Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A hívők miért az ateistákat...

A hívők miért az ateistákat vádolják azzal, hogy Istent ők egy szakállas bácsinak képzelik aki a felhőkön ücsörög, miközben ezt a Biblia szinte szó szerint írja?

Figyelt kérdés

"Jákob tehát elindult Beersebából, és Hárán felé tartott. Eljutott egy helyre, és ott, amikor a nap leszállt, le akart pihenni. Fogott tehát egy ott heverő követ, a feje alá tette, és elaludt azon a helyen. Álmában azt látta, hogy egy létra áll a földön, a teteje pedig az eget éri, és Isten angyalai fel és le járkálnak rajta. Az Úr a létrára támaszkodott, és azt mondta neki: ..."

(Teremtés könyve, 28. fejezet)



2021. szept. 22. 12:36
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Nekem nincs ezzel bajom ha ateisták igy beszélnek róla. Inkább csak az aspektussal van bajom, hogy általában degradálás céljából emlitik igy. Az Atya is emberszerű mint a Fiú, hiszen mindkettő egymás mellett ül a trónon. Miért lenne teljesen más az Atya mint a Fiú? Ráadásul Jézus szerint aki Őt látta az az Atyát látta. Ebbe a világba még nem lépett be az Atya és soha nem is fog, mert amikor rátekint majd, akkor eltűnik előle az összes galaxissal együtt minden. Az Atya a láthatatlan Isten, a Fiú pedig a megjelenése közöttünk. Miért képzeljünk el egy teljesen más formát? A Szentlélekről pedig tudjuk, hogy a trón előtt tűzláng formájában ég. Tehát Ő nem emberszerű mert akkor neki is lenne egy trónja amin ülne.
2021. szept. 22. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
Méghogy a Sixtus-kápolna nem nyert tetszésre? Mekkora művészeti tahó vagy már.
2021. szept. 23. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
Köszi! Egyébként nem azt mondtam, hogy nem nyert-e el az emberek tetszését, hanem hogy nem aratott osztatlan sikert. A megítélésében máig megosztottak a keresztények, ahogy mondjuk meztelen testek ábrázolásában is. Nem a művészeti teljesítmény vitatott itt, hanem a spirituális tartalom.
2021. szept. 23. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
Attól függ milyen hívők. A judaizmus valóbban valahogy így képzeli el Elohimot, vagyis az Örökkévalót (ha nem is pontosan így), de a kereszténységnél ez az elv már ott megdőlt, hogy az egyetlen Istennek három személye van (Szentháromság-tan) és mivel Ő A Mindenható, ezért minden embernek olyan, amilyennek elképzeli és ő nem egy fizikai lény, akinek egy fajta, materiális, fizikai teste van (ezt még a judaizmus sem képzeli így).
2021. szept. 29. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:

14. vagyok.

De már a hívő és az ateista ellentét is sántít a kérdésben. Eleve vannak mai szóval nonteista, régi szóval ateista vallások (például ilyen a buddhizmus vagy a taoizmus), amiknek a követői hívők. Amire te bizonyára gondoltál, az az antiteizmus.

2021. szept. 29. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!