Ha van isten, akkor Ő honnan lett?

Kényelmes kifogás, hogy "kívül áll az időn", viszont ennek egyszerűen semmi értelme, mivel idő, mint olyan, nincs. Ez csak egy emberi fogalom. A hő pl. valóban létezik, a hőmérő tényleg hőmérsékeltet mér; sugárzás tényleg létezik, a sugárzásmérő sugárzást mér; idő azonban nem létezik, az óra nem időt mér, csak előre beállított sebességgel mozgatja a mutatóit / váltogatja a számait.

Múlt az, amire emlékezünk, jövő az, amit elképzelünk, de a folyamatosan változó jelen az egyedüli, ami valóságos.

Így tehát, ha van Isten, valahogy létre kellett jönnie. Viszont az ő létrejötte még sokkalta valószerűtlenebb és hihetetlenebb, mint az Ősrobbanás vagy a szerves élet keletkezése.

kérdező. :D

"A kérdező kommentje:

Nem könnyebb azt elképzelni, hogy minden ami van, kialakult valamiből, össze állt, mint azt hogy egy valaki megteremtette a semmiből, egy olyan valaki akit még senki nem látott?"

"A kérdező kommentje:

Szerintem nem született semmi, hanem kb. úgy képzelem el mint egy gömb, nincs sehol eleje és vége. :)"

Miért gondolod ezen állításaid mellett, hogy Istennek születnie kellett, amikor valamiről kijelented, hogy örök, és nem kell születnie?! Teljesen érted a örök létezést, de degradálod a Mindenség(Isten) eszméjét. Egyszerűen nem lehet véleményt írni arról, hogy Isten honnan lett...mert sehonnan sem lett, egyszerűen csak VAN. :)

Ami létezik, az egyetlen egy dolog, és az Isten. :P

üdv

25/F

LastOne.Left

12:15.

Az idő tényleg nem létezik...viszont a dolgok változása igen, amiről te is beszélsz...és mi azt "mérjük" pontosabban a mutatók mozgását igazítjuk egy változás bizonyos mértékéhez(mint a hőmérővel kapcsolatban is, ott is arányba rakjuk a hőmérőben jelenlévő dolgot a hővel, hogy együtt változzanak), és nevezzük időnek. Mind a sugárzás és hő is e változásból ered...ha nem lenne változás, nem lenne sem hő, sem sugárzás. Gondold végig, amit leírtál. A változók mögött lennie kell egy öröknek ami változatlan, ami az alapot adja minden másnak, ami változik. :)

üdv

25/F

LastOne.Left

a Biblia kijeloenti a zsoltarok 90:2 - ben hogy Isten hatartalan idok ota letezik, es letezni is fog. neki egyszeruen nincs kezdete, mindig is volt.

mi emberek hozza vagyunk szokva h mindennek van lkezdete, meg a fent emlitett sornek is. eppen ezert nem vagyunk kepesek "felfogni" vagy elfogadni, pedig igy van

Mindenki az egyetlen létezőt imádja...csupán más-más módon, s ki-ki még nem beérve a nemes célra. Pokolra maximum az ember küldi saját magát, a rossz gondolataival...

üdv

25/F

LastOne.Left

"Múlt az, amire emlékezünk, jövő az, amit elképzelünk, de a folyamatosan változó jelen az egyedüli, ami valóságos.

Így tehát, ha van Isten, valahogy létre kellett jönnie."

Ez igaz, de a teremtő nem téridőbeli, és ezért nem változik, és nem nem mérhető idővel. Ezt jelenti, hogy időn felül van!

Kérdés: Ki teremtette Istent? Honnan származik Isten?

Válasz: Az ateista Bertrand Russell írja “Amiért nem vagyok keresztény” című könyvében, hogy amennyiben igaz az, hogy minden dolognak kell, hogy legyen oka, akkor Istennek is kell, hogy legyen oka. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy ha Isten létezéséhez okra van szükség, akkor Isten nem is Isten (és épp ezért akkor egyszerűen nem is lenne Isten). Ez valójában a gyerekes “Ki teremtette Istent?” kérdés némileg elegánsabb felvetése. Még egy gyerek is tudja, hogy semmi sem származhat a semmiből, tehát ha Isten “valami”, akkor neki is kell egy ok, ugye?

A kérdés trükkös, mert alattomosan azt sugalja, hogy Isten származik valahonnan, aztán felteszi a kérdést, hogy honnan. A válasz egyszerűen annyi, hogy a kérdésnek semmi értelme. Mintha azt kérdeznénk: “Milyen szagú a kék?” A kék nem abba a kategóriába tartozik, ahol a dolgoknak szaguk van, tahát a kérdés maga hibás. Ugyanígy Isten sem abba a kategóriába tartozik, amelyben a teremtett, létrejött, okozott dolgok találhatók. Isten nem valaminek a következménye vayg teremtménye.

