Óriási hibát követtem el?
Teljesen mindegy, hogy konkrétan miként történik a nemi aktus, attól még paráznaság marad.
Isten nem fog pokolra vetni egyetlen botlás miatt, főleg úgy, hogy emészt a bánat miatta (bár ha jól olvasom, akkor nem egyetlen botlásról van szó). Nem tudom mennyire komoly a kapcsolat, gondolkoztok-e házasságon, vagy csak amolyan futó kaland. Mert a jegyesoktatásokon azért bővebben is szó esik a témáról.
Javaslom beszélj lelkiatyáddal gyónás során ha van, vagy esetleg lelkészeddel, felekezetedtől függően.
Látom hogy a bün erejét nagyította fel több válaszadó és nem a megváltó Jézus Krisztus hatalmas áldozatát,hogy kifizette a büneinknek az árát.A bün a kereszten le lett rendezve,le lett győzve ,mert meg lett fizetve az ára.Ezzel nem azt akarom mondani hogy jól tetted amit tettél.Én ezt nem mondom.De bizony emberek vagyunk és megbotlunk.Mert egy örök harc van a testünk és a mi belső emberünk között.Amit a testünk akar,az ellen a belső emberünk tiltakozik.Amit a belső emberünk akar,az ellen pedig a testünk tiltakozik.
Galata 5/17
Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.
A lényeg hogy ne kárhoztasd,ne vádold magad a megtörténtek miatt,hanem gyere Jézushoz az 1 János 1/9 szerint.
1/9
Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.
vagy a 1János 2/1
Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.
2
És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.
Tudod Jézus büntelen volt és nem a saját büneit hordozta.Amikor keresztre feszítették az nem olyanért volt amit ő tett.Ő szenvedett mindazért amiért nekünk kellett volna.Ő szenvedte el a mi büntetésünket a kereszten.
Ha bővebben érdekel a téma,akkor arra kérlek,hogy nézd végig a következő videót: https://www.youtube.com/watch?v=6knZk6TXLI4
Szia!
Én is egy 19 éves katolikus lány vagyok, és korábban nem vettem nagyon komolyan a hitet, és sajnos már nem vagyom szűz, mert a volt barátom nagyon erőltette a szexet, és azt mondta, hogyha igazán szeretem őt, akkor lefekszem vele, és sajnos megtörtént, többször is. Öszintén szólva nagyon kívántam őt én is (ahogy te), és élveztem is a szexet, ami miatt még jobban bűntudatom van.
Nemrég óta egy közösségbe járok, hittanra és más programokra is. A pap, aki vezeti a közösséget, gyónáskor megkérdezte, hogy hogyan érzek emiatt (mármint hogy paráználkodtam?)
Mondtam neki, hogy bűntudatom van, és hogy megbántam, és rájöttem, hogy a fiú nem szeretett igazán. Mondta, hogy akkor imádkozak sokat egy megfelelő szerető párért, és mindenképpen éljek mjd vele tisztaságban. Meghogy Krisztus is megbocsátott a házasságtörő asszonynak, ha többet nem vétkezik.
Nemsokkal utána megnéztünk egy videót hittanon (Hodász András atya egy prédikációját), és az atya ebben nagyon jól elmagyarázza, hogy miért fontos az, hogy tisztaságban éljünk a házasság előtt.
Nemrég jöttem össze egy fiúval a közösségből, akivel megegyeztünk, hogy tisztaságbn élünk a házasságig. Mondjuk szerintem az én páromnak nem csak alapvető hite van, hanem szerintem ő is érti, hogy miért fontos ez.
Mindenképpen nézd meg a videót, nagyon jól érthető.
https://www.youtube.com/watch?v=bVGTHjbDOs8
És próbálj meg mostantól bűnbocsánatért imádkozni és tisztaságban élni a barátoddal. Biztosan nagyon nehéz lesz, nekünk is az egyébként, de sok kitartást kívánok!
