Ma a templomban Illésről volt szó, ahogy lemészároltak rengeteg pogányt. Nem veszik észre a keresztények, hogy ez semmiben nem különbözik attól, amikor a muszlimok robbantgatnak?
Az érdekes lenne, ha egy démon, Isten ellensége vetné Sátánt a mélységbe. Mikor maguk a Démonok is oda lesznek vetve. S az is tény, hogy a mélység két jelentéssel Bir.
De gondolld át kérlek.
A 2Péter 2:4-ben szereplő tar·ta·roʹó (jel.: ’tartaroszba vet’) ige azt jelenti, hogy az angyalok, akik vétkeztek, Isten letaszította őket az égi helyükről, megfosztotta őket a pozíciójuktól, és az elméjüket teljes sötétségbe borította, hogy ne értsék a ragyogó szándékait. A sötétség jelzi azt is, hogy mi vár rájuk: a Szentírás szerint örök pusztulás, az uralkodójukkal, Sátánnal, az Ördöggel együtt. A tartarosz tehát arra utal, hogy olyan helyzetben vannak a lázadó angyalok, melynél mélyebbre már nem kerülhetnének.
Nem ugyanaz, mint a Jelenések 20:1–3-ban szereplő „mélység”. S ezt maga a Biblia szövegkörnyezete is mutatja.
Isten szolgái csak egyetlen királyt ismernek el maguk felett, és az Jézus.(Jelenések 9:11) 11 Egy király van felettük, a mélység angyala. . . .
A fentebb lévő idézet szerint koronát kapnak ezek a sáskák, és emberi arcuk van. Koronát pedig azok a kiválasztottak kapnak, akik társkirályai lesznek Jézusnak az ezer év alatt.
(Jelenések 9:1) . . .És láttam egy csillagot, mely az égből a földre hullott, és neki adták a mélység vermének kulcsát.
Ez a csillag nem más Mint Jézus, aki hatalmat kapott hogy Sátánt ezer évre félre tegye az útból. Az ebben az esetben olvasott "mélység", a tétlenség állapotát jelzi, ami szerint semmilyen módon az ezer év alatt nem tevékenykedhetnek, ezért nem egyenlő azzal a "mélységgel" ami az alacsonyabb rendűséget szemlélteti.
"Abbadont szintén a mélységből valónak neveti,
Nem igaz, nem annak nevezi.
(Jelenések 9:1) . . .És láttam egy csillagot, mely az égből a földre hullott, és neki adták a mélység vermének kulcsát.
Abbadon az égből jött, mint Isten csillaga, és nem a mélységből.
Azt pedig hogy a fenevad a mélységből jön, az jól jelzi, hogy Sátántól kapja a hatalmát, és emberi politikai hatalmat jelent. Hiszen Sátán ebbe a kegyvesztett állapotában még tevékeny a Földön. Sajnos összekevered a tétlenség mélységének állapotát, a kegyvesztettség mélységének állapotával.
#32
Az előző kommentekben szerintem eléggé kellemetlen helyzetbe hoztalak, hogy ATEISTAKÉNT jobban ismerem a Bibliát, mint te. Erre nem számítottál, ezért ideszórtad a fenti maszlagot, mert talán valahol te is cikinek érzed a helyzetet. De látom, még nem volt elég. Hát jó, reagálok még a fentiekte is, hogy meglásd, mennyire tudatlan vagy a témában.
A gondolkodásra való felszólítást szetintem éppen neked kellene megfontolnod, nem nekem. Te vagy az akit aljas, szemétláda emberek (vezető testület) irányítanak isten nevében, és gondolkodás nélkül elhiszed amit mondanak neked.
Később majd reagálok a fentiekre.
Kíváncsi vagyok, utána lesz-e bátorságos még vitázni velem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!