Mi az esélyesebb?
Jézus Isten fia, az emberiség megváltója, vagy a Sátán fia, aki az emberiség barátjának mutatta magát, mint az édenkertben, de kárhozatot okoz, ha hiszünk neki.
Nem trollkodni szeretnék, csak olyan bizonyítékokat látni, ami alátámasztja 2 milliárd ember hitét, amit nem a világuralkodók erőltettek rájuk.
Szerintem az, hogy Jézus isten fia, mint ahogy minden ember Isten fia/leánya.
A sátánnak nincsen fia, hiszen nem létezik, a sátán nem több mint egy kibujó saját felelősség alól, a bűntudat terhének enyhítésére kitalált „gonosz lélek, egy bukott angyal” akire mindent rá lehet fogni – a kígyó a paradicsomban.
11#
Nem azért nem Isten mert nem hozta el a földiparadicsomot, hanem mert nincs bizonyítva, hogy az lenne. Ennyi erővel bárkiből istent csinálhattak volna a könyv szerzői, s azok akik az értelmezést manipulálták. Hidd el és kész, ennyi a bizonyítás?
Itt nem politikust, vagy elnököt választottak, hanem Istent, abból pedig csak egy lehet. Mi alapján választották? Gondolom nyomós érvek és bizonyítékok állnak a háttérben, ha még a kiválasztott nép is elutasítja őt!
Mit nem lehet ezen érteni? Jézusból- ha egyáltalán létezett- az egyház csinált isten fiát. Ha élt is Jézus, akkor egy "hippi" volt.
Jezus egyébként sem volt zsidó származású, így a zsidók nyilván elutasítják.
A zsidó pedig soha nem volt kiválasztott nép, csak a sajat meséjük révén. Aki meg ezt benyalja, azzal nincs mit kezdeni.
A kèrdès eleve nem hejtálló.
De felelek.
Sátánynak nem volt fia,mert Jèzus az elsőszülött ès ettől fogva idősebb.
"Amit a világuralkodoi erőltettek rá"
Jèzus azt mondta az "èn királyságom nem e világból való" ès ezt tettekkel bizonyitotta.
Jèzus a megváltását elvègezte amit a cselekedetei bebizonyítottak.
Az egèsz Oszövetsèg ès Ujszövetsèg bizonyítja az Isten Fia lètèt aki megváltotta az emberisèget a Sátán karmai közül.
Sátány? Jézus az elsőszülött, ezért nincs fia a Sátánnak?
Ha az ó és újszövetség a Sátántól való mert Istennek hazudta magát, akkor ki Jézus?
"Sátány?Jèzus az elsőszülött,ezèrt nincs fia a Sátánnak"?
Nem,Jèzus az elsőszülött Istenek,ezèrt nem lehet a Sátán fia,mert a Sátán ez szerint fiatalabb kell lennie.De logikailag mivel Isten nem teremtett gonoszt így Sátánnak nincs köze sem Istenhez sem Jèzushoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!