Szerinted az Ószövetségben/Tanakh-ban/Héber Bibliában található YHWH azonos a keresztény Atya, Fiú, Szentlélekkel?
Többen is utaltunk Jézusra mert itt nem csak magányvéleményről van szó, hanem Istentől való kinyilatkoztatásról.
És tényleg ahogy írták milliárdszor visszavághatnád, hogy "szetinted"
viszont ha nagyban megnézed a keresztények az általad linkelt agymenéssel ellentétben elfogadják az Ószövetséget is, hiszen mind Pál, Péter sőt Jézus is ezt mondta.
Én azt nem fogom fel, hogy én mikor mondtam olyat, hogy a keresztények többsége nem fogadja el az ószövetséget?
Én csak annyit mondtam, hogy sokan vannak akik nem de nyilván én is tudom, hogy többen akik igen.
Egy ilyen egyszerű kérdést nem tudom, hogy lehet ennyire félre érteni.
akkor vannak a messiás hívő zsidók, akik hisznek Jézus Isteni mivoltában, viszont az Ószövetségre terelik a hangsúlyt de még a legelvetemültebb neoprotestáns szekták se fogják eltagadni az Ószövetséget.
Egyszerűen Jézusban hinni (kereszténynek lenni) ezt hozza mert ezt mondta
„Mindent egybevetve az embernek az a benyomása támadhat, hogy a háromságtan a IV. század végén született. Ez bizonyos értelemben igaz . . . Az »egy Isten három személyben« megfogalmazás a IV. század vége előtt nem volt egyértelműen elfogadott, és egyáltalán nem volt szerves része a keresztény életnek és hitvallásnak” (New Catholic Encyclopedia. 1967, 14. kötet, 299. oldal).
„A niceai zsinat [i. sz.] 325. május 20-án kezdődött. Maga Konstantin elnökölt, és a vitákban is részt vett. Személyes indítványozására . . . bekerült a niceai hitvallásba a Krisztusnak az Istenhez fűződő kapcsolatára utaló, kulcsszerepet játszó kifejezés, amely szerint a Fiú »azonos lényegű az Atyával« . . . A püspökök, tartva a császártól, két kivétellel mind aláírták a hitvallást, bár sokuk nem értett vele egyet” (Encyclopædia Britannica. 1970, 6. kötet, 386. oldal).
István „a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: »Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján«” (Cselekedetek 7:55, 56, Katolikus fordítás).
Mit tárt fel ez a látomás? István, Isten tevékeny erejével betelve, látta Jézust „az Isten jobbján” állni. Egyértelmű hát, hogy Jézus, azután, hogy feltámadt és visszatért az égbe, nem vált Istenné, hanem egy különálló szellemszemély lett. A beszámoló nem tesz említést arról, hogy Isten mellett egy harmadik személy is lett volna. Egy dominikánus pap, Marie-Émile Boismard, aki megpróbált olyan írásszövegeket találni, melyek alátámasztják a háromságtant, az egyik könyvében ezt írja: „Az a kijelentés, hogy három személy van egy Istenben . . . , sehol sem található meg az Újtestamentumban” (À l’aube du christianisme—La naissance des dogmes).
A Tetragrammaton a Tórában az EGYISTEN jele (a helyén legtöbbször héberül Adonájt, vagy Elajchimot, magyarul Örökkévalót, vagy I-tent mondunk).
Semmiképp sem azonosítható egy zavaros "haromsággal".
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!