Miért mond olyat a legnagyobb keresztény egyház feje hogy a Jézussal való kapcsolat veszélyes és ártalmas?
Ez az a szint, hogy a Bibliában benne van, hogy "Nincs Isten".
Tényleg benne van... Csak el kéne olvasni az egészet. Ferenc pápa biztosan mondott ilyet: csak kontextus nélkül kiragadva egy hangulatkeltés.
Igen, csak érdemes tudni, a szavak (pláne mondatok) sokféle jelentéssel bírnak. Még a mondó részéről is, hát még a hallgató részéről. Ott már komoly súllyal esik a latba, hogy a hallgató semmit sem ért a mondanivalóból, így bármire gondolhat, aminek a mondottakhoz semmi köze.
Itt erről van szó.
Az egyház csak a kárhozatra viszi az embert, senkiknek sem tud segíteni, hogy az istennel kapcsolatba legyen, mert maga sincs kapcsolatban az istennel. Nem hiába mondja az isten :"És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól."
Jel 18:4-5
#5
Igen, de ezt a szektákra értette a Biblia, ahonnan ki kell futni, mint például a szélhámos Németh Sándor biznisz szektája.
#7
De a Biblia azt tanítja, hogy az Egyház Krisztus titokzatos teste. Valószínűleg, hogy ezt nem egy néhány évtizede alapított szektára értette, mert akkor igencsak testetlen lett volna 2000 évig.
#8 Ne csak ennyiben gondolkodj. Ugyan igazad van, hogy a katolicizmus szinte az eleje óta van, de ez korántsem jelenti azt, hogy Jézushoz tartozna. Krisztus teste onnantól kezdve van, hogy kitöltetett a Szent Lélek/Szellem. A Krisztus teste egy szellemi "egyház", ami nem a katolikus egyház, se más felekezetek és hasonlók, az mind tévelygés.
Olvastad már az egyház történelmét? Ha igen, akkor gondold végig Jézus szavai alapján, mert Ő azt ígérte, hogy a világ gyűlölni fog minket, akik követik Őt (a Krisztust), és nem azt, hogy felmagasztal minket a világ, nem ígért hatalmat a földön Jézus, ellenben az ördög, mikor megkísértette Jézust a világban hatalmat kínált fel neki, de pl a pápa pedig szinte a világ ura, olyan hatalma és tekintélye van. Az pedig amit leművelt Jézus névében a katolicizmus, borzalmas... De lehetne még sorolni, az sok eretnek zsinatot, meg tanítást pedig fel se lehetne sorolni, hogy mit becsempészett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!