egy általunk szeretett lényre gondolunk, vagy pillantunk, például a gyermekünkre és aki sokáig gyúr a vallásra, rendszeresen imádkozik, meg szuggerálja magát, ahogy én is tettem, az nyugodtan szerethet képzeletbeli lényt is, végül is gondolom az un. képzelt barát is hasonló jellegű lehet, már akinek volt ilyen gyerekkorában, valami hasonlóra kellhet neki.

Többször nem csináltam ezt, amúgy is csak azért kezdtem el, mert az életemnek olyan szakasza volt, amikor rengeteget dolgoztam folyamatosan, több munkahelyem is volt, alig aludtam hetekig, hónapokig, már teljesen ki voltam készülve, de segített ez a módszer - tanúsítom.

Természetesen nem állítom ezt az istenhitről, nem értek annyira hozzá, csak felmerült bennem az eddigieket olvasva, hogy talán ez az oka a vallások igénylésének, vagy valami ehhez hasonló.

"Pedig ha nincs Isten a szeretet pusztán csak egy ösztön szerűség."

Attól még, hogy például a párom irányába táplált érzéseim kémiai reakciók pusztán attól még nem csökkentik azokat vagy az értékét annak ami köztünk van. Ha létezik Isten ha nem.