Honnan tudjuk? Nos, tudjuk, hogy a semmiből nem áll elő semmi. Így ha valaha létezett időszak, amikor abszolút semmi sem létezett, akkor soha semmi nem keletkezhetett volna, nem létezne ma sem semmi. De – mint azt látjuk – léteznek a dolgok. Éppen ezért, mivel soha nem lehetett olyan időszak, amikor semmi sem létezett, kell lennie valaminek, ami mindig is létezett/létezik. Ez a mindig-létező pedig maga Isten.

Ki teremtette a Teremtôt?

A filozófia jelen állapotában döntô jelentôségűvé lépett elô a közölhetôség. A televízió tudományos felfedezéseket ismertetô dokumentumfilmjei elkényeztetnek bennünket. S a jelen kérdés sajátos kihívása épp az, hogy meghökkentô egyszerűséggel és naivitással megfogalmazott formájában találkozik benne az élénk eszű tinédzser a filozófiát csak felületesen ismerô természettudóssal. Elôbbirôl tizenéveseknek tartott hittanórák tanúskodhatnak. Utóbbiról az Univerzum világszerte ismert tudósa nyilatkozott, a maga szintjén is föltéve a kérdést, ,,Az idô rövid története'' című portréfilmben. Holott ô a kozmikus ,,fekete lyuk'' nagyhírű fölfedezôje, zseniális matematikai gondolkodás birtokában: Stephen Hawking. S ez a kérdés az, hogy ,,Ki teremtette a Teremtôt?''

A kezdet és a vég a filozófia visszatérô problémája. A válaszadásra azonban nem a szaktudósok illetékesek, akkor sem, ha a kozmológia, ill. kozmogónia felôl közelítenek. Holott sokan az ô tekintélyükre hivatkozva bíznak a tudományos igényű válasz megfogalmazásában. A kérdésnek azonban a filozófus a szakembere. S a bölcselet története elárulja, hogy a számban és minôségben jelentôs többségben lévô filozófusok hogyan jutottak el a maguk sajátos útján az Abszolútumig, ,,amely'' -- vagy ,,aki'' -- az egyetlen kielégítô válasz a kérdésre. Ez a válasz pedig így fogalmazható: a Teremtôt mint Abszolút Valóságot senki és semmi nem teremtette, sôt nem is teremthette. Nem csak a pantheizmus tarthatatlan tehát, hanem az a feltevés is abszurd, hogy a Világegyetem és annak egyik bolygóján, a Földön kibontakozó élet hordozója, az általunk ismert anyag, öröktôl fogva létezik. Ez ugyanis visszafelé számolva a ténylegesen végtelen számú és ténylegesen végtelen idôkvantumú létezés föltételezését követelné meg. Teljesen világos és meggyôzô logikai zátonya ennek a feltevésnek az, amit már Schütz Antal megfogalmazott, s amire többször hivatkoztam: ,,Nem lehet minden mástól, mert a mindenen kívül nincs más''.

Kell tehát lenni egy végsô Valóságnak, ,,amely'' mindig volt és mindig lesz, ,,amely'' az egyetlen biztos hordozója és alapja a létezésnek, ,,amely'' tehát maga a Teremtô Valóság. Scotus Eriugena találékonyan így nevezte meg: ,,A Teremtetlen Teremtô Természet''. Ez a rejtélyes Ôsvalóság pedig a metafizika gondolati ostromának legfôbb célpontja. Esendô hasonlattal: ô a körhinta acél tartóoszlopa, miközben az Univerzum és benne mi is olyanok vagyunk, mint a körhinta acélhuzalain forgó elemek. A teljesen Önmagában Való, ,,amely'' a ,,keletkezô-elmúló'' és ,,változó'' létformák stabil fenntartója. Arisztotelész -- kevéssé szerencsésen -- ,,Mozdulatlan Ôsmozgatónak'' nevezte, holott a legdinamikusabb teremtô Valóságról van szó. A filozófia szaknyelvén kifejezve: nincs létében függô, relatív létforma Abszolút Való nélkül. Ez fogalmából eleve adott, kényszerítô erejű következtetés. Ahogyan a ,,fiú'' fogalmából következik az ,,apa'' léte, az ,,árnyék'' fogalmából a ,,fény'' léte, úgy következik -- belsô kényszerrel -- a ,,keletkezô és elmúló'' létformából a ,,nem keletkezô és soha el nem múló'' Létforma, a teremtett létezôbôl a Teremtô Létezô. Ez persze belátás kérdése, amelyhez érdemes kijárni a filozófia iskoláját -- akár magánúton is --, hogy szellemi tapasztalattá érjen, belsô evidenciává fényesítve a felismerést, amellyel túlemelkedünk a tinédzser és a nagy természettudós idézett kérdésfölvetésén: ,,Ki teremtette a Teremtôt?''

