Egyenlő értékű Jézus közbenjárása értünk az egymásért mondott imákkal? Mű a különbség a kettő között?

Ez nem pont a kérdésedre a válasz, de érdekes:

"És továbbá a korábban említett megtisztulás és az imádság által az Isten Beszédének jó hivatalát fogja élvezni, aki még azok között is áll, akik őt nem ismerik, és aki senki imáját nem hagyja cserben, hogy imádkozzon az Atyához azokkal, akikért közbenjár. Mert az Isten Fia a mi felajánlásaink Főpapja, és közbenjárónk (ügyvéd) az Atyánál. Könyörög (imádkozik) azokért, akik könyörögnek (imádkoznak), és közbenjár azokkal [együtt], akik közbenjárnak.

Nem fog viszont beleegyezni az imádságba, úgy, mint a bizalmasainál, azokért, akik valamennyi állandósággal nem rajta keresztül imádkoznak, és nem fog közbenjárni az Atyánál, úgy mint a saját férfijainál, azokért, akik nem tisztelik parancsolatát, miszerint minden időben imádkozzanak, és ne csüggedjenek el.

Mert így van megírva: „Példabeszédet mondott a végre, hogy minden időben imádkozzanak és ne csüggedjenek el: volt egy bizonyos bíró egy bizonyos városban.” És így tovább. Korábban pedig ezt mondta nekik: „Melyik közületek az, akinek barátja eljövén éjfélkor, ezt mondván: 'Barátom, adj három kenyeret, mert egy barátom hosszú útról érkezett, és nincs mit elébe adnom.” És egy kicsit később: „Mondom nektek: ha nem is kelne fel csak azért, mert a barátja, mégis felkel annak szégyentelensége miatt, és ad neki, amennyit csak akar.” És aki hisz Jézus őszinte ajkainak, magabiztos (nem akadozó) imádságra serken, mert ő ezt mondja: Kérjetek és megadatik nektek, mert mindenki, aki kér, kap.” Mert a jószándékú Atya ad azoknak, akik a fiúvá fogadás szellemét megkapták az Atyától, élő kenyeret, ha arra kérjük, nem a követ, amit az ellenség adott volna Jézusnak és tanítványainak, és mivel az Atya adja a jó ajándékokat esőként azokra, akik őt kérik.

De nem csak a Főpap imádkozik azokkal, akik igazul (valódi, hiteles) imádkoznak, hanem az angyalok is, akik „jobban örvendeznek a megtérő bűnös miatt, mint a kilencvenkilenc igazságoson, akiknek nincs szükségük megtérésre”, és a már nyugvó szentek lelkei is.

Két példával nyilvánvalóvá válnak ezek. Az első, amikor Rafael felajánlja Tóbiásért és Sáráért az ő szolgálatukat Istennek. Miután mindketten imádkoztak, az írás szerint „kettejük imája meghallatszott a hatalmas Rafael jelenléte előtt, és elküldetett, hogy meggyógyítsa őket.” Rafael pedig maga mondja, mikor elmagyarázza az Isten parancsára lévő angyali megbízatását, hogy megsegítse őket: „Éppen most, amikor imádkoztatok, te és a menyed, elvittem az imátok emlékeztetőjét a Szent (Holy One) elé” és röviddel ez után: „Én vagyok Rafael, egyike a hét angyalnak, akik bemutatják a szentek imádságait, és belépnek a Szent dicsőségének jelenléte elé.” Így, legalábbis Rafael szerint az imádság böjttel, könyöradománnyal és igazságossággal egy jó dolog.

A második példa a Makkabeusok könyvében van, amikor megjelenik Jeremiás próféta túláradó „fehér hajú dicsőségben”, úgy hogy egy csodálatos és igen fennséges hatalom vette körül, és kinyújtva jobb kezét, egy arany kardot nyújtott át Júdás [Makkabeusnak], és ott tanúskodott vele egy másik már nyugvó szent is, mondván: „Ez ő, aki sokat imádkozik a népért és a szent városért, Isten prófétája, Jeremiás.”

(Órigenész, az Imádságról, részlet.)