A muszlimok szerint miért is 3 Istent hisznek a keresztények?
Tessék, a keresztény HITvallás!
Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idő előtt, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől; született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű, és általa lett minden. Érettünk, emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből. Megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától, és emberré lett. Keresztre feszítették értünk Poncius Pilátus alatt, kínhalált szenvedett, és eltemették, harmadnapon feltámadt az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atya jobbján, újra eljön dicsőségében ítélni élőket és holtakat, és uralmának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától (és a Fiútól) származik, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, és aki szólt a próféták által. Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Ámen.
Ha egyszer eljutsz odáig hogy sikerül felfognod az itt leírtakat, megérted majd miért nem volt egyáltalán semmi értelme a kötekedésednek.
Erre a kérdésre nem kaptam választ. Valamelyik keresztény megválaszolná?
Szerintetek mikor Jézus bemutatkozott az embereknek azt mondta hogy ő Isten csak éppen emberi alakban? Szóval amit ma ti keresztények hiszek Jézusról, azt ő személyesen elmondta az embereknek? Így hogy "Üdv, én Isten vagyok emberi alakban" ? Vagy el sem mondta, és csak Pál közölte ezt az emberekkel jóval később?
"De miért nem igazt?"
Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idő előtt, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől; született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű, és általa lett minden. Érettünk, emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből. Megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától, és emberré lett. Keresztre feszítették értünk Poncius Pilátus alatt, kínhalált szenvedett, és eltemették, harmadnapon feltámadt az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atya jobbján, újra eljön dicsőségében ítélni élőket és holtakat, és uralmának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától (és a Fiútól) származik, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, és aki szólt a próféták által. Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Ámen.
Az egyházad megetette veled ezt a szöveget, te pedig itt visszamondod, de megvédeni nem tudod. Ennyire képesek a keresztények? Egy betanult szöveg mantrázására?
Válaszolsz még egyáltalán a kérdéseimre?
Akkor megismétlem. Az nem hit kérdés hogy ki írta a Bibliát.
Hogy hihetsz abban hogy a Biblia Istentől származik, ha azt sem tudod ki írta?
Erre a kérdésre válaszol?
Szerintetek mikor Jézus bemutatkozott az embereknek azt mondta hogy ő Isten csak éppen emberi alakban? Szóval amit ma ti keresztények hiszek Jézusról, azt ő személyesen elmondta az embereknek? Így hogy "Üdv, én Isten vagyok emberi alakban" ? Vagy el sem mondta, és csak Pál közölte ezt az emberekkel jóval később?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!