Kinek van igaza?

Figyelt kérdés

Egy vallásos iskolába járok, és egyszer hittan órán az örök életről volt szó (de azt szeretném leszögezni, hogy én ezekben nem hiszek, teljes mértékben ateista vagyok). Szóval a tanár mondta ugyebár ezeket hogy milyen jó az örök élet, és hogy az emberek a mennybe kerülnek ahol örök a boldogság, szóval nem kell félni a haláltól mert nekünk embereknek örök élet az adott. Szóval de én őszintén nem értem, legalábbis én úgy vagyok vele hogy elég szar lehet örökké élni és meglepődtem hogy ezek szerint mások nem így vannak vele... Szóval jelentkeztem és megkérdeztem a tanárt hogy az emberek miért akarnának örökké élni, mert én személy szerint ezt hülyeségnek találom. Erre meg az egész osztály elkezdett röhögni és a tanár is úgy bámult rám mintha teljesen hülye lennék...🤔

Én úgy vagyok a halállal, hogy az egy természetes folyamat, egyszer mindenki életében bekövetkezik és ha volt egy szép hosszú és teljes életed, akkor nagyon büszke lehetsz magadra, szerintem elég fárasztó lehetne örökké élni. Amikor eljön ez a pillanat,természetes hogy ilyenkor a legtöbb ember egy kicsit megijed, valószínűleg én is megfogok, de én nem félek tőle annyira hogy azzal nyugtassam magam hogy ezután is fogok élni a nagy örök boldogságban, ahol majd angyalkent fogok repkednek. Szóval csak arra vagyok kíváncsi hogy most tényleg velem van valami óriási nagy baj, vagy ez megint valami vallásos dolog amit én mint ateista nem értek?



#vallás #halál #félelem #Örökké élni
2021. máj. 1. 12:49
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:
10%

"az egy természetes folyamat,"

Nos ebben tévedsz kedves Kérdező. Isten nem úgy teremtette meg az embert, hogy egy bizonyos idő után az élete véget érjen. Egyetlen egy okot nevezett meg, amiért az élet megszűnik, és ez pedig az engedetlenség, az Isten vezetése elleni lázadás.

Ha természetes volna, akkor az embernek nem is lenne megrázó, és fájdalmas, hogy meghalnak a barátai, rokonai.

Sőt az emberben az a vágy is benne van, ha egészséges, hogy minél hosszabban kitolná az életét. ezért a régmúltban is keresték az élet elixirjét, és még gyártortak is ilyeneket.


Jézus pedig azért halt meg, hogy az Ádám lázadása miatti büntetést az utódok számára eltörölje, és helyre álljon Isten szándéka, hogy az ember örökké éljen egy családként a földön egészségben egy boldog társadalomban.


Ha úgy lenne ahogy Te gondolod, akkor Isten terve hiába valóság lenne, sőt Isten nem tervezett volna ilyet. Amit pedig elhatároz, azt meg is tudja valósítani, nem mond le arról.

2021. máj. 2. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 anonim ***** válasza:
40%

"Azért a 120 év (vagy akár 200 év) és az örök között van egy picuri különbség."

Pontosan hány év különbség van a kettő között? Miért van az, hogy az emberek egyre inkább csökkenteni akarják ezt a különbséget? A kérdező miért nem elégszik meg 50-60 évvel? Ez már majdnem kétszer annyi, mint 200 éve volt az átlagéletkor.

Arról nem is beszélve, hogy a keresztény teológia az örökléthez időtlenséget is kapcsol, akkor miért földi években akarod szemlélni?


Egyébként a keresztény teológia azt is mondja, hogy mindenki maga választja meg, Isten senkire se kötelezi, hogy Vele éljen együtt az örökkévalóságban.

2021. máj. 2. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:

Nem hiszem, hogy veled lenne a baj.Igazából függetlenül attól ki mit gondol, vagy ki miben hisz értelmes embereknek tudni kéne normálisan kommunikálni a fenti kérdésedben.

Az osztályodat megértem, hogy kinevetett, mivel még fiatalok valószínűleg úgy gondolták, hogy vicceskedni akarsz a beszólásoddal nem komolyan diskurálni róla.

A tanárod viszont nem úgy kezelte a kérdést, ahogy egy igazi tanítónak kellene, ezt már aggasztóbbnak tartom. Nyilvánvalóan érdekel a téma, mivel kiírtad ide. Sajnálom, hogy az óra keretein belüle nem tudtátok ezt normális hangvételben megvitatni.

Egyébkénkt én sem vagyok igazán vallásos, legalábbis semmiféleképpen nem abba a vallásban hiszek, mint amit a a keresztény hitvallás hirdet könyvekből. Hasonlóan gondolkodom mint te is. A halál az élet természetes vele járója, mint ahogy minden élőlény szép lassan elmúlik körülöttünk mi sem vagyunk isteni lények, hogy örökké éljünk...

2021. máj. 2. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
68%

"Pontosan hány év különbség van a kettő között? Miért van az, hogy az emberek egyre inkább csökkenteni akarják ezt a különbséget?"

