Mi a véleményetek a csecsemőkori megkeresztelésről?

Szia!

Én alapvetően egyetértek veled. Engem is megkereszteltek csecsemőkorban, de amikor megtértem, és megértettem a Biblia tanítását erről a kérdésről magam is bemerítkeztem. Sok olyan embert is ismerek, akik megmaradtak a saját felekezetüknél (református) mégis bemerítkeztek egy adandó alkalommal.

A keresztség ugyanis a Biblia szerint a megtérés vagy újjászületés látható megpecsételése, ezért neveztetik a "megtérés keresztségé"-nek és az "újjászületés fürdőjé"-nek (Mk. 1:4; Tit. 3.5). A Szentírás a tanítványság alapvető kívánalmainak a hitbeli elfogadása alapján hozott, önkéntes választáson alapuló, alámerítéssel történő felnőttkeresztséget hitelesíti. Ez a keresztség - Jézus kijelentése és példaadása szerint - "igazság", amelyet "illik nékünk betöltenünk" (Mt. 3:15; Mt. 28:19). A keresztség cselekedetének belső, lelki tartalma: a régi élet összes bűnének a jelképes "lemosása", vagyis a bűnbocsánat igénylése és elnyerése ezekre nézve. Ezzel együtt a múlt "eltemetése", gyökeres, végleges szakítás vele. A másik döntő eleme a jelképes "feltámadás" egy új, igaz életre, "Isten segítségül hívásával". Az új életben járás mindenkor csak a halálból megelevenítő, hatalmas isteni Lélek által lehetséges (Rm. 6:4-8; Ap. csel. 22:16).

A csecsemőkeresztség egy helytelen egyházi gyakorlat. Már Tertulliánusz egyházatya is elítélte isz. 190-ben. A helyes gyakorlat a Biblia szerint a gyermek bemutatása a gyülekezetben, és az érte és szüleiért való közös imádság a gyülekezettel együtt, a gyermekek hitre nevelése családi és gyülekezeti körben, és a választás szabadságának biztosítása felnőtt korban.

Üdv. Péter

Itt a válasz:

Lehet, sôt kell keresztelni kisgyermekeket (csecsemôket) is.

Tételünket hittételként tanította a trienti zsinat (DS 1514). Elvi alapja az, hogy a keresztségnek a Bibliából ismert hatásai -- fôleg az új élet adományozása -- kisdedekre is alkalmazhatók. Tételünk gyakorlati vonatkozásait a ,,theologia pastoralis'' tárgyalja.

A Bibliában kifejezett tanúságot nem találunk, de joggal feltételezzük, hogy amikor családokat kereszteltek (Kornéliusz: ApCsel 10,44-48; Lidia: ApCsel 16,14-15; a filippi börtönôr: ApCsel 16,33; Kriszpusz: ApCsel 18,8; Sztefanász házanépe: 1Kor 1,16), a gyermekek sem maradtak ki. Sôt talán Szent Péter pünkösdi beszédére is utalhatunk, azt mondotta ui., hogy a gyermekek számára is eljött az üdvösség (ApCsel 2,39). Annál inkább feltételezhetünk ilyeneket, mert Szent Pál szerint a keresztség a körülmetélést váltotta fel (Kol 2,11). -- A szenthagyomány régtôl fogva szokásként említi a kisgyermekek megkeresztelését (Irenaeus, Tertullianus, Cyprianus, Hippolytus, Origenes), bár kétségtelen, hogy kb. 400-ig jobbára felnôtteket kereszteltek. A gyermekkeresztelés elterjedése két tényezôvel függött össze. Részben azzal, hogy egyre több felnôtt akadt, akik annyira erôsek voltak a hitben, hogy merték vállalni gyermekük vallásos nevelését, részben pedig azzal, hogy az áteredô bűn egyetemessége fokozatosan tudatosult.

Gyermekkeresztelés esetén a gyermek hitét a család (szülôk és keresztszülôk) és a közösség képviseli. ,,Amint az ember természetes személyiségét a család védôszárnyai alatt fejleszti ki, úgy természetfölötti kibontakozása is rászorul a keresztény családi fészek melegére. Ez biztosítja a légkört, amely lehetôséget nyújt a személyes hit kifejlôdésére'' (F. Klostermann).

