Vannak olyanok, akikre erőszakkal rákényszerítették a vallást a szülei és nem értenek egyet/tiltakoznak ezellen ?
Figyelt kérdés
Úgy értem vasárnapi misék, vallásos suli stb és ezzellen minden porcikád tiltakozik. Volt, hogy fellázadtál, vagy kitörtél úgymond ebből a vallásos béklyóból, körből ?
Tudom egyes vallásosok ezen tuti megbotránkoznak majd, ezért is írtam a Valláskritika rovatba.
2021. márc. 26. 12:57
1/21 anonim válasza:
Én személy szerint nem, de nem is neveltek ilyen módon. Viszont ismerek nem egy olyan személyt, aki inkább elköltözött a szüleitől.
2/21 anonim válasza:
Elmúlt már a középkor. Tinédzserkorodig talán megtehetik, utána, mint 1-es írja, el lehet költözni máshova.
3/21 anonim válasza:
Nem, magamtól mentem templomba is, a környezetembe se ismerek ilyet. De ismerek olyat is, aki például gyerekkorába szívesen járt, később pedig elmaradt, aminek sok oka lehet (olyan társaságba keveredett, bármi).
4/21 anonim válasza:
Csecsemőket kényszerítenek vallásra amikor belekeresztelik őket megkérdezésük nélkül!
5/21 anonim válasza:
Az iszlám is kényszer, belenevelik az embert!
6/21 anonim válasza:
Igen, az iszlám nagyon jó példa. Ott nem is lehet durcáskodni, mert kés áll a hátadba, ha elfordulsz a vallás elől.
7/21 anonim válasza:
Rám sem erőltették, illetve hát amikor apám azt mondta reggel templomba kell menni akkor nem kérdezett akarunk-e, de ezt nem tekintettem erőltetésnek, még akkor sem ha épp nem akartam menni. Hitoktatásra magamtól kezdtem el járni de amikor abba hagytam nem akart meg gátolni meg benne az apám és nem is haragudott meg érte.
8/21 anonim válasza:
A katolikus vallas épp olyan véres mimt az iszlám, semmivel sem különb.
9/21 anonim válasza:
# 8 Ha csak egy kicsit utána néztél volna tudnád, hogy ostobaságot írtál.
10/21 anonim válasza:
Talan nem mond neked semmit a keresztes háború, boszorkány üldözés stb. Az iszlám ugyanezt csinálja, semmi különbség. Aki itt csukott szemmel jár es ostobaságot ír, az te vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!