Istennek van szabad akarata?

Független attól, hogy Isten létezik-e, vagy nem, én megkérdőjelezném a jövő ismeretét. Soha nem is hallottam, hogy Isten ismerné a jövőt részletesen (mi lesz holnap, holnapután). Azt ismerheti, amit bárki ismerhet és feltételezhet, pl., hogy az ember kinyírja saját magát és a földet, hogy a bűn belep mindent előbb utóbb. Ez nem a jövő ismerete, ez egyszerű következtetés.

Azt viszont tudom, hogy az ember változhat, akár a gondolatai, akár a cselekedetei, amivel máris változtatja a jövőt. Felteszem Isten ezeket sem tudja előre, csak (mondjuk személyesítsük meg, hamár róla beszélünk) lehetőséget ad és bízik, remél abban, hogy az emberek egy része (vagy akár egésze) javul. A jövő tekintetében talán csak saját maga terveit, jövőbeni tetteit ismerheti - persze a ma függvényében.

A szabad akarat: tulképp én is pofánverhetem a főnököm hétfő reggel, ha akarom, csak annak lesz retorziója. Magamból, magunkból kiindulva pedig gyaníthatjuk, hogy Istennek is hasonló szabad akarata van, csak retorzió nélkül. Miért is ne lehetne? Ki korlátozná? Hiszen pont mi emeltük mindenki fölé.

Csak tudnám, hogy az efféle emberkék, mint amilyen az utolsó, miért éreznek késztetést arra, hogy olyan dolgok kapcsán okoskodjanak, amihez nyilvánvalóan nem értenek.

Nyilvánvaló, hogy igencsak hiányos ismeretei vannak a monoteista vallás istenképzeteiről, ahogy arról is, hogy mit takar az az elképzelés, miszerint nem rendelkezik valaki szabad akarattal...

= Az isteni akarat működése =

1. ISTEN ÉS AZ EMBER AKARATI ÉLETÉNEK KÜLÖNBÖZŐSÉGE

a) Isten akarata végtelen akarat. Hatalma kiterjed mindenre, hiszen a dolgok csak úgy és addig létezhetnek, ahogy és ameddig az ő akarata létben tartja azokat. A lehetőségek viszont -- mint az előbbi fejezetben láttuk -- tökéletességének utánozhatóságai, és mint ilyenek, szükségképpen léteznek értelmében; értelmének és akaratának lényegi azonossága miatt pedig akaratában is. Minden létnek, értéknek, törvénynek és hatalomnak forrása az isteni akarat.

Amennyiben az akarásnak a jóra való irányulását szeretetnek mondjuk, az isteni akaratot végtelen szeretetnek kell mondanunk. Ami érték és tökéletesség tehát emberi akarásban és szeretetben, emberi törekvésben és érzelmi vonatkozásban fellelhető, mindaz megtalálható Istenben a legteljesebb mértékben és a legtisztább minőségben.

b) Mivel Istenben nincs képességiség (potentia), hanem minden a tökéletes megvalósultság állapotában van (actus purus), azért nemcsak az akarom és nem-akarom kettőssége, továbbá az ösztönös irányulás és szellemi akarás kettőssége hiányzik belőle, de vágyakozás, óhaj és törekvés sincs benne olyan valami után, amit még nem birtokolna. Akarata azonos a célbajutottság és birtoklás örömével, a birtokolt értékek szeretetével.

Éppen ezért Isten érzelmi világából is ki kell zárnunk minden olyant, ami akár ösztönös jellegű (pl. nem-tudatos szimpátia és antipátia), akár ellene mond az imént jelzett birtoklásnak. Ezért csak antropomorf értelemben beszélhetünk Istennél szomorúságról, bánatról, haragról, irtózásról, vágyakozásról, reményről és hasonlókról. A harag emberi indulatát Istenben az akarat abszolút szentsége helyettesíti. Ennek következtében a bűnt éppúgy elutasítja és bünteti, mintha gyűlölné és haragudna miatta.

c) Akaratának lényegével való azonossága miatt nemcsak azt állíthatjuk, hogy Isten maga az értelem, vagy hogy Isten maga az abszolút igazság, hanem ezt is: ,,Isten az abszolút akarat'', vagy: ,,Isten a szeretet'' (1Jn 4,16), vagy: ,,Isten maga a mindenhatóság''.

d) Isten értelmi tevékenysége nem időben előzi meg akarati döntéseit, mint az embereknél, hanem csak logikai sorrend szerint. Értelmi és akarati tevékenysége egyetlen aktust alkot, csak mi bontjuk fel fogalmilag két tényezőre. Szellemi természetünk szeme az értelem és karja az akarat, amennyiben értelmünk felismeri az értékeket, akaratunk pedig utánuk nyúl, magáévá teszi azokat, és birtoklásukban megnyugszik. Istennél is fennáll a szellemiségnek ez a kettőssége, de isteni módon. Benne az értelem és az akarat egyformán azonos az isteni lényeggel, tehát minden ismeretét áttüzesíti az akarat ereje, és minden akarati döntését áthatja az értelem világossága.