Gyermekkereszteléskor az áteredô bűn eltörlését nem valami mágikus szertartás erejétôl várjuk, hanem az újszövetségi választott népbe való bekapcsoltságtól és Krisztus Lelkével való habituális egybekapcsolódástól. Isten a keresztség által elindítja a gyermeket azon az úton, amely az ô igazi szabadságához, igazi egyénisége kibontakozásához és abszolút jövôje biztosításához vezet. A gyermek üdvösségének biztosításán kívül erre a többletre, szabadsága és egyénisége kibontakozásának lehetôségére is kell gondolnunk. Mindezeknek a szempontoknak együttes figyelembevétele ment meg attól, hogy a gyermekkeresztelésben mágikus ceremóniát lássunk.

De nem jogtalanság-e a kisgyermekkel szemben, hogy kötelezettségeket rakunk a vállára a keresztségkor az ô megkérdezése nélkül? Ne feledjük, hogy a kötelezettségek fejében örök üdvösségének biztosítását kapja, és igazi személyisége kibontakozásának útja nyílik meg. Igaz ugyan, hogy a megkeresztelttel szemben nagyobb igényei vannak Istennek és Egyházának, de nem külsô kényszer hatása alatt, hanem szabad döntések formájában kell majd neki realizálnia ezeket az igényeket, mikor értelmének használatára eljut.

Nb. Végszükség esetén már az anyaméhben levô magzatot is meg lehet keresztelni, hiszen ô is ember. A megkeresztelés kötelessége azonban mindig csak olyan esetben lép életbe, ha a gyermek halálveszedelemben forog.

A protestánsok a gyermekkeresztelésrôl nem egységesen vélekednek. Luther saját szentségtanával ellentétben (mert szerinte ex opere operantis hatnak a szentségek) kezdettôl szükségesnek tartotta. Kálvin eleinte ellene volt, késôbb az Istennel kötött szövetségre és az isteni ígéretre hivatkozva (aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül) elfogadta. Neves hittudósaik egy része ellenzi (így E. Brunner, K. Barth, M. Barth, P. Tillich), mások védelmezik (pl. P. Althaus, J. Jeremias).

Olvasd el: [link]

"A gyermekek keresztelése érvénytelen, az apostolok csak felnőtt embereket kereszteltek. Hiszen a gyermeknek még nincs is bűne."

Ezen a téveszmén alapul az egész baptista vallásszakadás. Először is: a gyermeknek nincs ugyan személyes bűne, de megvan a lelkén az ősbűn vagy áteredő bűn foltja, vagyis hiánya annak a természetfeletti kegyelemnek, melyet a keresztség által önt Isten a lelkekbe.

Másodszor: honnan tudják a baptisták, hogy az apostolok csak felnőtteket kereszteltek? A Szentírás erről nem mond semmit! Ha csak a Szentírás az irányadó, akkor máris csapdába estek!

Harmadszor: ha Krisztus Urunk a keresztséget minden ember számára az üdvösség feltételévé tette (Ján. 3, 5), kegyetlenség volna a gyermekeket kizárni az üdvösségnek ebből a fenséges eszközéből; hiszen a gyermek fiatalon is meghalhat s akkor mi lesz vele? Nem kárhozik el ugyan a szó szorosabb értelmében, de keresztség nélkül semmi esetre sem juthat el az Isten boldogító színelátására. Ezenkívül Szent Pál a keresztségről azt mondja, hogy az a keresztények körülmetélése (Kol. 2, 11); márpedig a körülmetélésben már a gyermekek is részesültek.

"Krisztus is csak felnőtt korában keresztelkedett meg."

Ez aztán bizonyíték! Krisztus keresztelkedése egyáltalán nem azonos a keresztény keresztelkedéssel, hiszen ott csak Keresztelő János kereszteléséről, egyszerű bűnbánati jelképről volt szó. Egyébként Jézus gyermekkorában az újszövetség törvénye és az újszövetségi keresztség szentsége még egyáltalán nem volt elrendelve, természetes tehát, hogy Jézus sem vehette volna igénybe, semmilyen formában. Jézusnak gyermekkorában még csak a körülmetéltetés volt elrendelve s Jézus azt csakugyan már gyermekkorában felvette.

"De a gyermek még nem hihet; pedig Jézus azt mondja, hogy az üdvösséghez hit és megkeresztelkedés szükséges."

Úgy van, ezért a gyermeknek is hinnie kell, mihelyt eszének használatáig eljut; de a keresztségben részesülhet előbb is. Az ellenkezőre semmiféle érv nincs.

