A Szentlélek is Isten?
Először is leszegezném, hogy a kérdés nem provokáció.
Eddig nem hittem a Szentháromságban (JT családban nőttem fel), de mostanában el kezdett érdekelni mivel egész logikusan hangzik.
Viszont azt nem értem, hogy a szentszellem/Szentlélek hogy jön a képbe. Tehát honnan tudjuk hogy ő is Isten? És nem csak egy "segéd", vagy tényleg csak "Isten tevékeny ereje" ahogy a tanúk mondják? Van erre valami Bibliavers?
Azt hogy Jézus és az Atya miért egy Isten, azt kezdem megérteni (bár nem sértődök meg ha itt hagytok pár hasznos Bibliaverset), de ez még nem tiszta. Valahogy erről sosincs szó na :D
Ui.: Ez az első Szentháromságos kérdésem mielőtt valaki oltogatna..
Ábrándulj ki hamar az ábrándjaidból, mielőtt késő lenne!
Kedves kérdező.
Ha János Evangéliumába belemélyedsz, rájössz és felfogod Ismerni, mert Isten Szent Szelleme vezetni fogja az értelmedet a világosság felé.
Isten Szellem, akarat. Jézus Isten akaratának végrehajtója, Isten lényének alaki, testi kiábrázolása, megnyilvánulása, kinyilatkoztatása. A kettőjüket összekapcsoló, összekötő maga a Szent Szellem.
Istennek eme Szent Szellem által születnek újjá azok, akik hisznek Jézusban, hittel megbánják és megvallják Neki bűneiket és hittel behívják, befogadják Őt a szívükbe. Elfogadják Őt Uruknak, Istenüknek és személyes megváltójuknak.
Jézus a Szent Szellem által fogant és nem testi, férfiúi gerjedelemből. Tehát Jézusban az Atya Isten lakott testileg a Szent Szellem által.
Így elmondhatjuk és kijelenthetjük, Isten megjelent köztünk testben, Jézus személyében.
Az Atya Isten kinyilatkoztatta önmagát a Fiúban, Jézus pedig kijelentette számunkra az Élő Atya Istent saját személyében.
Biztos találsz olyan oldalakat, írásokat, ahol Jézus Istenségéről írnak.
" Isten megjelent köztünk testben, Jézus személyében."
Luk 2:14 Dicsőség a magasságos [mennyek]ben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!
Hogy jelenhetett meg Isten testben Jézus személyében, amikor Isten a mennyekben volt, Jézus meg a földön?! Nem érted a Lukács szövegét?
Szerintem te nem érted Jézus Istenségét, Isteni mivoltát, isteni hatalmát, Isteni kijelentését.
nem tudod mi az, hogy Isten megjelent testben. Azaz Isten kijelentette magát Jézus személyében.
1Tim.3,16.És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben,
1Jn.4,2.Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;
(Testben megjelent Istennek)
Bibliabol sosem fogsz bizonyítást kapni erre vonatkozóan, mivel nincs :)
A Szentlélek nem Isten. Szentháromság pedig nem létezik, erre számos bizonyítékot találsz, akár ha kinyotod a Bibliát (Jézus az Isten Fia), akár ha elgondolkodsz logikusan és őszintén a kérdésen.
Pl A zsidók nem hittek a Szentháromságban. Lévén, hogy ők voltak Isten választott népe, ez elég súlyos érvnek tekinthető szerintem. Plusz a Szentlélek személyében sem hittek, hanem Isten erejének tartották (WIKIPEDIA is ír bővebben róla)
Jézus azt tanította, hogy csak az Atyát szabad imádni, hiszen a mintaimában hozzá tanította imádkozni a tanítványait, nem pedig magához. Ezenkívül: Máté 4: 10 Jézus elutasította: „Távozz, ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s CSAK NEKI szolgálj! [csak az Atyát említi, pedig mondhatta volna a Szentlelket is] - érdekes, hogy Jézust megkísértette az Ördög azzal, hogy imádja őt (amennyiben Jézus ugyanúgy Mindenható, ez felesleges lett volna). Az Ördög ugyanúgy Isten egyik fia volt, hiszen angyal volt korábban. Ha Jézus egyenlő Istennel vajon ezt nem tudta volna? Miért kísértette volna meg?
Máté 20:23Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta."
Megint csak érdekes, hogy egyedül az Atya döntheti el ezt, nem Jézus, vagy a Szentlélek.
János 17:3Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.
Lehet-e ő ’az egyedül igaz Isten’ vagy ’az egyetlen igaz Isten’, ha rajta kívül még két másik, vele egyenlő rangú Isten létezik?
Márk 13:32: „ Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.”
Na már most, ilyenkor szokták ráfogni, hogy ezt Jézus emberként mondta (azt persze elfelejtik legtöbben, hogy azt is hogy egyek az Atyával, meg minden mást is emberként mondott), viszont a Szentlélek nem volt lent emberként. Akkor miért csak az Atya tudja?
Sámuel könyve szerint "Jonatán lelke egybeforrt Dávid lelkével". Ettől még nem voltak egyek fizikailag.
A János 17:21-26-ban leírja az Írás, hogy az apostolok ugyanúgy legyenek egyek, mint Krisztus Istennel. Tehát akkor ez már nem triád, vagy Szentháromság, hanem 15. Persze, ha szó szerint vesszük. Ezért nem kell szoszerint venni, ez esetben viszont megint megbukott a Szentháromság melletti fő érv :-)
A Szentlélek nem személy:
A Cselekedetek 7:55, 56 leírja, hogy István látomást kapott az égről, és látta „Jézust, amint ott áll az Isten jobbján”. Egyetlen szót sem ejt azonban arról, hogy a Szentlelket is látta.
A Biblia leírja, hogy az emberek ’beteltek’ Szentlélekkel, ’megkeresztelték’ vagy ’felkenték’ őket szent szellemmel (Luk 1:41; Máté 3:11; Csel 10:38).
A Biblia Jézusról írja, hogy általa teremtetett minden más (tehát egy kivétellel, ez nyilvánvalóan ő maga). A Szentlélekről itt nem tesz említést, pedig ha személy/isten lenne, muszáj lenne megemlíteni.
@ ma 19:22
Sokkal inkább az az átkozott, aki átkozódik. Érdekes amikor hozzád hasonló álkeresztények oktatnak ki másokat ilyen stílusban.
Kedves kèrdező,mèg írj egy kèrdèst ès kèrd a bibliábol azt a bibliai igazolást ahol írja a Szentháromságot.
A Biblia nem ír a Szentháromság ről ès ezèrt fognak mindenhez kapkodni ès a Bibliába belemagyarázni de sem Jèzus sem az apostolok nem tanitották mert nincs,ès ami nincs tanítani nem lehet.
Jel.22:18."Tanúskodom mindenkinek,aki hallja e tekercs profèciáinak a szavait:Ha valaki hozzátesz ezekhez,Isten azokkal a csapatokkal fogja sújtani,melyek megvannak írva ebben a tekercsben"
Így a Szentháromság hozzátevès 325-től egy pogány császártol Nagy Konstantin tol
Íme mi a szentlèle>szent szellem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!