Nektek mi a véleményetek erről?
Nem vagyok hívő, bár reformátusnak kereszteltek meg. 5 éves korom után édesanyám nem próbálkozott többet azzal, hogy templomba járjunk, stb.
Az iskolában nem tanultunk túl sokat a Bibliáról, sem a kereszténységről, szóval az ezzel kapcsolatos alapműveltségem szinte teljesen hiányzik. Nem vagyok büszke erre, de ha nem érdekel valami, nem fogom tanulni, csak mert diplomás emberként sokak szerint "illene tudnom". Ez az én szememben majdnem ugyanolyan, mint hogy nem értek a mérnök munkájához, mivel nem azt tanultam. :D
Viszont amennyit tudok a kereszténységről, meg úgy általánosságban a vallásokról, az alapján el tudom mondani, hogy én biztosan nem térek meg. Persze sokak szerint a hit Isten ajándéka, amit nem mindenki kap meg, vagy ahogy hívő barátnőm fogalmazott: el kell fogadni az ajándékot, és Isten kezébe adni az irányítást, mert ő tud segíteni, hogy boldogabb, könnyebb legyen az élet. Ami nem is számít, mert a túlvilági élet szebb lesz a földinél.
Ez mind szép és jó lenne, ha igaz lenne. Számomra nem létezik olyan földi vallás, amivel teljesen egyetértenék. Ahogyan apa fogalmazott: vagy teljes szívvel csinálja ezt az ember, vagy sehogy. Legalább annyi esély van rá, hogy Isten létezik, mint hogy nem. Ez egyszerű tény, senki nincs, aki bizonyíthatná, csak el lehet hinni,hogy létezik.
Bár nincs olyan földi vallás, amivel egyetértenék, Teremtő erőben hiszek. A semmiből nem lett univerzum. A semmiből nem lehet ilyen mázlink, mint itt a Földön. Ugyanakkor az már erősen kérdéses mi célja volt a Teremtő erőnek, és hogy úgy amúgy mennyit foglalkozik az emberek sorsával.
Tisztában vagyok vele, milyen előnyei vannak, ha valaki hisz. A hívő ember számára sok pozitív hatása van. Ugyanakkor én kívülállóként elítélem ennek fanatikus oldalát, ami által egy olyan szemüveget viselnek ezek a személyek, hogy sokszor nem veszik észre a fától az erdőt, ami a realitásérzéket illeti. Gondolok a szekta jellegű vallási csoportokra. Felháborítónak tartom, mikor diplomás emberek bedőlnek ilyen dolgoknak és soha egyetlenegyszer sem kételkednek, mert így nőttek fel. Mintha birka módon meg lennének fosztva a saját gondolataiktól.
Persze ez nem olyasmi, amit egy hívő megérthet. Én is viselem a magam szemüvegét, az meg más szempontból rossz. Ugyanakkor az vitathatatlan tény, hogy pusztán amiatt, hogy a hívők elhiszik, hogy nincsenek egyedül, Isten támogatja őket, gondtalanabbak, boldogabbak. Legalábbis barátnőm azt mondta nekem, hogy nincs miért aggódnia a holnap miatt, mert Isten tudja, mi a jó neki, és mindent ennek megfelelően intéz. Én akkor sem fogom megérteni, hogy miért múlna minden Istenen, hit ide vagy oda. Mert a barátnőm szerint semmi se lehet az ő érdeme, ő emberként csak ajándékokat kap Istentől, amiket elfogad, és emiatt sikerek. Látja, hogy mennyit küzdenek mások, és nem érti, miért nem hiszik el, hogy Isten segítségével könnyebb lenne az életük.
Én meg tudom magyarázni az ő sikereit Isten nélkül is. Ő nem, nem a saját képességeinek ítéli. Azt is meg tudom magyarázni, én miért nem vagyok olyan sikeres, mint ő. Egyszerűen nem vagyok elég okos ehhez, és kitartásom sincs, mert amiben ő sikeres, én nem is akarom csinálni.
