Miért kell azon fáradoznia barátnőmnek, hogy megtérítsen?
Én nagyon szeretem őt és elfogadom, tudom hogy neki a hite az élete, minden gondolatát ez szövi át, és semmilyen témáról nem tud úgy beszélni, hogy ne legyen benne a hite, mert ahogy ő fogalmaz "felvette Krisztus szemüvegét". Ő teljes mértékben megtalálta a helyét a világban amióta elkezdte az egyetemet és beilleszkedett az itteni közösségbe.
Ez rám nem igaz. Nekem a kapcsolataim sem minőségben sem mennyiségben nem igazán változtak és abszolút nem érzem hogy ide tartoznék. A munkám sem fogom tudni huzamosabb ideig csinálni, mert nem nekem való, csak dolgozni kell.
Egyszóval én elakadtam az életemben.
Én tudom, hogy barátnőm segíteni akar, és jó példát mutatni mennyi hálát hozott az életébe a vallása, de ettől még én nem tudok megtérni.
Én a hitgyülekezetről gyerekkorom óta nem vagyok túl jó véleménnyel, és több olyan embert is megismertem onnan, akik nagyon nem jó ösvényen jártak. Mindenkit lenéztek, eléggé gazdagok voltak, és még a munkahelyen is mindenki hozzájuk alkalmazkodjon, mert ők x időben gyülekezetbe járnak és ehhez ragaszkodnak. Biztos hogy mindenhol vannak ilyen emberek, de amikor meghallgattam Németh Sándort beszélni a rádióban 45 perc után le akartam fordulni a székről. 😅😅😅
Én nem tartom magam hitetlennek, szimplán csak nem érzem, hogy létezne olyan közösség, amivel azonosulni tudnék. Pedig reformátusnak kereszteltek. Még kicsi voltam amikor a szüleim feladták a vallásukat. Gyerekként pedig nyilván csak nyűg volt templomba járni.
Egy katolikus barátnőm szerint lehet ésszel csinálni, mert ő nem érti a nagy szellemmel való betöltekezés mikéntjét, de jár templomba, közösségbe. Csak épp senkivel se nagyon van egy hullámhosszon, mert nincs közös érdeklődési kör.
Amúgy egyre kevesebben vannak a gyülis barátnőmhöz hasonló emberek, akik nagyon mélyen hisznek.
A katolikus fiatalok többsége úgy habzsolják az életet mintha nem lenne holnap, de azért jó érzés eljárni gyónni és keresztet hordani a nyakukban.
Valahogy egyik véglet sem szimpatikus. Pedig volt, hogy próbáltam...
Godaime csak nem szereted a Narutot? 😂 Mert én nagyon imádtam. Tsunade egy ász karakter.
Amúgy erre a dologra nem mindenki fogékony, ez van. Belé ezt nevelték.
A főkérdésre válaszolva: ez beléjük van nevelve. Mármint az, hogy mindenkit is meg kell téríteni, hisz minél nagyobb a hitgyüli, annál több pénz gyűlik és annál gazdagabbak a "főnökök". Lehet úgy is gondolni erre, mint a piramisjátékra. Sajnos én nem látom más értelmét a hasonló vallásoknak.
Volt 2 nagyon jó barátnőm, akikkel már megszakadt a kapcsolatom. Ők görög katólikus lelkész vagy kicsoda lányai voltak és nagyon kedvesek, rendesek és nem próbáltak belebeszélni senkit a vallásba - mégis voltak, akik kiközösítették őket az iskolában. Szóval vannak kivételek.
A többire válaszolva: sajnos ez mindig közöttetek lesz, nem hiába mondják, hogy vallásban, politikában, szexualitásban értsenek egyet a párok, különben mindig vitatéma lesz. Lehet még most nem vitáztok rajta, de a jövőben, főleg gyerekvállalásnál borzalom lesz. Plusz még egy véglet: családodat, barátaidat is elmarja tőled az örökös térítéssel vagy lealábbis inkább kerülni fognak titeket. Ne legyen így, de nem rikta sajnos.
