Ha a Biblia valóban Isten szava, akkor miért lehet kiolvasni belőle olyan hamis próféciákat, mint 1914 (Jehova tanúi), 1844 (adventista) vagy 2011 (Harold Camping)?
A bibliá is emberek írták.
Az eberek meg hát na.... :3
Én ateistaként (vagy inkább tudományos szkepticizmus?!?), történelmi tárgynak tekintem a Bibliát.
A különböző korokból fellelhető Bibliák szépen mutatják, a hatalmasságok "nevelési" érdekeit.
Ha ráérsz,nézz utána hogy miért van néhány régebbi feszületen olyan Jézus ábrázolás aki "felfelé" néz.A mostanság elfogadott ugye a "lefelé" néző,lehajtott fejű megjelenítés.
Kedves Kérdező.
Az 1914-es év szám nem hamis, mivel akkorra teljesedett egy prófécia.
1844-ben nem történt semmi, és 2011-ben sem.
1914-ben kitört az első világháború, ami azt jelenti, hogy Sátán ekkor már levettetett az égből, és a Földre korlátozódptt a tevékenysége. Ez azt jelenti, hogy az ég megtisztittatott, és Jézus elfoglalta a pozicióját, egyenlőre még csak az égben. S elkezdődött az a feladat ami napjainkra világméretekben teljesedik, a messiási királyságot illetően. Ez jó hir, mivel ez a kormáynzat fogja megoldani az emberek problémáját.
És ezzel el is érkeztünk a
Kormányzat és a vallás egymástól való "függetlenségéhez"...
Ezért kedvelem a történelmet! MINDEN korban,a hatalom használja elsősorban a vallást, a saját céljaira!
5.
Csakhogy a Messiási királyság, nem emberi kormányzat, és nem Földi, nem e világból való. Isten nem a Földön uralkodik, hanem ahol van az életközege.
Ez nem összekeverendő az emberi uralmakkal, kormányzatokkal.
Isten népe Isten királyságának alattvalója, és nem az emberek hatalmának a társadalma. Elsősorban Istennek hivatott engedelmeskedni.
A keresztény csak addig adja meg a "császárnak ami a császáré", amig Isten törvényébe nem ütközik, mert a legfőbb hatalom Isten, aki minden hatalom felett áll.
Hogy némely magukat kereszténynek nevező vallás ezt összekutyulta, az az Ő saruk
"1914-ben kitört az első világháború, ami azt jelenti, hogy Sátán ekkor már levettetett az égből"
Nem. Ez azt jeleni, hogy az Antant és a Központi hatalmak nem tudtak megegyezni. Charles Taze Russell egy üzletember volt, és az volt a célja, hogy az ostoba emberekből meggazdagodjon.
Lásd a csodabúza.
A mostani Krisztus ábrázolást a 692-es(?) konstantinápolyi zsinat szentesítette.
VI.század és előtti megjelenítés a halál felett győzedelmes,az emberiség bűneiért mártír halál halt Krisztust részesítette előnyben.
Az ez utáni vallási vezetés a "halott",csukott szemű,"legyőzött" Krisztus ábrázolást népszerűsítette,mert ezzel is utaltak a hívőknek az engedelmességre.
Mondanivaló:
A hívő NEM harcol! Fejét lehajtva,elfogadja sorsát és imádkozik...
Nos,a harc CSAK a hatalom eszköze lehetett a vallás alapján IS.Példa, a keresztes hadjáratok.
#3
1914-ben valóban történt valami, csakhogy az nincs bent a Bibliában. A számolás és a hozzá kapcsolódó események teljesen önkényes magyarázatok, ami hasonló az adventisták ügyködésehez. Ha ismernéd az adventista teológiát, akkor láthatnád, hogy szerintük 1844-ben is történt valami. Ők egybéként számos idői próféciát számon tartanak. Pl. szerintuk 1798 is kiszámíthatató a Bibliából, véleményük ez volt az az év, amikor a fenevad halálos sebet kapott, amikor úgy tűnt, hogy megszűnik a pápaság. Hivatkoznak a történelmi dokumentumokra is ezzel kapcsolatban. Mondanom sem kell, hogy ugyanolyan baromság, mint a ti 1914-etek, amit számtalanszor megcáfoltak már.
"Ez jó hir, mivel ez a kormáynzat fogja megoldani az emberek problémáját."
Nem, az emberek problémáját a természettudományos kutatasok fogja megoldani. Ezért kell nagy figyelmet fordítani a természettudományos oktatásra, hogy értelmiségi embereket neveljünk ki, nem pedig olyan babonásokat, mint amilyen te vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!