Az ateisták istentagadása miért párosul azzal a fölfogással, hogy ők úgy élnek, ahogy akarnak?!

Most fogalmazta meg egy ateista a nézetét erre a kérdésre: Mi az, ami az ateistákat ráveszi, hogy annyi időt, figyelmet és energiát öljenek valaminek a cáfolatába, ami szerintük nem is létezik?

Ezt válaszolta: „Ateista vagyok, nem hiszem semelyik Istenben sem. De tele van a világ olyan emberekkel akik rád akarják verni a hitüket. Na, velük nem értek egyet. Tiszteltben tartom, hogy ők hisznek valamiben/valakiben, de ők is tartsák tiszteletben azt, hogy én nem hiszek úgymond semmiben. „

Nos, ez a része kit érdekel, hogy hisz-e akármiben, tojáshéjban vagy a vasúti sínben, nincs jelentősége. De hogy öntörvényűen szabják meg maguknak a jó és a rossz fogalmát, azt már a társadalomban mindenki elszenvedi, akin átgázolnak, akit semmibe vesznek, akit kirabolnak, kisemmiznek, megszégyenítenek, akikről szólnak a TV híradókban a bűnügyi riportok, és akik tehetős létükre korruptak és korrupt törvényeket szabnak a társadalomnak. Az ateista nem hitét miért tartsa tiszteletben bárki is, amikor ezzel párosul az ateizmus, mert hogy párosul, az egyértelmű! Hogy az Isten maximális erkölcsi viselkedést vár el mindenkitől, az miért nem elfogadható az ateistáknak? A Könyvek Könyvének Istenéről beszélek!