A püspöki kar dönthet Isten nevében, ha igen mi alapján?
Beszéltem egy katolikus pappal. Mondtam neki hogy nem járok templomba a járvány miatt. Erre mondta hogy így lelki üdvösségemmel játszok, mert a Szent mise mulasztása halálos bűn.
Erre mondtam neki de hogy egy éve úgy tudom nem volt muszáj... erre azt mondta hogy akkor a püspöki kar úgy döntött hogy nem kell, de most már nincs ilyen engedmény így bűn...
Vajon ilyenekről dönthet ember, püspök? Tehát ha úgy ítélik meg hogy veszélyes menni templomba akkor nem bűn Isten előtt, de ha úgy döntenek hogy már kell menni templomba és nem megyek akkor már pokolra kerülhetek..
Az alaphelyzet az, hogy kell járni, mert Krisztus rendelte el az utolsó vacsorán. Illetve az Úr napjának megszentelését Isten a Sínai-hegyen.
A járvány miatt volt egy átmeneti időszak, amikor minden ember egészségének érdekében a személyes részvételt felfüggesztették, tehát lehetett hallgatni online, tévében, rádión, ha egyikre se volt lehetőség, akkor olvashattál helyette Bibliát is.
Az apostolok kaptak ilyen hatalmat Krisztustól, az ő utódaik pedig a püspökök.
Ha azért nem mész, mert félsz a vírustól, akkor nem bűn.
Ha azért nem mész, mert beteg vagy/fájdalmas a menstruációd/bármikor rosszul lehetsz alatta, akkor nem bűn.
Nem bűn a templomba járás. A katolikus papok nem Istentől ihletettek hanem.az ordogtol Alina hazugság atyja.
Azért bűn szerintük ha nem mész misére mert nem adsz pénzt nekik. Vagyis a perselybe. Még mert akkor nincs hogy elszámolható hogy sokan járnak templomba és a plébániát megszüntetik.
Nem bűn a templomba nem jaras. Mi keresztény kálvinisták vagyunk és nem muszáj menjünk templomban. Sőt, mehetünk katolikus vagy ortodox templomba mert ott nagyobb a műsor és több a szerepünk, ugye keresztvetés, mondani a pap után, terdeplest
#9
Tehát szerinted a püspöki karnak azt kellett volna mondani, hogy a járvány legsúlyosabb időszakában is menjenek az emberek közösségbe? Elég furcsa elveid vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!