Kit nevezhetünk keresztènynek, ès kit nem, hol a határ?
Pontosan ezzel van a baj, amiről az első válaszoló ír.
Manapság már az ócska, káros, népbutító szekták is keresztények, csak azért, mert ők azt mondják magukról. Fogalmuk sincs róla, hogy ezzel ártanak a legtöbbet a kereszténységnek, mert a kívülálló emberek (pl. én is) azt látja, hogy most már minden jött-ment keresztény, ez vezetett ahhoz, hogy a kereszténység elszektásodott és az emberiség megrontója lett.
Régen, az ókorban, az úttörők semmiképpen nem engedték ezt a fajta mentalitást. Az akkori szaktekintélyek nem csak egyházifiak voltak, hanem filozófusok is (Pl. Szent Ágoston), akik tudtak adni valamit a világnak.
Érdekes, hogy a kereszténység odáig süllyedt, ahol most tart. Már semmiféleképpen nem nevezhető különlegesnek, úgy, ahogyan az ókorban. Ma már egy a sok vallás közül, amely ontja magából az idiótákat, akiket az ateizmus próbál visszaszorítani, nagy nehezen, hogy ne legyenek nagyobb bajok.
De nagy baj az is, hogy különböző, magukat okosnak és kompetensnek tartó emberek aszerint osztályoznak, hogy jó és rossz keresztény. Beteges és halálos.
Meg hogy ki tart szombatot. Meg ki milyen szervezetbe tartozik, vagy épp milyen emberi hagyományt tart meg! Mintha Istennek erre lenne szüksége és aztán saját magukkal pacsiznak és büszkék magukra, hogy fú de jó keresztény voltam ma is! És várják Isten dicséretét is, miközben rohad belül az egész ember, mert azt hiszi, hogy a tett számít. Pedig ezt írja a Biblia: 27Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.
De az ember sajnos mondhatja, hogy ki akar szállni Isten kezéből, de itt aztán semmiféle szabályt nem látok arra, hogy Istennek jó keresztényre lenne szüksége! Ezért csalódik egy csomó ember a kereszténységben, mert egy rakás feltételt állít elé az, aki szabályokhoz köti a keresztelést és azt hiszi, hogy joga van megmondani azt, hogy Isten kit fogad el gyermekének!!!
Keresztény jelentése: Krisztust követő, az életét utánzó.
aki éli a minden napjaiban a keresztény életet annak erkölcsi értékeit betartva, illetve végzi a Jézus által kiadott munkát, feladatot, és "szaporítja" Jézus javait.
az az, segít a lehető legtöbb embernek a helyes keskeny út megtalálásában és az azon való megélésben, hiszen ez is a keresztény feladatának része, és hozzá tartozik az Istennek bemutatott imádathoz.
Mindenkinek más a lelkiismerete, viszont egy valamiben egyeznie kell minden kereszténynek egységesen.
Ami nem Bibliai alapelvekbe, erkölcsi törvényekbe ütközik és szabály sincs rá, tudnia kell, hogy mi az amit a másik ember lelkiismerete már nem bír el, ezért annak jelenlétében nem teszi, illetve óvatosabban kezeli azt.
Ez minden magát kereszténynek vallónak tudnia, kell, de csak akkor képes erre, ha ismeri a környezetében élő keresztény testvéreit, és az embereket. Egy kereszténynek ettől függetlenül nem kell zárdába vonulnia, vagy elvont életet élnie, mert Isten nem szemellenzős a humorban, és a viccelődésben ha egészséges, és erkölcsi keretek között történik.
Szerintem elég egyszerű, az a keresztény, akit megkereszteltek a Szentháromság nevére, vallja a Nicea-konstantinápolyi Hitvallást és igyekszik krisztusi életet élni. Ez a három alapvető kritérium, ezen belül pedig már egyes kérdésekben felekezetek megoszlanak, de ebben a háromban egyetértenek.
A keresztség esetén érdemes megjegyezni, hogy van vágy- és vérkeresztség is, hiszen sok keresztség előtt álló katekumen volt, aki vértanúságot szenvedett, természetesen ők is keresztények, sőt üdvözültek.
Kereszténynek azt nevezhetjük, aki kereszténynek vallja magát.
Hiába van pl egy ateistánk, aki segítőkész, kedves mindenkihez stb. Betartsa azon tízparancsolatokat, amik nem kapcsolódnak Istenhez (pl Ne lopj), mert az azért egy alap dolog szerinte. Ha kereszténynek nevezzük nem fog tetszeni neki.
Ellenben ha van egy magát kereszténynek valló emberünk, aki minden nap templomba jár de pletykál, csal stb. (Egyszóval másnak mindig rosszat akar), és azt mondjuk hogy ő nem kersztény, megsértődik.
Szóval inkább arra mondjuk hogy keresztény, aki annak vallja magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!