A muszlimok szerint miért is 3 Istent hisznek a keresztények?
Szóval tudod hogy nem azok a személyek írták a Bibliát, akiket a keresztények állítanak, de mégis hiszed hogy a Biblia Istentől származik? Ezt fanatizmusnak, vak hitnek és ostobaságnak nevezik.
Válaszolsz a kérésemre vagy nem? Mert akkor inkább kiírom külön kérdésnek mert érdekel.
Erre válaszolj:
Szerintetek mikor Jézus bemutatkozott az embereknek azt mondta hogy ő Isten csak éppen emberi alakban? Szóval amit ma ti keresztények hiszek Jézusról, azt ő személyesen elmondta az embereknek? Így hogy "Üdv, én Isten vagyok emberi alakban" ? Vagy el sem mondta, és csak Pál közölte ezt az emberekkel jóval később?
Dehogynem. Maximum neked nem tetszik mert nem sikerült belekötnöd.
De nézhetjük másik oldalról is a kérdést. Mivel a Bibliát Isten ihlette, és mivel a Biblia szerint Jézus Isten, a Bibliai Isten minden bemutatkozása Jézus bemutatkozása.
De én azt kérdezem mikor emberként volt a földön mint Jézus, akkor hogyan mutatkozott be? Úgy hogy "Üdv én Isten vagyok" ?
Meg akkor azt állítod az Ószövetségben is Jézus beszél? Például mikor azt mondja Isten irtsátok ki xy népet, öljétek meg a nőket, gyerekeket, azt Jézus mondja?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!