Keresztények! Mi az ami számotokra nem elfogadható a zsidó vallás alaptanításaiból?
“Mivel a három sosem egyenlő egyel, a szentháromság három istenséget tanít.”
Elmagyarázom megint, hátha megérted.
A Szentháromság az az Atya, a Fiú és a Szentszellem.
A Fiú az Jézus Krisztus, aki a testé lett “Logos” vagyis az Ige a Biblia szerint.
A Szentszellem az az Úr Szelleme.
Az Úr Igéje és az Úr szelleme nem szétválaszthatóak az Úrtól aki az Atya.
Következtetés, a Szentháromság nem három istenséget jelent, maga szó csupán a kifejezés amit alkalmazunk ennek a leírására.
Ez a keresztény álláspont, ezt tanítja a Biblia. Hogy te miben hiszel az a dolgod, de ne te akard már megmondani nekünk, hogy mi a Szentháromság.
"Szokásos keresztény reakció a másik sértegetése. Mivel a három sosem egyenlő egyel, a szentháromság három istenséget tanít."
Nem sértegetés volt a kolléga részéről, hanem konzekvencia, amit bizonyítottál is a három nem egyenéő egy kijelentéseddel. Természetesen a 3 nem egyenlő az eggyel, de mi nem is ezt mondjuk, és ezt pontosan tudod is, szóval a konzekvencia, hogy hazug troll vagy. És ez sem sértegetés.
Mindig elugatjuk, hogy Isten az egy és oszthatatlan. Jézusban megtestesült az ige, így már Jézus nem a szellemi egy Isten direkt része, hanem megtestesülve Jézus az emberi és az isteni család része, ahogy mi hívők is. Jézus az első közülünk.
De holnap is azt fogod hazudni, hogy mi azt tanítjuk, hogy 3 egyenlő eggyel.
"Jézus és a Szentlélek különböző tulajdonságokkal rendelkeznek és alá-fölé rendeltség van közöttük, tehát három külön istenségéről van szó."
Nem, mert ha három külön Isten lenne, akkor nem az egyből származnának. Juj de nehéz ez. Most elmondtam egy 5 éves gyereknek, és megértette.Tehát csak az nem érti meg, aki szándékosan nem akarja megérteni.
(A keresztény ikonábrázolásokon figyeljétek meg Krisztus két ujját felemelő és rákulcsolja a hüvelykujját
Keresztény hasonlat szerint a Szentháromságot úgy magyarázták hogy egy kézfejünk van az öt ujj mégis különbözőképpen tud mozogni, de a kéz csak egyet akar, egy cél érdekében mozog így az öt ujj is.
Az ikonokon a középső a legnagyobb az Istent szimbolizálja, mellette a mutatóujj szorosan mellette a Fiú, a Szentlélek a hüvelykujj mely rákulcsolja - nem testesült meg - letakarja a másik kettőt behajlitottat mert azok nem léteznek.)
"Nem, mert ha három külön Isten lenne, akkor nem az egyből származnának. Juj de nehéz ez. Most elmondtam egy 5 éves gyereknek, és megértette.Tehát csak az nem érti meg, aki szándékosan nem akarja megérteni."
Ha ti keresztények azt állítjátok az Atya, Jézus és a Szentlélek Isten, akkor három külön istenségről van szó. A Biblia alapján különböző tulajdonságokkal rendelkeznek és nem egyenlőek. Jézus például azt mondja az Atya nagyobb nála, az Atyához imádkozik, hol van ereje hol nincs. A Szentlélekre meg azt írja a Biblia hogy ide oda lehet küldözgetni, és csak azt tudja mondani amit hall. Tehát Jézus és a Szentélek csökkentett képességű istenségek lehetnek mint a pogány vallások hamis istenségei.
"Mindig elugatjuk, hogy Isten az egy és oszthatatlan. Jézusban megtestesült az ige, így már Jézus nem a szellemi egy Isten direkt része, hanem megtestesülve Jézus az emberi és az isteni család része, ahogy mi hívők is. Jézus az első közülünk."
Az emberként megszülető, félig istenség félig ember karakterek a pogány vallásokra jellemző. Nem tudom feltűnt-e?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!