Akkor most az baj, vagy éppen hogy jó, hogy a zsidók megölték az Istent?
Ha nem jó, akkor Isten miért hagyta, hogy megtörténjen?
Ha viszont ez muszáj volt, akkora zsidók ártatlanok?
De ha Isten áldozta fel a fiát, akkor végül is ő ölte meg, nem?
Az már mindegy, hogy kinek a keze által, ha annak muszáj volt.
Nem értem ezt a mindent tudást, elmagyaráznád?
Olyasmire gondolok, hogy akkor Isten előre látta a zsidók tetteit?
Akkor azt is előre tudhatta, hogy ha beteszi a fát az Édenbe, akkor hiába tiltja meg az arról evést, a rosszcsont emberpár enni fog róla, mert engedetlenek lesznek, de mégis betette és megtiltotta, de ez egyet jelent azzal, hogy direkt ki akarta űzni őket az Édenből és minden ígérgetése porhintés volt, az örök élet, meg hasonlók, hiszen előre tudta, hogy úgysem teljesíti majd mert bűnbe fognak majd esni az emberek.
Ha tudja, hogy mi fog történni, akkor lényegében mindenért ő a felelős, hiszen hagyja, hogy az a jövő megtörténjen, amit előre tud, de persze a mindenhatósága is bukik ekkor, mert ha tudja a jövőt,akkor azon már nem is tud változtatni, még ha akarna is, mert akkor a mindent tudása lenne fals, hiszen ha változtat rajta, akkor nem jól tudta, mi fog történni, mert saját maga változtatta meg, mindenható lévén.
Ezért ekkor mégsem mindenható, mert gyakorlatilag semmit sem tehet az ellen a jövő ellen, amit tud, egy fikarcnyit sem változtathat rajta, annak meg kell történnie, akár akarja, akár nem.
Ezért semmi esetre sem lehet mindent tudó és mindenható egyszerre, ez kizárja egymást.
Pedig az Édenes esetben jól látszik, hogy szerette volna, ha Ádám nem eszik a fáról, de hiába tudta előre,hogy ha majd beteszi a fát és majd megtiltja az arról evést, akkor engedetlenek lesznek, neki muszáj volt azt a fát betenni és megtiltani, mert hiszen már előre tudta, hogy beteszi és megtiltja.
Gyakorlatilag semmi ellen nem tehet semmit, amit előre tud, hogy meg fog történni, de mivel mindent tud, akkor semmit sem tehet semmi ellen sem, onnantól tehetetlen báb, a saját előre tudásának a foglya és semmit sem tud csinálni az a jövő ellen, amit tud, még neki is muszáj mindent pontosan ugyanúgy csinálni, minden mozdulata előre ki van szabva, semmit nem tud változtatni a legcsekélyebb apróságon sem.
Ezt jelenti a mindent tudás.
"Ezért semmi esetre sem lehet mindent tudó és mindenható egyszerre, ez kizárja egymást."
Nem zárja ki, legfeljebb akkor, ha valaki nyakatekert ostoba okoskodással akar paradoxont létrehozni belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!