e) Isten akarata abban az értelemben is abszolút, hogy semmiféle külső tárgytól nem függhet. Az akarat ui. az ismeret után indul, ő pedig önmagából meríti ismereteit. Akarata ezért mentes minden kötöttségtől, akaratereje belülről, a végtelen lényegből forrásozik. Jóságának indítéka is adakozó szeretetében van.

f) Mivel megismerése úgy láttatja vele önmagát, mint az értékek teljességét, akarása és szeretete is az értékek teljességére irányul. Ebből kettő következik. Első az, hogy Isten végtelenül boldog. Hiszen a boldogság nem egyéb, mint a jó zavartalan birtoklásán érzett időtlen öröm. Második következmény: nemcsak önmaga, hanem teremtményei számára is ő a legfőbb jó (summum bonum), azaz olyan értékteljesség, amelyben való részesedés felé az emberi természet öntudatlanul is törekszik, és amely egyedül képes kielégíteni teljes boldogság utáni vágyainkat.

2. HÁNYFÉLE AKARAT VAN ISTENBEN?

Voltaképpen csak egyetlen isteni akarat létezik. Bölcseletünk azonban abból a szempontból, hogy az egyetlen akarat milyen tárgyakra irányul vagy milyen formában nyilvánul meg, többféle isteni akaratról szokott beszélni.

Tárgy tekintetében különbséget teszünk Isten önszeretete és teremtmények iránti szeretete között. Az utóbbit tágabb értelemben vett teremtői akaratnak vagy teremtő szeretetnek is szoktuk mondani. A tágabb értelem azt jelenti, hogy a ,,teremtői'' szó itt nemcsak a világ létrehozására (= szűkebb értelem), hanem annak létbentartására és irányítására, a gondviselésre, az emberek megváltására és a kegyelem adományozására is vonatkozik. Amint azonban Isten értelme nem két külön aktusban, hanem egyetlen átfogó, örök látással szemléli önmagát és teremtményeit, ugyanígy akarata is egyetlen szeretet-aktusban igenli saját magát és teremtményeit.

A kegyelemtanban gyakran szerepel Isten feltétlen akarata (voluntas absoluta) és feltételes akarata (voluntas conditionata). Feltételes akarattal akarja Isten minden ember üdvözítését: azzal a feltétellel akarja, ha maguk is hatékonyan akarják, vagyis együttműködnek kegyelmével. Feltétlen akarattal csak azok üdvösségét akarja Isten, akik valóban üdvözülnek, mert közreműködtek a kegyelemmel. Ugyanezt a megkülönböztetést néha hatékony (efficax) és nem-hatékony (inefficax) műszóval jelzik.

Kálvin idejében vált híressé Isten szándékolt (voluntas beneplaciti) és mutatott (voluntas signi) akaratának megkülönböztetése. A mutatott akarat ilyenekben szokott megnyilvánulni: parancs, tilalom, megengedés, tanács, tett. Ezek némely esetben nem juttatják kifejezésre Istennek szándékolt akaratát, mint pl. az Izsák feláldozására vonatkozó isteni parancs. Ilyen értelemben tehát jogunk van beszélni Istennek nyílt és titkos akaratáról: titokban csak a próbáratételt akarta, nem Izsák feláldozását. De teljesen téves, sőt istenkáromló az a hiedelem, mintha Istennek nyílt és titkos, mutatott és szándékolt akarata között lényeges és teljes ellentmondás állhatna fenn. Mintha pl. Isten látszat és kijelentései szerint minden ember üdvösségét akarná, titokban azonban nem mindenkiét, hanem csak a választottakét.

Konkrét helyzetekben mindenesetre nagy vallási elmélyülés, természetfölötti bölcsesség, alázat, önismeret és emberismeret szükséges annak eldöntésére, hogy mi az Isten szándékolt akarata. Hogy akár áljámborságból ne minősítsük Isten akarata jelének szubjektív érzéseinket, akár túlzott racionalizmusból az isteni akarattal ellenkezőnek az olyan jelenségeket, amelyek mögött elvileg isteni akarás is feltételezhető.

Régebben gyakran emlegették Istennek a természetes és a kegyelmi rendben megnyilvánuló akarata különbözőségét. Minthogy az új teológia képviselői nem határolják el olyan élesen egymástól a természetes és természetfölötti rendet, mint a régiek, azért ma ritkábban találkozunk ezzel a megkülönböztetéssel.

