Mikor, hogyan jöttél rá, hogy nem létezik isten?

Hogyan jöttem rá?

Elkezdtem gondolkodni reálisan tizenéves koromban, miután nagymamám óhajár nem túl nagy lelkesedéssel még voltam első áldozó.

Azzal volt a legnagyobb gond, hogy elkezdtem kérdezni, de a válaszok egyike sem volt meggyőző.

Én egyelőre arra jöttem rá, hogy valószínűleg nincsenek istenek.

Néhány isten bizonyítva nem létezik, pl. a keresztényeké.

De a többit képtelenség megmondani, mert nem tudhatjuk.

Én arra jöttem rá, hogy létezik valami, amit jobb elnevezés hiányában Istennek nevezünk és egy személyként tekintünk rá. De arra is rájöttem, hogy az akit Istennek nevezünk nem egy valaki, nem egy vagy több személy, egy személynél minden tekintetben végtelenszer több, nagyobb, hatalmasabb, bölcsebb, stb.

Arra is rájöttem, hogy Isten válhat nekünk személyessé, mint ahogy Názáreti Jézusnak személyessé vált, aki Őt Mennyei Atyának nevezte és úgy is szólíitotta, tudva, hogy saját Isteni kilétével van dolga.

Rájöttem arra is, hogy mi emberek, és velünk eggyütt minden ami létezik Istennek nem teremtménye, hanem fejleménye, mint ahogy a fa levelei sem teremtményei a fának, hanem fejleményei.

Ezen kívül a vallások igazságtartalma iránt érdeklődve még sok mindenre rájöttem. Kell hogy Isten létezzen, hiszen én a legelőbbre-haladt fejleményeinek – nem teremtményeinek – itt a Földön, az emberknek egyike vagyok.

Hogy mikor jöttem rá ezekre a dolgokra, nem tudom pontosan, a belátás nem egyszerre, nem hirtelen jött. Gyerekkoromban Istent úgy képzeltem el mint egy a szüleimhez hasonló de sokkal hatalmasabb jóságos nagybacsi, akihez bármivel fordulhatunk. Elképzelésem azóta gyökeresen megváltozott. Most inkább úgy látom mint az egyetemes tudatosság, mint a vezérlő alapelv mindenben, ugyanis végeredményben a tudaton múlik minden.

Idáig nem tudtam eljutni, mert az ésszerűség, a hibákat túlmyomó részt nélkülöző gondolkodás nem engedte, hogy ennyire balga kijelentésig eljussak.

Sose voltam vallásos. Gyerekként kereszténynek hittem magam, de sose foglalkoztunk istennel, a létével.

Később agnosztikus lettem. Talán erre gondolhatsz nálam. Egyszerűen.., ha valaki nem egy abszolút fogyatékos debil ember, akkor érzi az ellentmondásokat. Ahogy tanítva van isten az egyházak által, istenkáromlás, és ésszerűséget, bölcsességet, és isteniséget nélkülöző. Ez kiskamasz koromban volt. Rájöttem, hogy én nem tudok oda eljutni most, hogy bizonyosságom legyen a létére, nem létére.

Utána tovább gondolkodtam, meditáltam, és rájöttem mi isten.

Itt meg már megint más irányba mentem, újra távolodva a balga kijelentéstől, hogy "nincs isten". Illetve nem, mert kezdettől fogva egyre közelebb kerültem istenhez, csak volt egy szakasz amikor el kellett távolodjak a nevetséges istenképektől, hogy befogadjam az igazságot.

Ez a kérdés az én személyemet illetően azért érdekes, mert nagy hívőből lettem ateista. Még egy kis "karriert" is befutottam a kereszténységben, pl. tartottam istentiszteletet is (prédikáltam a szószékről).

Miért választottam az ateizmust akkor?

Katolikus családba születtem, tehát már gyerekként belém nevelték a vallást egy bizonyos szinten. Később az adventistákhoz kerültem, ott teljesedett ki a hívő pályafutásom. Az egy elég összetett kérdés, hogy miért lettem ateista, ennek a lassú lélektani folyamatnak még keresem az okait, bár jelenleg ezek az érvek korvonalzódnak:

1. Hiába voltam nagy vallásos, nem fejlődtem semmit (sőt, inkább leépültem): pl. nem lett önbizalmam. Nem ismertem fel, hogy mi a fontos az életben. Egy szerelmi csalódás után ismertem fel, hogy huszonéves vagyok, de sehol sem tartok az életben, tehát ezen is változtatni kell.

2. Felismertem azt, hogy ahhoz, hogy jók legyünk nem kell vallás. Ebből fakadóan felesleges keresztény gyülekezetbe járni.

3. Felismertem azt is, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyünk, nem kell vallás. Különösen Richard Dawkins személye volt rám hatással, aki ateistaként sikeres tudós lett.

4. Világossá vált, hogy a vallás nem tesz jobb emberré. A keresztények között is vannak jó és rossz emberek, ahogyan a "világiak" között is. A keresztény tanítások tehát hamisak: nincs szüksége az embernek Krisztusra ahhoz, hogy jó, sikeres és boldog legyen, ráadásul a Krisztus követés nem garantálja azt, hogy valaki jó ember lesz. Ehhez tegyük még hozzá, a védelmet sem garantálja, ha Afrikában gyerekek halnak éhen, akkor semmi értleme a kereszténységnek, mert eszerint az istenség nem segíti a rászorulókat.

5. Rájöttem arra is, hogy a vallásnak vannak negatív hatásai is.

6. Kiderült, hogy ahhoz, hogy a világot magyarázzuk, nincs szükség termetrőre.

7. A Bibliát ezerféle módon lehet értelmezni. Ráadásul ez a könyv szövegkritikai szemszögből sem hibátlan, meg egyes kutatók pszeudonimnak tekintenek némely könyveket (ismeretlen szerző írta más nevében), vagyis a szerzők nem mondtak igazat.

8. Végül megemlítem azt, hogy a bibliai istenkép ellentétmondásos, és nem szimpatikus.

Ez a 8 érv már elegendő ahhoz, hogy ateista legyek. Persze, hogy van-e valamilyen isten a világmindenségben, azt nem tudom. De a kereszténységgel szemben egy határozottabb ateizmus mindenképp megengedhető.

Nekem minden felmenőm ateista volt dédapámig biztosan, akit személyesen már nem ismerhettem meg.

Művelt, tanult emberek voltak és vallási kérdésekkel sosem foglalkoztunk, nem tudom, nekem miért kellene ókori legendákat elhinnem, amit zsidó rabbik találtak ki.

Semmi okot nem látok rá.