Én igazából nem csökkenteni szándékoztam a kettő közti különbséget - hiszen a végtelen az semmivel sincs távolabb a 120-tól mint a 200-tól - hanem épp ellenkezőleg, szemléltetni, hogy mennyire értelmetlen dolog lehet örökkön örökké csak élni akarni.


"A kérdező miért nem elégszik meg 50-60 évvel?"

Ezt a kérdésedet meg nem is értem, miért írtad most le. A kérdezőnek alapvetően azzal van a baja, hogy fél az örökléttől, nem azzal, hogy kevés neki az 50-60 év.


"Arról nem is beszélve, hogy a keresztény teológia az örökléthez időtlenséget is kapcsol, akkor miért földi években akarod szemlélni?"

Mert mi máshoz kellene hasonlítanom, ha csak a földi időtelést meg időszámítást ismerem?

2021. máj. 2. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is ez a baj az örök élettel: arra gondolj, hogy még a világ is kifogy alólad.

Nem lesz melletted semmi. Milliárd fényéves körzetben egyetlen atom sem.

Örök sötétség, örök hideg.

Jó, tegyük fel azt, hogy nem fogsz szenvedni.

De akkor mit csinálsz majd, az örök sötétben?

Amivel nem az a legnagyobb baj, hogy sötét, hanem az, hogy TÉNYLEG semmi sincs benne!

Tök üres lesz az egész világ!


És nekem is ez a problémám: mit csinálsz MÉG - ha már mindent az égvilágon megcsináltál 35 milliárdszor?

De tényleg mindent, és már az égvilágon semmi új nincsen sehol?

Ugyanazt megcsinálod majd 36 milliárdodszor is?

És ha az is megvan?

2021. máj. 2. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:

"Isten nem úgy teremtette meg az embert, hogy egy bizonyos idő után az élete véget érjen."

De, egészen pontosan így teremtette meg. Már Ádám is halandó volt.

Ráadásul a teste működéséből is vannak korlátok: azon kívül, hogy 200 évig sem élhet, ha valahogy mégis megélné, 600 évnél többet nem bír kezelni az agya.

Onnan kezdve akár spenót is lehetne, nem sokban különbözne tőle az élete.

2021. máj. 2. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
12%

16

The Encyclopedia of the Brain and Brain Disorders:

Az emberi agy hosszú távú memóriája „gyakorlatilag korlátlan”

Franklin Intézet: ": „Az emberi agy képes arra, hogy folyamatosan alkalmazkodjon és megújítsa önmagát. Még időskorban is képes új idegsejteket termelni. Az elme súlyos leépülését általában valamilyen betegség okozza, de a legtöbb, korral összefüggő memória- vagy mozgásképesség-romlás egyszerűen azért következik be, mert az idősek nem mozognak eleget, és nem serkentik gondolkodásra az elméjüket.”

Carl Sagan csillagász: Azok az információk, amelyek az ember agyának mintegy 100 milliárdnyi neuronjában elraktározhatók, körülbelül 20 millió kötetet töltenének meg.

Isten nem ezt mondja, de ahogy gondolod.

azt mondta, hogy akkor fog meghalni, ha eszik a fáról. A halálát ehhez az egy dologhoz kötötte. tehát ha nem evett volna róla, akkor még ma is élhetne.

Te kevered a halhatatlansággal az örök életet. Az ember élete az engedelmességhez van kötve. Tehát az élete addig tart amíg összhangban él a Teremtőjével.

Isten nem mondott mást, TE gyártod itt az istentelen elméleteidet.

2021. máj. 2. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:

"azt mondta, hogy akkor fog meghalni, ha eszik a fáról."

Szerintem te nem érted.

Halandóra lett teremtve... DE kapott egy ígéretet, hogy amíg nem eszik a fáról, addig mindig megújítja az életét.

Utána is azért kellett kikergetni, nehogy egyen az ÖRÖK ÉLET fájáról!

Tehát arról NEM evett!

Az agy pedig ezért képes akár 600 évet is átlátni, mivel ilyen képességei vannak.

De többet már nem, ez a végső határ a jelenlegi adottságokkal.

2021. máj. 2. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
Még több életed lesz amik során elsajátítod a tudást bölcsességet, amit el meg kell tanulj ebben a dimenzoóban, utána még több dimenzióban kell létezzél, mire az utolsó után újra a lelkeddé tudsz lényegülni, ami az örök létezés állapotában van. Nem lesz semmi em fárasztó ott. Végtelen tökéletes egység állapotában létezel ott.
2021. máj. 2. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:
100%

Én is hasonló helyzetben vagyok, hogy mindenki azt mondja, hogy a teljes, boldog élet a családban van: gyerekek, férj, stb. De én ezt nem érzem, miért kellene így élni? Én a Carpe Diem híve vagyok, le van kakilva magasról a kötöttség és rabszolgaság.


Igen, felfogás kérdése.

2021. máj. 2. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!