Isten akarata minden befolyástól mentes, tökéletesen szabad akarat.

Isten szabadságáról leginkább a teremtéstan beszél. A szabadság dogmáját (DS 3025) ugyanis a teremtéssel kapcsolatban tagadták a panteisták és a leibniziánusok. A panteisták istene a világ lelke, tehát a világnak kifelé való szükségszerű megnyilatkozásaihoz van kötve, az evolucionista panteizmus szerint ezen felül a világ fejlődéséhez is. Leibniz így tanított: ha Isten a jóság teljessége, akkor lényegéből következik, hogy létrehozzon olyan lényeket, akikre kiáraszthatja, akikkel éreztetheti jóságát. Ebben a tévedésben annyi igazság van, hogy valóban Isten jósága lehetett a teremtés motívuma, de ez a motívum nem hatott kényszerítő erővel, mert a kinyilatkoztatás Istent teljesen szabad akaratúnak mutatja mind a teremtésben, mind az üdvözítésben.

Isten szabadságának ténye azonban megfejthetetlen misztérium. Két ok következtében. Egyik ok, hogy mivel szabadsága azonos a lényegével, benne a szabadság és szükségszerűség egymás mellett, helyesebben egymásban tud létezni. Ez a mi fogalmaink szerint elképzelhetetlen. A misztériumjelleg másik oka az, hogy Istenből hiányzik a vétkezhetőség szabadsága. Az utóbbi azonban csak addig marad számunkra probléma, amíg rá nem jövünk, hogy a szabadság lényege a pozitív értékek kényszertől mentes választani tudása, és aki az értékek ellen dönt vagyis vétkezik, annak van ugyan szabadsága, de az nem igazi, hanem fogyatékos szabadság.

Helló. :)

Pontosítsuk a dolgot, hogy mire értendő a szabad akarat...;)

Nem arra vonatkozik, hogy te bundás kenyeret fogsz enni a májkrémes kifli helyett szerda este, mert így döntesz...hanem arra, hogy szabadon megválaszthatod, hogy önzően, vagy önzetlenül cselekszel. Isten is döntött tehát, mivel mindent tud...ezért egyértelmű a döntése...mégpedig az önzetlen szeretet oldalát választotta/választja...s mivel, ahogy leírod, az ember nem mindent tudó...még...ezért ő még hezitál a kettő között. Ha tudná a valót, akkor egyértelműen a pozitívat választaná mindig, determinálva...de ettől függetlenül az egyénisége megmaradna, és ugyanúgy tudna választani, hogy bundás kenyeret eszik, vagy májkrémes kiflit. :)

Az erkölcsi kérdést, és Isten felelősségre vonását pedig mellőzzük...mivel az ember nem tudja mi a jövő(tisztelet a kivételeknek), ezért halvány lila gőze sincs, hogy e "szenvedés" örök marad e...ráadásul ez is relatív, mármint a negatív "oldal"...hiszen ha nem lenne rossz, nem tudnád értékelni a jót...tehát a rossz is jó, mert kell, hogy legyen kontraszt. Szóval felelősség téma megoldva. ;)

üdv

25/F

LastOne.Left

53%

Okoskodás, hogy elmondom a SAJÁT, szubjektív véleményemet, nézőpontomat? Tudodmit, pubi? Sz@rok a tudományos, monoteista szövegedre, remélem ennél nagyobb örömöd nem lesz az életben, mint az, hogy belém kötsz.

És igen, nem értek hozzá, de nem is észt osztottam (ellentétben veled).

Nem próbáltál "észt osztani"?

"A szabad akarat: tulképp én is pofánverhetem a főnököm hétfő reggel, ha akarom, csak annak lesz retorziója."

Feltételeztem, öt percet nem szántál az életedből arra, hogy olvass bármit is a szabad akarat kérdéséről akár filozófiai, akár természettudományos munkából, ehhez képest viszont képesnek érzed magad annak meghatározására, hogy a szabad akarat fogalma mit is takar.

A vallások istenképzeteiről való ismereteid is igencsak korlátoltak (utánanézhetnél annak, mit jelent az isteni mindentudás), de az elmélkedésed isten ( aki egyébként csak a buta emberek elméjében létezik) tulajdonságairól szóló részében legalább nem nyilvánvaló tényként jelentettél ki dolgokat.

És jól látom, hogy kiakadtál a monoteista szó használatán? Hát ez elég vicces, ugyanis ez a számodra nyilvánvalóan igencsak érthetetlenül ható kifejezés nem jelent semmi mást, mint azt, hogy egyistenhitű.

Tényleg megdöbbentő, hogy micsoda "felkészültséggel" képesek egyesek hozzászólni különbüző kérdésekhez.