Isten miért kivételezett Ábellel ha tudta hogy ez csak vitát fog szülni kettőjük között?

Nem Isten kivételezett Ábellal. Káin hibás áldozatot mutatott be, ezért nem fogadta el. De Káin ahelyett, hogy magát vizsgálta volna meg, Ábelt és Istent hibáztatta. Ezért mondja neki Isten, hogy ha a szíve tiszta, akkor nincs miért aggódnia. Ha pedig nem, akkor pedig figyeljen oda nagyon, mert könnyen belebukhat. Nem Isten tette próbára Káint, Káin volt az, aki hibázott.

Ugyanúgy nem Isten kényszeríti bujdosásra Káint, hanem önnön tettének szörnyűsége. A gyilkosokat sehol nem látják szívesen.

Az pedig lényegtelen, hogy kik elől kell bujdosnia. Ez nem egy történelmi leírás, hanem egy örök érvényű történet.

Ez nem kivételezés volt.

Ahogy olvassuk, Isten figyelmeztette Káint, a szívállapotának változtatására. Mert az áldozata nem volt őszinte, és teljes szívű.

Ezzel oktatni, tanítani szerette volna a helyes gondolkodásra.

Sajnos Káin nem hallgatott a figyelmeztető szóra, nem volt elég alázatos. Szülei "példája" sem volt elég neki, hogy elkerülje a rossz döntését, és annak következményeit.

Igaz, de azt is vegyük fegyelembe, hogy az áldozat nem igazán ajándék, inkább váltság. A dolgoknak értéke van. Ha értéktelent ajánlasz fel, akkor az nem lesz elég arra, hogy megváltsd azt, amit szeretnél.

Az áldozat alapvető az ember életében, csak ezt a korabeli emberek még nem ilyen tudatosan fogták fel. Ahhoz, hogy valamit elérj a jövőben, a jelenben birtokodban lévő dolgaid bizonyos részéről le kell mondanod. Például az időd, ami egyedül a tied, arra áldozod, hogy dolgozz azért, hogy később a munkád eredményeképp jobb legyen, mint anélkül. Vagy a saját kényelmedet áldozod, hogy a gyermekeidnek jobb legyen.

De ha nem a megfelelő áldozatot hozod, akkor nem éred el azt, amit szeretnél. A régi korok emberénél ez az egész egyetlen rendszert képezett, nem különült el az egyik áldozatféle a másiktól. Minden áldozat lemondás. A szakrális áldozat tudatosította, hogy boldogulás nincs értékekről való lemondás nélkül.

Hogy pontosan miben volt hibás Káin áldozata, nem részletezi a mű. De szerintem jobb is így. Nincs sokszor úgy az életünkben, hogy azt hisszük, hogy mindent a legnagyobb rendben csináltunk és a megfelelő erőforrásokat befektettük, és mégsem jön össze, amit szeretnénk? Hát ez a történet pontosan erről az élményről szól, amikor úgy véled, hogy amit tettél, az elégséges volt, de mégsem hozza meg az eredményt. És ha ilyen történik, akkor ne hibáztatásokba kezdjünk, hanem vizsgáljuk meg, hogy mi volt.

Ha meg vagyunk győződve róla, hogy mindent rendben csináltunk, akkor bizonyára egy olyan külső ok volt, amire nem számíthattunk. Ez az az eset, amikor tiszta a szívünk, hisz mi mindent megtettünk, ami történt meg rajtunk múlott.

Ha pedig rájövünk hogy hibáztunk, akkor pedig ebből okulhatunk, és tanulhatunk, hogy legközelebb jobban csináljuk. Bölcsebbekké válhatunk.

De a természetünk része, hogy nem ismerjük be, hogy hibáztunk, mert úgy véljük, hogyha becsapjuk önmagunk és a környezetünk, akkor a hibánkról nem vesznek tudomást, és nem szégyenülünk meg. Ilyenkor jön a hibáztatás, hogy saját gyarlóságunkat takargassuk, másokat próbálunk bemocskolni, mert hozzájuk mérten vagyunk rosszabbak. És ha ez nem működik, akkor, ha elég mélyre mentünk az önbecsapásban, elpusztítjuk az erény képviselőjét, mert akkor talán bebizonyosodik, hogy saját gonoszságunk mások a világ gonoszsága, az egész úgy volt rossz, ahogy volt, és ha hozzájuk már fel nem érhetünk, legalább másik ne élvezzék erényeik megtérülését. Ez a leggonoszabb tettek egyike, amikor csak azért pusztítjuk az értéket és öljük meg az ártatlant, hogy bebizonyítsuk, hogy a sötétségünk az alapvető, és az erény az ámítás.

Káin és Ábel történetének néhány sorában benne van az emberiség egész gyarlósága. Fel kell fognunk és be kell ismernünk, hogy hibázunk, és törekednünk kell őszintén a javulásra, hogy erényesek lehessünk. De az önbecsapás mindig romlásba fog minket vinni.

Azért az érdekes, hogy Kain a föld gyümölcséből áldozott, amit Isten korábban megátkozott. Ábel viszont állatáldozatot mutatott be, amivel megemlékezett Isten tettéről, amit a bűnbeesés után tett szüleivel, meztelenségüket ugyanis állatbőrökkel fedte el (amihez valamelyik állatnak meg kellett halnia), az ember fugefaleveleit elvetve, és előre jelezve, hogy a bűnt csak a kiontott áldozati vér fedezheti el (Krisztusé).

Érdekes még, ha a növényt megmetszed, újra kinő, de az állat meghal, ha feláldozod. A növény áldozata tehát nem szimbolizálhat bűnért való áldozatot. Ábel áldozata tehát lefedte Isten tervét, és Istent utánozva tetszett Istennek, nem azért, mert pl. kék volt a szeme.