Mit gondoltok, szektások-e a baptisták?
Igen, mert nem az emberek szubjektív megítélése, aktuális valláspolitikai véleménye számít e kérdésben, hanem a Biblia nézőpontja. A Szentírás szerinti keresztény tanítások és szellemiség pedig sok mindenben eltér a baptisták teológiájától.
Persze ezzel nincsenek egyedül, vannak ugyanis az évszázadok során kialakult állítólagos "alaptanok" a magát keresztényeknek nevező egyházakban, mint a lélek halhatatlansága, vagy a pokol szó szerinti tüze és a háromság mítosza, mely azonosítja azok körét, akik biztosan nem az eredeti krisztusi tanokat követik.
Mozgalom? 😀😀😀😀
És Istentisztelet alatt mozgalmi dalokat éneklünk? 😀😀😀😀😀
Vicc. 🙃 Én sem ismertem a baptista egyházat addig, míg megtérésem után Isten el nem vitt oda és azt mondta, hogy itt a helyem. Azóta is ott szolgálom őt, hisz a teremtett képességeimet itt tudom a legjobban kamatoztatni. És én azt hittem, amíg nem ismertem meg, hogy baptisták babot esznek, ennyire nincsenek tisztába az emberek velünk. 😀
Örülök, hogy ennyire viccesnek találod, de a tényeken nem változtat.
Igen, egy mozgalom, mivel nem egy konkrét felekezetből áll, mint például az evangélikusok, hanem nagyon sok, teológia szempontjából is eltérő kis felekezetből. Nem véletlenül hivatkoztam az usa-ban lévő baptizmusra, ahol ennek szélsőséges esete látható és nagyjából minden baptista gyülekezet egy-egy új felekezet. A reformáció idején az anabaptizmus is egy mozgalom volt, de a századfordulón a millerizmus is, vagy manapság a divatos resztoránizmus is egy mozgalom, melyek szintén számtalan felekezetre oszlanak.
Nem tévedtem semmiben, inkább egy kérdést tettem fel, amit örülnék, ha megválaszolna például egy baptista, akár te is.
Elfogadják a Hitvallást és az egy keresztséget, vagy sem?
Jó kérdés. Azt mondanám, hogy ha az a szekta, akik nem vallják az apostoli hitvallást vagy az egy keresztséget, akkor az szekta. Akkor a baptisták nem szekta. De akkor (úgy tudom) a Hitgyüli sem az.
Attól függ, hogy mivel definiáljuk a szekta fogalmát. Eredeti értelmemben ezek olyan filozófiai iskolák voltak még az antik görögöknél, akik egy vezető köré gyűltek, kizárólag az ő tanítását vették érvényesnek, ezzel pedig leválasztották magukat a többi irányzattól (a szó is a "levágni" igéből származik).
Jellemző még, hogy általában az eredeti közösség tanításából bizonyos dolgokat egyoldalúan hangsúlyoznak, ami köré gyakorlatilag az egész tanítás felépül. Ez alapján már szektás jelenségről beszélünk az esetükben.
#8
A hitgyüli biztos nem vallja az egy keresztséget, hiszen újra keresztelik a betérteket. Ahogy a Hitvallást sem fogadják el tudtommal.
Ahogy az elején írtam, a Bibliának kéne megmondani, mi a szekta. Nem szubjektív emberi mérce, egyes vallásos csoportosulások (ide sorolva az ún. "bevett", vagy elismert vallásközösségek szövetségeit is) kinyilatkoztatásai az irányadók annak, aki az isteni igazság szerint akarja megismerni e kérdésre a választ.
"A „szektá”-nak fordított görög szó (haiʹre·szisz, amelyből a magyar „herézis” szó ered) azt jelenti, hogy „kiválasztás” (3Mó 22:18, LXX), illetve „az, amit kiválasztottak”, tehát „embereknek egy olyan csoportja, amely elszakad másoktól, és a saját tantételeit követi (szekta vagy társaság)” (Thayer-féle Greek-English Lexicon of the New Testament. 1889, 16. o.). Ezzel a szóval illették a judaizmus két kiemelkedő ágának támogatóit, a farizeusokat és a szadduceusokat (Cs 5:17; 15:5; 26:5). Azok, akik nem voltak keresztények, „szektának” vagy „a názáretiek szektájának” nevezték a kereszténység követőit, talán azért, mert egy olyan szakadár csoportnak tartották őket, amely a judaizmusból vált ki (Cs 24:5, 14; 28:22).
A kereszténység alapítója, Jézus Krisztus azért imádkozott, hogy egység legyen a követői között (Jn 17:21), az apostolok pedig mindent megtettek azért, hogy megőrizzék az egységet a keresztény gyülekezetben (1Ko 1:10; Júd 17–19). Ha egy csoport nem egységes a tanításait illetően, akkor az heves vitákhoz, viszályhoz, sőt ellenségeskedéshez vezethet. (Vö.: Cs 23:7–10.) Ezért a keresztényeknek el kellett kerülniük a szektásodást, mely egyike a test cselekedeteinek (Ga 5:19–21). Arra figyelmeztették őket, hogy ne mozdítsanak elő szektákat, illetve hogy ne hagyják, hogy a hamis tanítók félrevezessék őket (Cs 20:28; 2Ti 2:17, 18; 2Pt 2:1). Pál apostol a Tituszhoz írt levelében azt az utasítást adta, hogy a második intés után utasítsák el az olyan embert, aki továbbra is szektát mozdít elő; ez minden bizonnyal azt jelentette, hogy az ilyen személyt ki kellett közösíteni a gyülekezetből (Tit 3:10). Azok, akik nem támasztottak meghasonlást a gyülekezetben, illetve nem támogattak semmilyen csoportosulást, bizonyítékát adták annak, hogy hűségesen élnek, és Isten helyeslését élvezik. Pál nyilvánvalóan erre gondolt, amikor ezt írta a korintusziaknak: „szektáknak is kell lenniük köztetek, hogy nyilvánvalóvá legyen, kik a helyeselt személyek köztetek” (1Ko 11:19)."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!