Kedves kérdező!
Nem foglak elitélni vagy felmenteni, ez nem az én dolgom.
Azt már megírták előttem, hogy amit tettél az Isten szemében paráznaság -de erre gondolom rájöttél.
A jó hírem az, hogy valószínűleg nem fogsz elkárhozni. Legalábbis a kérdésedből arra következtetek, hogy megbántad a bűnödet. És innentől nincs más teendőd, mint kérni Istent, hogy bocsássa meg neked. Ha Jézus nevében kéred, akkor megtisztít minden bűntől.
És persze ha van, akkor a felekezetednek megfelelő bűnbánati cselekedetről se feleskezz meg (pl. gyónás)...
Most menj békével és többet ne vétkezz!
Közelítheted bárhonnan, hallgathatsz bárkire, ezzel csak a saját felelősségedet akarod hárítani másra.
A bibliában sehol nem áll, hogy te e tekintetben mit nem tehetsz. Ezzel szemben számos bibliamagyarázó meséli el téveszméit, vagy érti félre szent meggyőződéssel a szavakat.
A te problémád az, hogy egy eszmerendszert példabeszédekkel és történetekkel magyarázó írást, a bibliát betű szerint próbálsz értelmezni. Alaphiba és ezer gondot félelmet generál.
Ott van például Szodoma és Gomora. Lakói tettek valamit és keményen bűnhődtek. Nem egyszer valamikor, tettük után rögtön. Na már most. Értelmezd betű szerint. Ez a büntetés! Téged büntettek? Mióta is teszed? Azóta semmi büntetés? Ejnye! Arról volt szó, hogy betű szerint kell érteni. Büntetés nincs, tehát a korábbi cselekmény nem büntetendő! Ez a betű szerinti értelmezés. Nem pedig mindig úgy, ahogy akarjuk. Tessék következetesnek lenni!
Ha az utcán csinálod mások előtt az baj. Ha meghitt kettesben, az nem. Ez a döntő különbség. Hogy akarod megismerni egyébként? Te egy isten vagy, aki a gondolatokba lát? Ő egy isten, aki meg tud téged ismerni? Aztán ha nem, de tévesen összeházasodtok, akkor csináltok magatoknak kis poklot egy életre? Az jobb? Ezt nem tanítja a biblia, de viszont tiltja. A biblia boldog házaséletet vár el. És miképpen képzeled megvalósítani? Önámítással? Boldogtalansággal? Azt a észt is el kel lám olvasni, ahol arról esik szó, miért is rendelte isten a házasságot, mi volt a célja azzal!
Szóval értelmezz! Vagy olvasd betű szerint, viselkedj betű szerint, de következetesen ám! Isten nem örül annak, ha mazsolázunk előírásaiban.
Szerintem nem követtél el semmilyen hibát, 'mirőlszól' nevű felhasználó az, aki helyesen látja a dolgot, a többi csak a bűntudatot igyekszik felnagyítani benned.
Jézus aki az emberek, a népek öntudatát igyekezett felemelni éppen azt tekintette feladatának, hogy az embereket megszabadítsa a bűntudat terhétől, elküldte tanítványait, hogy bocsássák meg az emberek bűneit, nem egyszer, hanem hetvenszer hétszer ! Amit te tettél az pedig nem bűn, szeretetből tetted, nem nyereséghajhászásból, sem gyűlöletből, azt nem lehet bűnnek minősíteni.
A kárhozattól nem kell félned, az nem így működik. Nem követtél el paráználkodást, ne higgy azoknak akik a paráznaságról beszélnek, a paráznaság az, amikor elárulod saját magad, mert akkor Istent árulod el, mikor olyan dolgot teszel amivel saját lelkedet sérted.
Röviden:
Igen, bűnt követtél el.
Viszont van bocsánat rá, ha megvallod és kéred Jézus bocsánatát.
Többet ne csináljatok ilyet.
Ennyi :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!