Hogyan értelmezitek ezt a részt?
Luk 12:50 βάπτισμα908 δὲ1161 ἔχω2192 βαπτισθῆναι,907 καὶ2532 πῶς4459 συνέχομαι4912 ἕως2193 ὅτου3748 τελεσθῇ.5055
baptiszma de ekhó baptiszthénai kai pósz szünekhomai heósz hotú teleszthé
G908 βάπτισμα (baptiszma)
- alámerítkezés, bemerítkezés, keresztség (vízben vagy Szent Szellemben)
alámeritkezés=meghalást is jelent, meg teljes elfordulást valamitől, mitől kel elforduljon a teljes "elfordulással"?
Jézus jól tudta, hogy amikor megkeresztelkedik a Jordánban, egy olyan életútra lép, amely az áldozati halálával ér véget. Tudta, hogy ártatlanul kell meghalnia, vagyis hogy a tökéletes ’testét, melyet Isten készített neki’, fel kell áldoznia váltságul az emberekért
Minderről Jézus úgy beszélt, mintha a halálba keresztelkedne meg
Akkor keresztelkedett meg, azaz merült alá teljesen a halálba, amikor i. sz. 33 niszán hó 14-én a kínoszlopra szegezték.
Ez a keresztség azzal fejeződött be, hogy Jehova Isten, az Atyja feltámasztotta őt a harmadik napon, ami olyan, mintha „feljött” volna a halálból. Jézus halálba való keresztsége semmiképpen sem egyenlő a vízben való keresztségével. A szolgálata elején keresztelkedett meg vízben, a halálba való keresztsége azonban akkor csak elkezdődött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!