A gyerekkeresztelés gyakorlatát az újabb időkben néha támadás éri. Egyesek azt állítják, hogy ez a gyakorlat értelmetlen, hiszen a gyermekek nincsenek még tudatuknál, és ezért nem tudnak a keresztelésükben hittel közreműködni. Továbbá azt is mondják, hogy ez fölösleges gyámkodás a gyermekek fölött, inkább meg kell várni, míg a gyermekek felnőnek és maguk eldönthetik, melyik valláshoz vagy felekezethez akarnak tartozni. Elvégre nem lehet valakire csak úgy, megkérdezése nélkül egy vallás kötelezettségeit rárakni.

Ezekkel a véleményekkel szemben a következőket kell elmondanunk:

1. Ahogy a gyermek saját közreműködése nélkül jutott az áteredő bűn állapotába, ugyanúgy meg lehet ettől a közreműködése nélkül is szabadítani.

2. A kegyelemben való részesedés és Krisztusban való közösség nem terhet jelent, hanem a legnagyobb jótéteményt, amely egy embernek valaha is osztályrészül juthat.

3. Az ember egyáltalán nem dönthet kénye-kedve szerint arról, hogy Krisztust követni akarja-e vagy sem. Minden embernek kötelessége katolikus kereszténynek lennie, mihelyst a katolikus vallás igazságait megismerte. Bár mindenki szabadon megtagadhatja ezeket a kötelezettségeket, de akkor ez már bűn, amelynek következményeiért felelni kell. Könnyen belátható, hogy a gyerekkereszteléssel való szembenállás az áteredő bűnben és a kereszténységben, mint egyetlen igazságban való hit meggyengüléséből származik.

4. Végezetül még utalni lehet arra is, hogy világra jöttünket és neveltetésünket sem tudtuk magunk kiválasztani. Senki nem kérdezte tőlünk, hogy meg akarunk-e születni. Minden ember életében vannak olyan döntések, amelyeket azok a körülmények határoznak meg; amelyekbe beleszületett. Ez az ember szociális természetéből fakad.

Ezek azok az okok, amik miatt a gyerekkeresztelés a kezdetektől fogva szokásban volt. A Szentírásban ugyan nincs szó kifejezett gyerekkeresztelésről, de több helyen is olvashatunk beszámolót megtérteknek „egész háza népükkel” való megkereszteléséről. (lásd ApCsel 16,15/33; 1 Kor 1,16), és joggal feltételezhetjük, hogy ezek között gyerekek is voltak. A 3. században jött divatba az a káros szokás, miszerint a keresztelőt egész a felnőttkorba kitolták, bár egészen más okból, mint manapság: attól féltek ugyanis, hogy a fiatalkori harcokban elveszíthetik a keresztelés utáni bűntelenséget, s ezért úgy gondolták, jobb, hogyha a keresztséget csak érettebb korban kapják meg. Szent Ágoston és az egyházatyák azonban a keresztség szentségével való ezen visszaélés elleni harcukban hivatkozni tudtak az ősi hagyományra.

Kol 2,11-12 – A keresztség a körülmetélést váltja fel.

Ter 17,12 – A körülmetélést a születés utáni nyolcadik napon tartották.

Mk 10,14 – Gyermekek is részesülhetnek lelki előnyökben.

Jn 3,5; Mk 16,16 – Isten Országába a keresztség által lehet belépni.

Róm 5,18-19 – ádám bűne mindenkire kárhozatot hozott. A kiút a keresztség (vö. Róm 6,3-4).

Lk 18,15 – „Odavitték hozzá a kisgyermekeket is.”

ApCsel 16,15 – „Ő és házanépe (= oikosz) megkeresztelkedett” (A gyermekek a házhoz tartoztak)

ApCsel 16,33 – „Megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan”

1Kor 1,16 – Pál megkeresztelte Sztefanász egész házanépét.

Ter 47,12 – „József ellátta… atyjának egész családját (= oikosz) kenyérrel, gyermekeik száma szerint.” Azaz az „oikosz” szó magában foglalja a kisgyermekeket is.

ApCsel 2,38-39 – Keresztelkedjetek meg, „mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak” (a szó csecsemőt is jelent).

Mt 8,5-13; 9,2; 15,21-28; Lk 5,20; 7,7 – Más hitére is lehet alapozni a bűnök bocsánatát.

