Keresztények szerint Izrael jogosan veszi el a palesztinok földjét?
99 Drakula ma (2022. 09. 18) 18:59
"És arról hogy istennek törvényeit bekéne tartani, vagy izrael már nem lesz nép isten előtt."
Amint láthatod, I-ten úgy ítélte, hogy betartottá, ezért kapták(tuk) vissza hazájukat (hazánkat).
Kicsit ide kapcsolódik egy legenda, ami akár igaz is lehet: [link]
@ Drakula
Ha elismered, hogy ő veszi el, azt miért nem, hogy ő adja vissza?
"Ha elismered, hogy ő veszi el, azt miért nem, hogy ő adja vissza?"
A szöveg alapján vesszi is, adja.
A hitem szerint isten nem irányitja erkölcsi alapon hogy kiknek mekkora hatalma van a földön, hiszen akkor hitler sem kapta volna meg hogy igy kicseszen veletek.
Hogyne ismerném el? Természetesen Õ, áldott Õ, adta vissza.
Ja, hogy az 1. vh-ban GBr elvette az Ottomán Birodalomtól, majd 1947-ben az ENSZ hozott egy határozatot - ismeretes, I-ten akarata nélkül egy hajsálunk se görbülhet.
Vagyis Allenby tábornok gyõzelme is, az ENSZ határozat is I-ten akaratának megnyilvánulása volt. (Ahogy régen Babilon hódítása, majd rómaiak.)
De, hogy el ne feledjük a lényeget: a kérdés azért értelmetlen, mert a "palesztinoknak" ott legfeljebb kisebb-nagyobb darab földjük volt, ha volt, az a török földhivatali iratkban szerepelt és ilyeneket Izrael nem is vett el.
Amúgy, mint tudott, az, hogy "palesztin nép", a kgb kitalálmány az 1950-es évek vége felé.
"hitler sem kapta volna meg hogy igy kicseszen veletek."
Igen, sajnos ezt nem tudom megmagyarázni, de nem tudok olyan rabbiról, aki a kérdésre, hogy "hogy mayarázod a holokausztot", ne azt válaszolta volna: nem tudom megmagyarázni.
"Amúgy, mint tudott, az, hogy "palesztin nép", a kgb kitalálmány az 1950-es évek vége felé."
1947-ben az ENSZ nevezte őket palesztin államnak de ne zavarjon.
"Igen, sajnos ezt nem tudom megmagyarázni, de nem tudok olyan rabbiról, aki a kérdésre, hogy "hogy mayarázod a holokausztot", ne azt válaszolta volna: nem tudom megmagyarázni."
Nem szükséges magyaráznod, az konkrétan istenkáromlás lenne. Sajnálom hogy felhoztam.
"1947-ben az ENSZ nevezte őket palesztin államnak de ne zavarjon."
Tévedés, figyelmetlenül olvstad az ENSZ határozat.
Az egykori Mandátum állampogárait nevezték "palesztinnoknak", akár arabok, akár zsidók, akár keresztény misszióbeliek. Állam: füuggetlen ARAB ésmzsidó. Olvasd még1szer!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!