Miért tartja Isten örök bilincsben és sűrű sötétségben az angyalait? Mi lesz majd a sorsuk? Mikor van az örökké vége?
Júdás Apostol levele » 1. fejezet
"6. És az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az ő lakóhelyöket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta."
Erre az a Jehova válasz, hogy be akarta bizonyítani, hogy Isten nem jó uralkodó. (pedig még az is normálisabb, hogy inkább féltékeny volt az emberre).
De a kérdés továbbra is az, hogy mi motiválta a Sátánt a motívációjára? Szóval mi alkotott benne negatív érzéseket?
És ezek a negatív érzések hogyan keletkeztek?
Vagy a szabad akarat lényege, hogy szörnyűvé teszünk mindent, hogy legyen lehetőséged azt választnai?
Vagy a szabad akarat Isten nélkül tud teremteni olyan érzésket vagy egészen új világot?
Mi van?
Nagyon cifrázod kedves Luci.
Azt, hogy egy ember mit akarjon, vagy mit ne, nem teremtette bele az emberbe. Ezt magyarázom már két napja Kedves Gaebrolnak is. Ellenben nincs szabad választási lehetőség, döntés, Hanem eleve elrendeli a génekbe, hogy Robotként éljünk, ahogy Ő jónak látja.
Ebben az esetben, az iránta érzett szeretetünk, az Ő hatására működne bennünk, és nem egyénileg döntöttün az felől.
Ő pedig nem Robotokat hozott létre, hanem élőlényeket, szabad akarattal, akik eldönthetik, hogy helyes erkölcsi szabályok mellett éljenek szeretetben, tudva, hogy az jó, vagy elvetik, és maguk akarják meghatározni mi a jó, és mi nem.
Mivel Ádámék Sátánnal együtt úgy döntöttek, hogy maguk akarják eldönteni a saját felállított értéküket, így kikerültek Isten fenhatósága, és irányítása alól.
És azt választották, hogy az életük forrása, ne legyen az életük része. Kihúzták magukat a konektorból, így az áramszolgáltatás szépen megállt....
S Isten hagyta, hogy addig is éljenek az általuk jónak vélt egyéni döntésükkel, így összehasonlíthatták, milyen Istennel együtt élni, és milyen nélküle.
Nem az emberre volt irigy. Ne viccelj már, az angyalok sokkal magasabb rendűek, mint az emberek. Ugyan mit irigyelhetett volna olyan élőlényekben, akiknek sokkal korlátozottab az életük, mint az angyaloknak.
Írja is, hogy ha nem is sokkal, de valamivel kisebb rendeltetésű teremtmények az emberek, mint az angyalok.
(Héberek 2:6, 7) . . .„Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az emberfia, hogy gondját viseled? 7 Egy kevéssel alacsonyabbá tetted az angyaloknál; dicsőséggel és tisztességgel koronáztad meg, és kinevezted őt kezed munkái fölé.
Istenre volt irigy. S magának akarta, az Istennek járó imádatot szeretetet, hírnevet. Nem holmi Földi emberekre volt féltékeny.
"Istenre volt irigy. S magának akarta, az Istennek járó imádatot szeretetet, hírnevet"
Ezt már elmagyaráztam neked párszor, hogy irigy csak akkor lehet valaki, ha már eleve olyan jellemvonásokkal rendelkezik amik ezt lehetővé teszik. Mint pl a nagyravágyás. Ez pedig csak annyiban változtatna a kérdésen, hogy akkor nem miért teremtette irigynek a Sátánt, hanem miért teremtette nagyravágyónak?
"vannak rossz akaróid"
Ez tévedés, nem ez a lényege. Nagyon eltévedtél.
A Biblia nem került volna megírásra, ha mindenki maradt volna a kaptafájánál, és boldogan békében egészségben élték volna az életüket, megelégedettségben egészségben, időtlen időkig.
Tudod, van az az emberi közmondás, hogy
"sokat akar a szarka"...
A Tanúlság az, hogy az elégedetlenség, és a mohóság, nem vezet boldogsághoz,
s azt is tanulhatjuk belőle, hogy ne akarj olyan ruhát fel venni, amit nem a Te méretedre szabtak.
Idegen tollakkal csak ideig óráig élhetsz....
Hogy mennyire érthetetlen vagy, rettenetes.
Nem teremtette semmilyen rosz tulajdonságokkal.
Mert akkor minden élőlény ugyan azt a hibát követte volna el, mert mindegyikbe teremtett rosszat....
De nem minden élőlény gondolta azt amit Sátán. Tudom akkor most jön a válasz, hogy csak némelyikbe teremtette bele...
Valóban értelmetlenség erről beszélgetni, mert eleve eldöntötted azt, hogy Isten bűnös és kész...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!