Szóval türelmesen haladok a magam tempójában, és kivárom azt a pár évet, amikor azt dolgozom majd, amit szeretnék, és nekem is lesznek sikereim. Nehéz, látván, hogy az ő adottságaival könnyű dolga van, de az már mindennek a teteje, hogy sajnál engem, mert Isten nélkül "nehéz dolgom van". Én elhiszem, hogy minden, amit eddig elértem, rajtam múlott elsősorban. Nincs okom panaszkodni, se irigykedni. Tudom, mert ezt az utat választottam. Ő meg azzal jön, hogy mennyivel könnyebb lenne az út Istennel.
Én meg azt mondom, hogy vannak emberek, akik szegények, nincs diplomájuk, nem hisznek Istenben és mégis boldogok és a kutya füle elvárásainak se kell megfeleljenek.
Minél magasabb pozócióban van az ember, annál nehezebb szabadnak lenni. Ha Isten szolgája lennék, az minden, csak nem szabadság a számomra. Tisztelet azoknak, akik Ő benne viszont rátaláltak. Fogadják el, hogy nem mindenkinek való ez.
Nézd, ez az érvelésed a hitetlenség mellet magyarázkodásnak tűnik. Tulajdonképen kit akarsz meggyőzni? A hívőket? Vagy önmagadat? Ha abban hiszel, hogy nincs Isten, akkor miért győzködöd erről önmagadat?
Szerintem azért, mert valahol "megszólalt benned a lelki ismeretednek a hangja", csak a téves gondolkodási módod miatt, ezt megpróbálod elfojtani. Ez a mostani "magyarázkodásod" is ezt jelenti!
" "Maguk a hitetlenek sem tudják pontosan megmondani, hogy miért nem hisznek. Azért nem tudják, mert nem akarják! Azért nem akarják, mert nem hajlandók mélyebbre ásni, nehogy magatartásuk homokalapját be kelljen ismerniük. Az emberek tehát menekülőben vannak a problémák elől, menekülőben vannak önmaguk elől, egymás elől, s mindez azért van, mert menekülőben vannak Előlem Jézus elől! Nem hiszik el, hogy Én Jézus vagyok a legjobb számukra! Nem hiszik el, hogy boldogságuk elől menekülnek, amikor Előlem menekülnek! Nem hiszik el, hogy Én vagyok az ÉLET! Nem hiszik el, hogy a mulandóság föláldozása az örök élet érdekében a legjobb, amit ember megtehet a földön! Nem hiszik el, hogy mindenki pontosan azért jött le a földre, hogy ezt megtegye!
És mert nem hisznek, ezért nincs boldogság, csak bódultság, nincs öröm, csak üröm, igazság helyett a gazság uralkodik, s az önszeretetet teljesen leváltja, felváltja az önzés!" (Jézus; Hang: 15/1420) "
60%-os te jó ég, eszméletlen milyen nagyra vagy magaddal. XD Nem tudom minek. Semmivel se leszel jobb ember azáltal, hogy 1. Hívő vagy, 2. Indirekt módon leidiótáztál. Mit gondoltok a gondolataimról? Fogalmazzak pontosan. Ha neked ez nem kérdés, akkor nem tudom mi.
Miért van az, hogy 6 éve vagyok gyakorin, és több száz választ adtam már, de 73%-on vagyok? Talán mert feleslegesen nem akasztom össze a bajszom senkivel. Nem sokan bosszantanak fel úgy, ahogy te. De felőlem nyugodtan hülyézz le mindenkit, aki nem hisz, de ír ebbe a témába. :D Ettől csak szánalmasnak tűnsz.
Nekem az tűnt fel, hogy szerinted teremtő erő van, de nem tudod mi célja volt és mennyit foglalkozik velünk.
