Ha tehetnéd mit vágnál isten arcába?
Attól függ melyik Isten. Amúgy meg eléggé előítéletes és jogtalan dolog lenne bármit is fejéhez vágni, lévén semmit sem tudunk róla. A Szent könyvekben írtak még önmaguknak is ellent mondanak, sőt kifejezetten buta dolgokat állít Istenről, amiket ma már tudunk, hogy nem lehet igaz.
Szóval bármit is vágnék fejéhez egyáltalán nem biztos, hogy jogos lenne. Ezért inkább udvariasan és ERKÖLCSÖSEN viselkednék vele, hogy elkerüljem a konfliktust.
Azt, hogy miért neveltek baleknak, aki mások hibái után viszi el a balhét, akire rábízzák mindazt, amit mások hülyék lennének elvállalni.
Azt, hogy miért legyek tisztelettudó azzal, aki kihasznál, és utána még ki is röhög érte.
Azt, hogy mi értelme volt annyit tanulni, ha így mások helyett nekem kell dolgoznom, mert ők csak irányítani tudnak (és milyen ügyesen csinálják, hiszen látszik a munkámon!).
Azt, hogy miért elégedetlenek az emberek, akiknek sokkal több jutott.
Azt, hogy miért nézik le, aki nem pazarol, vagy valamit újrahasznosít.
Azt, hogy miért kell bűnöző hajlamúnak lennem ahhoz, hogy találjak párt.
Azt, hogy nem kapok egyértelmű iránymutatást, hogy mi mindent kell betartanom és elvégeznem, hogy ne b/\sszon elém több akadályt, hanem szakadjon le rólam a g-cibe végre. Én egy kis porszem vagyok, de még kisebb akarok lenni, hogy ne csak velem foglalkozzon egész nap.
Mednyánszky báró írta naplójában, hogy sokszor saját ketrecet gyártunk és ha megszabadulunk láncainktól az az igazi orvoslása bajainknak.
Ismerd fel hogy ahogy viselkedtél, úgy zártad magad ketrecbe, és ez okozta a legfőbb bajt.
Hinni kell az újjászületésben,Hinni abban hogy minden élethelyzetben a boldogság belólünk származik, a jó szimatu emberek ezt megérezve téged fognak választani.
Az elégedetlenség igazából saját korlátaidbol származik, mások okolása közben magadat mérgezed, ők meg úgysem fogják beismerni tévedésüket.
Isten semmiben sem okolható.köszönd meg neki van lábad, amivel fel tudod fedezni a világot, köszönd meg neki, senki sem halt éhen a családodban, ha esik azért, ha süt a nap azért. Isten segít az élet alapjait megadja neked minden nap, hát vigyázz rá ha megkoszonod, akkor ezeket isteni védelembe részesited, megáldod azokat.
Minek feleselni Istennel? Nem látod elzárkozott tólünk? Nem látod, hogy Jákob lajtorjáját eresztette le a földre és azon küldi üzeneteit, Krisztussal elmondatott nekünk mindent, amire szükségünk van? Nem látod, hogy Szűz Mária lesétál ezen a lépcsőn és itt-ott elbeszélget lelki gyermekeivel? Nem tudtad, hogy országunk az ó védelme alatt áll?
Kérdező, talán párbajra hivnád Istent? Vagy ha már feleselhettél mással is, akkor Istennel is? Minden sikerült amikor apáddal és anyáddal feleseltél? Nem hiszem...
"Isten semmiben sem okolható.köszönd meg neki van lábad, amivel fel tudod fedezni a világot, köszönd meg neki, senki sem halt éhen a családodban, ha esik azért, ha süt a nap azért. Isten segít az élet alapjait megadja neked minden nap, hát vigyázz rá ha megkoszonod, akkor ezeket isteni védelembe részesited, megáldod azokat."
És ha ezek bármelyike hiányzik akkor küldd el a p***-ba és legyél ateista, aki felméri, hogy a világ nem csak a nyálcsepegtető rózsaszín világban élő idióta kiválasztottakból áll, hanem a mindennapi létért küzdő tömegekből, akiknek korántsem ez az ideális világ, amiért hálálkodni kellene.
"Nem tudtad, hogy országunk az ó védelme alatt áll?"
Tatárjárás, Mohácsi vész, 1848, Trianon???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!