Miért nem fogad el ilyennek az anyukám és a mamám?

Már fiatalabb koromtól fogva nem igazán hittem semmiféle Istenben. Igaz, jártam ministrálni (leginkább anyám és a hittan tanár unszolására) , de sosem gondoltam az egészet komolyan. Minden vasárnap templomba járatott, pedig láthatólag nem tetszett. Mindig morogtam, ha fel kellett kelnem misére, de egyáltalán nem érdekelte. És körülbelül egy vagy másfél évvel ezelőtt rájött, hogy nem hiszek semmiféle Istenben. Azt mondogatta, hogy az ördög elvitte a lelkemet stb. Akkoriban kezdtem el járni ifjúsági hittanra, hogy bérmálkozhassak (sajnos ez sem a saját döntésem volt, és még mindig járok). És mostanában meg főleg a fejemhez vágja, hogy nekem nincs Istenem meg, hogy mamával ők hiába imádkoznak értem, hogy térjek meg stb. Mamám pedig pont tegnap kezdte el mondani, hogy én eddig nem ilyen voltam, megváltoztam és még ilyen "jóságok". Az viszont nem érdekli őket, hogy én mennyit szenvedek lelkileg ezek miatt. Számukra csak az a fontos, hogy a templomban legyek minden vasárnap és, hogy ott legyek az ifjúsági hittanon. Sajnos hiába beszélnék velük annak úgyis sírás lenne a vége :/. Mit tegyek, hogy elfogadjanak olyannak amilyen vagyok?