Szükséges tehát ehhez a valóságra való logikai ,,rálátás''. S meg kell érteni a nagy tudósok filozófiai esendôségét. Egy híres festmény -- mondjuk a Mona Lisa -- szépségét csak képi egészében ragadhatjuk meg. A nagy tudósok tekintélyes része nagyítólencsével, sôt mikroszkóppal vizsgálja a képet. Így közelrôl és élesen látja a részleteket, de nem szemléli eléggé a kép egészét. Eljuthat akár a festékszemek egyes atomrészecskéinek fotózásáig is, anélkül, hogy a kép esztétikai egészét megragadná. A létezés összefüggô egészének, magának a Létnek kutatói a filozófusok. Korunk tömegtájékoztatásában mégis a szaktudósok véleményét kérik ki, még a tudományuk határán túli kérdésekben is. És ez a baj. Ha a szaktudós -- mondjuk kozmológus -- eljut az ôsrobbanásig, mint a kezdetek kezdetéig és Univerzumunkat egy atomnyi ôsmagból eredezteti, akkor megkérdezik tôle: mi volt az ôsrobbanás elôtt? A gyanútlan szaktudós erre beleesik a csapdába és esetleg ezt válaszolja (egyébként megtörtént): ,,A Semmi''. Tehát a Semmi a teremtô Ôsvalóság? Holott a korrekt válasz ez volna: ,,Errôl kérdezzék meg filozófus kollégámat''. Amikor pedig a legvégsô végre, az Univerzum omega-állapotára kérdezünk rá, a kozmológia tudósához fordulva, akkor nem az a korrekt válasz, hogy megint a Semmi jelenti a végsô megoldást, a fizikai világ energiáinak totális elernyedésével és a kozmikus sötétséggel, a Weltnachttal. A korrekt válasz ez: ,,Ha pusztán fizikai energiák vannak és csupán azokkal kellene számolnunk, akkor a Kozmosz visszahullana a végsô sötétségbe. Ha azonban magasabb Teremtô Energia is létezik és magasabb létdimenziókkal is számolhatunk, akkor nem ez a végsô felelet. Ebben átadom a szót a filozófusoknak.'' A létbizalom képviselôje egyszerű és logikus választ ad: ,,Mivel a Semmit ki kell iktatnunk mint végsô magyarázó elvet, ésszerűen feltételezhetjük, hogy ugyanaz a Teremtô Valóság, ,,amely'' elindította kibontakozásának kozmikus útjára a Világegyetemet, újjá is teremtheti azt''. A végsô okot keresve az Abszolútumot mint Teremtô Ôsvalóságot nem tudjuk kikerülni. A metafizika minden útja ôhozzá vezet. És tôle nem vezet tovább, visszafelé a létben. A metafizika ,,visszaszámlálása'' eddig ér el.

Ki teremtette hát a Teremtôt? Csak nem veszi komolyan egy igényes gondolkodó, hogy a Teremtôt egy másik Teremtô teremtette, azt ismét egy másik, és így tovább, a végtelenségig. A hosszú sorban ütôtávolságra elhelyezett dominók visszatérô példáját idézve: eszerint minden dominót egy elôzô másik dominó ütött volna el. Csakhogy a ,,minden'' dominón kívül fogalmi képtelenség föltételezni egy rajtuk kívüli ,,másik'' dominót, mint arra részletesebben utaltam. Ez a legközérthetôbb példa.

Lehet, hogy sokat kell együtt gondolkodni az olyan kivételesen nagy filozófusokkal, mint Arisztotelész vagy Aquinói Tamás, Leibniz, Pascal vagy Spinóza. El kell jutnunk a belsô tapasztalásig, a bennünk kiérlelôdô gondolat-evidenciáig. Akkor világossá lesz elôttünk, hogy az elemzett kérdésfölvetés a filozófiába még csak belekóstoló tizennégy évesekre jellemzô, amelyre meg kell tudni adni a választ. Akkor is így van ez, ha olyan kiváló természettudós, mint Stephen Hawking szintén megkérdezte egyszer, és ugyanazzal a gyanútlan filozófiai naivitással: ,,Ki teremtette a Teremtôt?''