Vallásos vagy, vagy ateista?
Idézném magam egy másik kérdés alól:
“Kreatti:
“Mivel a létesítő okok nem nyúlhatnak a végtelenbe, tekintve, hogy a mai állapotig sosem jutnánk el, mert visszafelé is végtelen lenne, így kell lennie egy örök első oknak. Ez Isten”
Tehát az ok-okozati lánc nem mehet a végtelenbe mert akkor sosem jutnánk el a mai állapotokig. Ezért valahol szakítsuk meg és rakjuk oda Istent aki …. aki végtelen. Megoldottuk a problémát? Nem, csak ügyesen kitoltuk egy szinttel de cserébe lett legalább 3 új problémánk/ alaptalan kijelentésünk. Hát megint köszi a logikus gondolkodást Kreatti, nélküled nem is tudom hol tartana most az emberiség.”
Vallásos vagyok.
Hiszek Istenben, hiszek az ő fiában Jézusban, és a Bibliából megtudtam, hogy mi Isten valódi szándéka az emberekkel, a földdel. Tapasztalom életem minden napján Isten támogatását, segítségét. Biblia által megismertem őt, és mély szeretetet érzek iránta.
Hívő vagyok. Miért? Ezt kaptam kegyelemből, nehéz elmagyarázni, hiszen, ha be tudom bizonyítani, az nem hit kérdése.
Vallásos: aki betartja az előírásokat, nálam ők a farizeusi lelkületűek.
Ateista: gyökeresen tagadja Isten létezését.
Ez egy igen érdekes álláspont 34-es!
Elfogadom, hogy ez a véleményed, és tiszteletben tartom, mert amit írtál, nem bántásból írtad, így kérlek az én megjegyzésemet se vedd a személyed, vagy hited elleni támadásnak!
" Hívő vagyok. Miért? Ezt kaptam kegyelemből, nehéz elmagyarázni, hiszen, ha be tudom bizonyítani, az nem hit kérdése. "
Ha a HIT kegyelemből fakad, azaz nem az ember sajátja, hanem isteni beavatkozás hatása, akkor ez egyben annyit jelent, hogy akik nem hívők, azok azok legalább egy része (itt kivétel az aki szándékkal elutasítja a hitet) azért nem hívő, mert nem részesült ebben a kegyelemben, azaz önhibáján kívül.
"Vallásos: aki betartja az előírásokat, nálam ők a farizeusi lelkületűek."
Miért gondold ezt?
Te milyen istenben hiszel és milyen módon közelítesz felé?
"
Ateista: gyökeresen tagadja Isten létezését.
"
Itt viszont erősen vitatkoznék veled.
Ateista az, aki nem hiszi el azt az állítást, hogy van isten.
Ebben nincs olyan feltétel, mely szerint KELL istenre vonatkozó ÁLLÍTÓ kijelentést tenni.
Az ateista agnosztikusok kifejezetten azon az állásponton vannak, hogy miután isten/Isten/istenek létezésére semmilyen elfogadható bizonyítékot eddig nem adott senki, ezért az isten/Isten/istenek létezésére vonatkozó állító kijelentéseknek nem kell helyt adni, vagyis semmilyen isten létében nem kell hinni,
DE
miután konkrét bizonyíték arra sincs, hogy biztosan nem létezik isten/Isten/istenek ezért a nem létükre vonatkozó kijelentés is alaptalan.
Az olyan ateista aki TAGADJA isten/Isten/istenek létezését éppúgy a hit talaján mozog (lévén bizonyítatlan állítást fogalmaz meg), mint az istenhívő.
Én pl. ateista vagyok. Hogy miért? Erre több válasz is létezik. Először is nincs komolyan vehető jele annak, hogy léteznek természetfeletti dolgok. Másodszor a tudomány plauzibilisebb, mert pl. azt is meg tudja magyarázni, miért hisznek olyan sokan istenekben, a vallás viszont nem tud hihető magyarázatot adni arra, hogy miért vannak ateisták. Ja és de igen! A tudomány és a vallás ellentétben állnak egymással.
Harmadszor azért, mert gyerekkoromban így eszméltem. Anyám mélyen vallásos volt, apám meg ateista. Anyámat szerettem, apám szavait meg komolyan vettem. (Aki tudja idézni utolsó mondatomat a költő szavaival, azzal szívesen elvitatkozom.)
Hiszek a Kegyelmes Allahban, a prófétàiban, a könyveiben, az angyalaiban, az elrendelt sorsban és a Feltàmadàs Napjàban !
Dicsőség és hàla Allahnak, hogy kezembe adta a Kegyes Korànt és megismertette velem az Ő végtelen hatalmàt és kegyelmét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!