Ez a Krisztus szemüveg meg brrr... még a hideg is kiráz.
Nem a pasija vagyok, nők vagyunk mindketten. Lényegében ő a legközelebbi barátnőm. A másik legjobb barátnője sem vallásos amúgy, nem hisz olyan dolgokban hogy házasság előtt ne legyen szex, meg összeköltözés. Én ezt nem is értem, miféle elv az, hogy ha nincs mással tapasztalata, akkor nem fog másfajta szexre vágyni. Azért normális embernek feltűnik, ha esetleh lehetne jobb is. Nem feltétlen elég gyakorolni, hogy jobb legyen, egyesek tényleg rémesek az ágyban, mások meg csak nem illenek össze. Akinek elég a heti 1 nem biztos, hogy jó lesz annak, aki napi 2-t akarna. Úgyhogy a vallás, politika, szex kérdése valóban döntő pont egy párkapcsolatban.
De hogy mondjam, a bigott vallásos ember nem tekintheti a saját, öncélú élvezkedés formájának a szexet (mert Isten az első) ezért védi a házasság intézménye a felek lelki, erkölcsi és emberi jogait, valamint a születendő gyermek is családban szülessen, ne legyen abortusz stb. Igen ám, de nem mindenki vállalja el házasságban sem a 3. Gyereket, semna negyediket, csak mert "Isten ajándéka a gyermek" attól még nem lesz idő, pénz, energia felnevelni. Több ilyen sztorit is olvastam hívőktől, akik nem tarthatták meg többedik gyermekük és iszonyat bűntudatuk lett vallási szempontból.
Ami még nagyon nem tetszik a gyülekezetben, hogy mindig az aktuális kormánynak nyaliznak, most is az LMBTQ téma a vesszőparipa. Szerintem ennek a mozgalomnak normális tagjait békében kellene hagyni. Nekem felfordul a gyomrom attól, milyen diszkrimináció éri őket ebben az országban, megmondom őszintén. És ha a Biblia tényleg arra tanítja az embert hogy a szodómia minden formája emberiségellenes bűntett, akkor lehet tényleg nem születettem Isten gyermekének én sem, mert ezzel a felfogással nagyon nem értek egyet. Ennél liberálisabb vagyok, az élni és élni hagyni elven szeretek létezni.
Úgyhogy én azt gondolom, vannak itt problémák a fejekben.
Amúgy én 2x is beleszerettem katolikus fiatalemberekbe, de részben ezen is bukott a kapcsolat. Alapból is reformátusként neveltek 7-8 éves koromig kb., úgyhogy tőlem a katolikus szemlélet eléggé messze áll. De mára végül is a legtöbb irányzatból kiábrándultam.
Úgyhogy igen, olyan társra szeretnék lelni, aki szintén nem hívő, mert egy barátságban nem kell megtanulni együtt élni, de egy kapcsolatban igen. :D És alapvető értékrendi, elvi kérdés.
Ne haragudj! Valamiért azt hittem úgy barátnőd a barátnő :)
Teljesen egyetértek veled mindenben. Párom keresztszülei is vallásosak, de valahogy a politika is kézen fogva jár vele. Ők olyan körben is mozognak - van külön templomba járós kocsijuk... Mikor párom ballagott, úgy adták át a laptopot "ajándékba", hogy cserébe le kell konfirmálnia. Képzelheted milyen csata volt akkor ebből (szerencsére belátták, hogy ez nem így működik).
Azokat sem értem, akik úgy vannak mindennel, hogy Isten úgyis megbocsájt, ezért megtehet bármit.
Én is reformátusra vagyok keresztelve, mert mamám addig nem nyugodott. De templomba nem kellett járni meg ilyenek, így szerencsére csak ennyi közöm van az egyházhoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!