Miert hisznek még mindig sokan istenben?
"Édesanyámat kérdeztem erről, amikor még kicsi voltam. Ő azt mondta, hogy régen amikor az embereknek a leghalványabb reménye sem volt arra hogy a dolgokra jobbra forduljanak, szükségük volt valamire amiben hihetnek, ami reményt ad nekik a sötét időkben."
Mert ma már mindenki szép boldog életet él mi?
"Nincs is isten. Az egesz vallas vmifele kapaszkodo a szegenyembereknek. "
Mit lehet abba kapaszkodni?
Tán aki hisz annak az úr egy táska pénzt dob az ölébe?
Én úgy látom a szerencse, és lottó a szegény emberek kapaszkodója.
"Mit lehet abba kapaszkodni?
Tán aki hisz annak az úr egy táska pénzt dob az ölébe?"
(nem nekem szólt a kérdés de tudok pár választ)
Nem dob senkinek sem az ölébe pénzt. A hívők pont ugyan úgy szívnak az életben mint a nem hívők.
DE amikor meghal valakije egy hívőnek akkor kapaszkodhat abba hogy majd még úgy is találkoznak és hogy jobb helyen van.
HA valami rossz dolog van és tehetetlen a hívő akkor letudja foglalni magát azzal hogy imádkozik segítségért és reménykedni hogy majd segít valaki. Addig pedig nem azon aggyal hogy nem tudd tenni semmit. Akkor is ha végeredményben nem változtat.
Aztán még sorolhatnánk de már sok másik kérdésnél össze lett szedve jó pár nem egyszer.
"DE amikor meghal valakije egy hívőnek akkor kapaszkodhat abba hogy majd még úgy is találkoznak és hogy jobb helyen van."
Vagy ellenkezőleg.
Akár pokolra is juthatott az a valakije, és akkor még rosszabb.
"HA valami rossz dolog van és tehetetlen a hívő akkor letudja foglalni magát azzal hogy imádkozik segítségért és reménykedni hogy majd segít valaki."
Azt ima nélkül is lehet.
Ateista is bízhat abban hogy valaki majd segít neki.
"Vagy ellenkezőleg.
Akár pokolra is juthatott az a valakije, és akkor még rosszabb."
Ez igaz. Csak rendszerint amikor ilyen van akkor az emberek ezt a lehetőséget fel sem vetik. Az a lényeg hogy jobban érezzék magukat ettől pedig nem éreznék jobban.
"Azt ima nélkül is lehet.
Ateista is bízhat abban hogy valaki majd segít neki."
Nem mondtam hogy nem lehet. De sok ember ha valamilyen fontos esetben (mint egy rokon műtéte) tehetetlen akkor elkezd kattogni rajta.
Bármilyen stresszes és egyéb esetet meglehet oldani vallás nélkül is de vannak akiknek könnyebb vele.
Ha ők jobban érzik így magukat akkor legyen. Az a baj hogy sokan ezt nem tudják helyén kezelni.
Kedves 14. hozzászóló.
Akkor te logikád mentén csak az lenne hívő akinél már bajok vannak.
Ám tapasztalataim ennek ellenkezőjét mutatják.
Hogy ki mitől lesz hívő, az olyan dolog amit az ateisták sosem fognak
igazán megérteni.
"Akkor te logikád mentén csak az lenne hívő akinél már bajok vannak."
Ezt nem írtam.
Mint írtam sok más ok is van.
"Hogy ki mitől lesz hívő, az olyan dolog amit az ateisták sosem fognak
igazán megérteni."
Sok ateista volt hívő. Értjük. De ne várd el hogy felsoroljak minden érvet főleg hogy már másik kérdések alatt rengeteget össze szedtek.
"Sok ateista volt hívő."
Akkor azok sosem voltak igazi hívők.
Egy igaz hívő jóban, rosszba, szegénységben, gazdagságban hívő marad.
Nem pedig olvas 1 materialista könyvecskét aztán már annyi a hitének.
Vagy a saját hibái, tehetetlensége miatt Istent okolja.
"Akkor azok sosem voltak igazi hívők."
Te már csak tudod.
Milyen jó mikor megtudjátok mondani hogy mások mennyire voltak hívők.
"Egy igaz hívő jóban, rosszba, szegénységben, gazdagságban hívő marad.
Nem pedig olvas 1 materialista könyvecskét aztán már annyi a hitének.
Vagy a saját hibái, tehetetlensége miatt Istent okolja."
Milyen jó hogy tudod hogyan történik is ez.
Biztos sokszor volt már részed benne.
"Te már csak tudod.
Milyen jó mikor megtudjátok mondani hogy mások mennyire voltak hívők."
Tudjuk.
Attól még hogy te el hitted Isten létezését, mint ahogyan gyermek a télapóban hisz, az még nagyon távol áll az igazi hívőtől.
Az igaz hívő érzi hogy szereti Isten, és ő is szereti Istent.
Ez egy olyan lelki kötelék az úrral amit ti sosem értettetek, és nem is fogtok.
Egy ilyen ember már nem fogja elveszíteni a hitét csak mert mondjuk Japánban cunami volt.
Vagy mert egy bálnát partra vetett a tenger.
Igen azert kell hinni Istenben hogy boldog lehess
hivok akik ateistak lettek azok elsosorban az emberekben es a tudomanyban csalodtak
es mivel a vallas (papok) es szentirasok se adtak meg a valszt nekik amit kerestek a tudomanynal (es ott nem talaltak) ezert felhagytak az ostobasaggal, es mivel a "papokban" egyhaziemberekben is csalodtak mivel bunosok, pedig nekik buntelenneknek kellene lenniuk, peldamutatonak mindnek egytol egyik
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!