Ha jól értem akkor ezzel a teremtő erőt magad is személynek tartod. Tehát nem valami véletlenek sorozata a teremtett világ számodra, hanem intelligencia áll az mögött, hogy létezünk. Márpedig ha tudatos tervezés miatt születtünk akkor kell legyen célja, értelme annak, hogy itt vagyunk. Ha véletlentől származnánk akkor nem lenne semmi célja a létünknek és mindennek kaotikusnak kellene lennie. A világegyetemben nem lehetne harmónia fizikai törvények nélkül. Ezek a törvények is információk amelyek valamilyen tudattól származnak.
Igazából attól vagyunk inteligens lények, hogy a világnak ezekből a rejtett információ tartalmaiból le tudunk vonni következtetéseket.
Mi a véleményem arról, amit írtál? Elég ritka, hogy valaki a hitetlenségre akar téríteni, de hát ez a vallás rovat, itt mindent szabad, belefér. Talán bizonytalan vagy a saját ideológiádban? Amúgy, amit írsz, az számomra mintapéldája annak, hogy az őszinteség nem egyenlő az igazsággal. Szerinted van egy objektív igazság, amely független mindenkinek a saját véleményétől vagy belátásaitól?
Jézus sikereket ígért a követőinek? Inkább nyomorúságot. De mivel Isten a lelkek (jobban mondva szellemek) Atyja, a szellemében sikert, fejlődést hoz mindenkinek, aki benne hisz. Hogy a múlandó vagy evilági dolgokban sikeres lesz-e valaki, arra ő nem tett ígéretet. Jézus csak annyit ígért e világra, hogy azoknak, akik elhagyták apjuk-anyjukat stb. érte és az evangéliumért, azokról anyagilag és kapcsolatilag is gondoskodik (összegyűjti őket egy szerető családban, az egyházban), de üldözéseket is fognak kapni mellé (Ld. Mk 10:28-31).
Úgy tűnik, amit a barátod vagy barátnőd terjeszt, az az a céltévesztés, egy elferdített evangélium, amit egyes, nekem nem szimpatikus egyházak is terjesztenek, hogy ti. a hit jele az, hogy az ember sikeres, egészséges lesz, könnyű lesz az élete stb. Erre az emberre vagy nőre én sem hallgatnék, mert ez a világ szelleme, amely nem az Atyától van.
Pál apostol valóban írja, hogy a "nem mindenkié a hit", de ezt nem valami fatálisan kell felfogni, hogy "akkor biztos nekem sem lehet hitem." Isten adja a hitet, és mindenkinek meg akarja adni Isten az informált döntés lehetőségét, pl. az igehirdetés által megismerteti azt, amiben hinni lehet. Az ember választási joga, hogy megragadja vagy elutasítja a hallottakat. Lehet, hogy nem hallottad még a teljes evangéliumot, mert az nem az utcán hever. Egy ilyen rövid válaszban én sem tudok sok mindent leírni a hitről.
üdv
Stefán
Vallás- és lelkiismereti szabadság van (elvileg), azt gondolsz, amit akarsz :)
A gondolatmeneteden látszik, hogy sok kereszténnyel és nem-kereszténnyel együtt valóban nem ismered a vallásokat. Leélhetsz enélkül is boldogan egy életet, de ha véleményt akarsz nyilvánítani valamiről, akkor próbálj meg jobban elmélyülni benne :)
Nos, én nem vagyok gyakorló keresztény, de végül is igaznak tartom, hogy a hit Isten ajándéka, van aki képes rá, van aki nem. És mivel úgy gondolom, hogy Isten minden teremtményének jót akar, ezek szerint aki nem hisz, annak így a jó.
Abban viszont biztos vagyok, hogy a barátnőd nem jó úton jár, keresztény szempontból sem. Ha egyszer történik vele valami rossz dolog, akkor azt fogja gondolni, hogy Isten elfordult tőle, és ettől könnyen egy negatív spirálba kerülhet. És egyébként is nagyon torz kép az, hogy aki hisz, az automatikusan sikeres lesz, mert "Isten vezeti az életét". Ha egy kicsit is szétnézünk a világban, egyértelműen látszik, hogy ez nem így van. Ez a hit és az anyagi gondolkodás torz keveréke, ami sajnos bizonyos keresztény irányzatokban erősen jelen van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!