Hogy veszi be bárki is ezt?
Ki mondta, hogy tagadja?
Csupán nem hiszi el a tündérmeséket, mivel nincs rájuk bizonyíték.
Ahhoz, hogy tagadja, szintén kellene valamilyen szilárd alap.
Lehet, hogy van Isten, lehet, hogy nincs. Egyik sem bizonyítható.
De a világunk működik valahogy, nézőpont kinek-kinek nézőpont szerint jól vagy rosszul.
De akárhogyan is nézed, egyik sem indokolja Isten feltételezését.
Egy viszont biztos, mivel a hívők között nincs egység, nincs egy egységes istenkép, mindenki a saját agymenését szajkózza, így ateistaként egyszerűen annyit teszek, hogy egyiknek sem adok igazat. Miért tenném, ha azok sem tudnak megegyezni, akik elvileg istenhívők?
HA lenne isten, a minimum az lenne, hogy egy EGYSÉGES képet ad magáról a hívőknek. Így, hogy ekkora bizonytalanság van, nyugodtan hátra dőlhetek és figyelhetem miképpen hadakoznak egymással a hívők a SAJÁT istenük mellett kardoskodva.
Én pedig a magam szkeptikus módján egyik (a többihez képest kisebbségben lévő) mesét sem hiszem el.
Miért ítélne el ezért Isten (ha lenne)?
Elmagyarazni sokmindent nem lehet egy olyannak aki soha nem halott arrol a dologrol csak eloszor
PL.egy egy egyszeru embernek hiaba magyarazod az agymukodést, és sok sok minden mást ha soha nem hallott rola. El sem fogja hinni, ugyanugy mint te.
Nemsokat hallottal Istenrol, nemsokat tudsz, lehet amit tudsz az se pont ugy van, igy persze h nem hiszel. DE attól még van és létezik, csak te nem érted.
DE ez már egy fél lépés az érdeklodes felé h kiirtal egy kérdest ezzel kapcs.ban , habar szerintem nem sokkal vagy elorebb.
Kezd el olvasni a bibliat vagy menj el osszejovetelekre ahol tanulmányozzák Istent.
És akkor könnyebben eltudod dönteni h akkor igaz vagy sem ez az Isten , a teremtő.
SZia
Ezzel az erővel azt is állíthatnám, hogy nem létezik szappan.
Hiszen annyi piszkos ember létezik a földön.
Vagy nem léteznek fodrászok. Hiszen annyi borzalmas hajú ember van.
De csak úgy mint a szappannal, fodrasszal, ha nincs meg a személyes kontakt, ha valaki nem keresi a beható "megismerkedést", nem lesz semmilyen jó eredmény.
Istent CSAK ÉS KIZÁRÓLAG azok ismerhetik meg akik odaadóan, türelemmel, tisztelettel keresik.
És akkor ők megismerhetik a nyilvánvaló bizonyítékokat az Ő valoságáról.
A kételkedők is meg fogják látni, de de akkor már késő lesz.
Sajna nem kaphatnak örök életet, hanem meg kell semmisülniük.
Ez szomorú, de ők mulasztják el a lehetőséget it és most, hogy Istenhez közelednek.
Hogyan tudja bárki is elhinni, hogy Isten teremtette a világot?
A kérdésben a válasz: hit által. Gondolj bele: ha reggel felkelsz, és két kézzel tapinthatóan ott lenne a "bizonyíték", akkor nem lenne szükség hitre. De ez mást is jelentene: a szabad akaratod csorbulna, hiszen akkor már nem is lennél döntési helyzetben.
Tehát ez így nagyszerű: hinned kell, és így, vagy e miatt találhatod meg a keresett Istent. Ha nem hiszel és nem is keresel, nem is fogod magad megtalálni. Ez a szabad akarat.
Isten persze segíthet neked, hogy megtaláld, vagy el kezdd keresni Őt: különféle élethelyzetek adódhatnak, amelyek erre terelgetnek téged. De a döntés még akkor is nálad van.
Ugye, milyen szép?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!