Mit tesz a keresztség az 1Pét 3,18-21 szerint? Kiknek kell megkeresztelkedniük az ApCsel 2,38-39-ben? Kiknek szól a keresztség ígérete? Mivel hasonlítja össze Pál a Kol 2,11-12-ben a keresztséget? Mikor metélték körül azokat, akik az Ószövetségbe léptek (hány éves korban)? Megkeresztelt-e Pál egy egész háznépet? A Jn 3,1-7 azt mondja, hogy újjá kell születnünk Lélektől és …………? Kiknek a nevére kell megkeresztelkedni a Mt 28,19 szerint? Gondolod, hogy másféle keresztség is létezett, mint amit ez a vers mond? Az evangélium ezen szavai szerint a keresztség előtt vagy utána kell megtanítani Jézus parancsait az embereknek? Előtte vagy Utána? A legelső keresztények hogyan kereszteltek a legelső keresztények nem-kanonikus írásai (pl a Didakhé) szerint?

gyermekkeresztség: csecsemők és kiskorúak keresztelése. - Jogosságát a hagyomány az ap. időktől igazolja. A trienti zsin. tanítása szerint a megkeresztelt gyermeket a hiányos emberi előfeltételek ellenére ker. hívőnek kell tekinteni, s a keresztség érvényessége nem függ az utólagos tudatos elfogadástól (DS 1625). A gyermekkeresztséget csak azok kifogásolják, akiknek helytelen fogalmuk van az Egyh-ról, a kegyelemről és a szentségekről. Aki nem ismeri el a szentség tárgyi hatékonyságát, az kételkedhet az öntudatlan gyermek megkeresztelésének érvényességében. Az Egyh. hagyománya olyan töretlen és következetes, hogy a Szentírás utalásaival együtt teljes bizonyosságot ad. Ezek a szövegek beszélnek az „egész ház, az egész család” megkereszteléséről (1Kor 1,16; ApCsel 16,15.33). Ismert volt az összehasonlítás is a körülmetélés és a keresztség között (Kol 2,11; Ef 2,11). A gyermekek is részesei a szöv. áldásának, ahol a kezdeményező mindig maga Isten. Ezért egyes prot. közösségek eljárásának, ti. hogy csak felnőtteket keresztelnek, vagy újra keresztelnek (anabaptisták), nincs szentírási alapja. - Az ap. időkben erős volt a parúzia várása, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a családok egységesen részesüljenek a kegyelem áldásaiban. A teol-ok kezdettől fogva hivatkoztak a keresztség szükségességére, amelyet Jn 3,5 kifejez. Szt Ireneus a megtestesülésből és Krisztus főségéből vezeti le az állítást, hogy a Megváltó az élet minden fázisát megszentelte, tehát a gyermekkort is. Amikor a pelagiánusokkal szemben az áteredő bűn tana tisztázódott, még világosabb lett a gyermekkeresztség hatása. Megoldódott az a nehézség is, amely abból eredt, hogy a keresztség a hit szentsége. Az Ó- és ÚSz tanítása alapján ismert volt a helyettesítő képviselet, amit Mt 9,2 is megerősít. A közösség hite az egyénnek is javára válik. Szt Ágoston után Szt Tamás fejti ki a tételt, hogy a gyermekek az Egyh. hitével hisznek, s ezt a hitet a jelenlevők, a szülők és a keresztszülők jelenítik meg. Egyébként is a megigazulás kegyelme a lélekbe önti a hit, a remény és a szeretet erényét (DS 904, 1528). A szentség az embert Krisztus halálának és föltámadásának részévé teszi, s ereje akkor is érvényesül, ha az emberben valamilyen előföltétel hiányzik. - A teol. megalapozásból a gyermekkeresztség feltételei is kiolvashatók. A gyermekkeresztség ui. gyakorlatilag csak ott szolgáltatható ki, ahol a tudatos ker. hitre való nevelés biztosítva van, vagyis ahol a szülők és a gondviselők kérik a keresztséget és ők maguk is élik hitüket. A szentség nemcsak az áteredő bűntől szabadítja meg a gyermeket, hanem az Egyh. tagjává is teszi, küldetést ad neki, s ezt a küldetést tudatosítani is kell benne. Ahol ezek a biztosítékok hiányoznak, ott legalábbis el kell odázni a keresztelést.

Leírom az én álláspontomat. A vallás nem magánügy, hanem KÖZÖSSÉGI. Az szerintem alapdolog, hogy a gyereket betesszük gyerekkorában egy közösségbe. Ha felnőttként változtatni akar, változtasson, de legalább egy közösség tagjaként nő fel.

Ennyi erővel mondhatnám azt is, hogy miért jó az, ha mindenki kap állampolgárságot a születésével? Nem döntheti el maga, hova tartozik? Nem. Mivel Magyarországra születtem ezért a magyar nemzet közösségéhez tartozom. Erről nem én döntöttem. És mivel kereszténynek kereszteltek, ezért a keresztény egyházak közösségébe tartozom.