Az adventistáknak igazuk van miszerint a pápa nem hogy nem Isten, hanem egyenesen a Sátán földi helytartója és a nevéből kijön, hogy 666?
"a pápa így hívja magát saját nyelvén: vicarius fili dei, azaz 666:"
Igen, valóban ezt szokták felhozni, de csak egy adalékként azért leírom, hogy a pápa sosem hívta magát "vicarius Fili Dei"-nek. Egyrészt tiarát sem használt minden pápa (sőt, csak a XIV. századtól használták, előtte kettős korona volt, még előtte ez sem). Másfelől egyiken sem szerepelt ez a felirat.
A "vicarius Fili Dei" más módon sem szerepelt a pápa címei között. Vicarius Christi igen, de önmagát így sem hívja a pápa. A leveleket, bullákat hagyományosan a Servus Servorum Dei címmel adták ki mindig. Használják/használták még a Pontifex Maximus címet, illetve hogy Róma püspöke, Szent Péter utóda, de Isten Fiának helytartója ebben a formában nem létezett.
"Az adventistáknak igazuk van miszerint a pápa nem hogy nem Isten, hanem egyenesen a Sátán földi helytartója és a nevéből kijön, hogy 666?"
Dehogy van. Amúgy is a Jelenések ezen része az első századra vonatkozott.
Ezt is elolvashatod, ami alapján kiszámolták a 666-t:
Sziasztok,
Én leírtam amit szerettem volna. Nem tudom mit vársz tőlem? Mi értelme van ennek a provokációnak azon kívül, hogy lejárasd az adventista testvéreket, gyülekezeteket, akik a többi protestáns hívő emberrel együtt igyekeznek krisztusi életet élni? Mi értelme van az ellenségeskedésnek, mikor Krisztus szeretetre tanított bennünket? Azért mert valaki felememli a szavát a bibliaellenes dogmák és gyakorlatok miatt, még nem jelenti azt, hogy "Sátán földi helytartójának" nevezi a pápát. Ez hazugság és nyilvánvaló provokáció ami ellen én is felemeltem a szavam, sajnálom, hogy nem sikerült a tisztázás, és tovább próbáljátok az ellentéteket szítani.
Üdv. Péter
Kedves Kérdező,
Úgy, hogy neked nagyon komoly szövegértési problémáid vannak. Igen, ott van belinkelve időbélyeggel, de sem ebben az előadásban, sem máshol nem hangzik el ilyen állítás, amit te próbálsz az adventisták szájába adni, amilyen téves következtetéseket levonsz! Ne haragudj, de amit állítasz az hazugság, és ahogyan tálalod az közönséges provokáció. Nem értem mi a célod ezzel, miért jó neked az, hogy másokat megpróbálsz lejáratni. Nagyon szégyenletes és szomorú dolog ez.
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!