Ha így gondolkozom, melyik valláshoz állok a legközelebb?
1.Van egy lény, aki teremtette a világot(de nem tudom milyen céllal), nincs egyedül.
2.Ez a lény egy felsőbb dimenzióban van.
3.A mi világunk és annak törvényei egy gömbön belül érvényesek. Azon túl több ilyen világ van.
Ahogy több galaxis is van.
4.Jézus központú a vallásom, létezik a reinkarnáció és a lélek.
5.A világunk legfontosabb törvénye Jézus által elmondott, tehát mindennek az alapja a hit és a félelem, ez a kettő mozgatja a világot, akár szó szerint is.
5.A világot a dharma alkotja, ami szinkronban van a hitünkkel vagy félelmünkkel.
Nagyjából ennyi.
Szerintem ez tök logikus, ha végigolvasod.
Bár lehet nem, mert sok minden kimaradt.
A végén egyébként mi is istenek leszünk.
Egyszerre látjuk a jövőt és a múltat, mint az Érkezés c filmben.
Dehogynem, csak nem mondta ki nyíltan, ahogy sok mást se.
A karma is létezik.
Jézus tanításának totálisan ellent mond a reinkarnáció. Jézus elmondta a halál utáni lehetséges opciókat, a reinkarnáció nem volt ezek között. A Bibliából megismert szerető Istennel nem fér össze a lélekvándorlás. Ha Isten azzal szórakozna, hogy halálunk után egy új testben visszaküld a földre, és úgy kell megoldani az előző életben elkövetett hibákat, hogy nem is emlékszünk arra, mit kell helyrehozni, hát az köcsögség lenne tőle. Jézus megváltott minket, ezért nem önerőből kell megoldani a dolgokat, mert Jézus a vére árán üdvözít minket. Totál felesleges hülyeség lenne a reinkarnáció, ráadásul ellent mond a keresztény istenképnek.
A karma meg...
Nem tudom mit szívsz , de adhatsz nekem is....
Ebbe logika , mindjárt nevetek pedig nem nevetem ki más ember vallását. Kevered a tudományt, vallásokat össze vissza......A vallás és a tudomány keveréséből keverednek ki az ilyen korcs értelmetlen gondolatok mint a tieid. Vagy abban hiszel van egy(?) lény aki teremtette az univerzumot. De nincs egyedül. Persze hogy nincs hiszen te és én is létezem :D Márpedig az univerzum a világmindenség összessége. Gömbön belül ? Whaaaat. Mint ahogy több galaxis van ? Mi a fene az összefüggés?
Keresztény hit pont, hogy a földöntúli életben hisz és nem a reinkarnációban......
Számolni sem tudsz . 5. meg az 1. eleve ellentmondás .
Te valami elcseszett Buddhista vagy Hindu vallásos lehetnél. De ezt a Jézus "központúság" miatt lehetetlen .A "tudományos" nézeteidet most kivettem,mert nettó hülyeségek és látszik semennyire nem értesz hozzá maximum felületesen.
Szerintem nem a vallásossághoz, hanem Jézushoz állsz közelebb.
Jézus a reinkarnációt szó szerint tanította, Illéssel kapcsolatban.
A keresztények ma már sajnos eretneknek tartják magát Jézus Krisztust is, mivel sok olyasmit tanított, amit a hatalom mámorában úszó vallási felekezetek vezetői nem bírnak elviselni. (pld reinkarnáció, ellenség szeretete, engedelmeskedtettés, szerető istenkép és nem büntetőt istenkép)
Ez az igazi reinkarnáció, amit Jézus tanított:
Máté11.14. és ha el akarjátok fogadni: Ő maga Illés, akinek el kell jönnie.
Máté11.15. Akinek füle van, hallja meg.
Máté17.10. és megkérdezték Őt a tanítványok, ezt mondták: miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie ?
Máté17.11. Jézus pedig válaszolt, ezt mondotta nekik: Illés ugyan eljön és helyreállít mindent,
Máté17.12. de mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit akartak, így az Emberfia is szenvedni fog tőlük.
Máté17.13. Ekkor megértették a tanítványok, hogy (baptista) Bemerítő Jánosról mondta ezt (beszélt) nekik,
Az Evangéliumok alapján pedig "kibontva" a HANG - könyvekből:
Kérdező:
"Az Egyház teljesen romlott?
Igaz, hogy az Egyház velejéig rothadt, működése félrevezet? Van reinkarnáció előző életünk vétkeiért? Lehet-e az ördög gyógyítását a jézusi értelemben gyógyításnak nevezni?
Gyermekem!
Először is meg kell határoznod, hogy mit értesz Egyház szó alatt. Ha az Én köztetek élő Titokzatos Testemet érted, akkor semmiképpen sem igaz, hogy az Én Egyházam velejéig romlott. Az Én Egyházam, tehát az Én köztetek intézményesült Titokzatos Testem és az Én keresztem ugyanazon érem két oldala. Keresztem nem bitófa. Keresztem egy olyan aréna, olyan küzdőtér, melyben, melyen végső győzelmet arattam az Ősellenségen. Győzelmi jelvény tehát. Szeressétek keresztemet, és engedjétek, hogy emlékeztessen benneteket arra, mennyire szeret benneteket az Isten. Itt nem az az érdekes, hogy emberi életemet ezen oltották ki, hanem az a fontos, hogy itt mutattam meg a mindent-odaadás teljességét, hatalmát. Ahol Én vagyok, ott a mindent-odaadásból van a mindent-birtoklás. Az Én világom az AJÁNDÉKOZÁS világa, a mindent-odaajándékozás világa. Itt azért van meg mindenkinek mindene, mert itt mindenkit az odaadottság hajt, irányít.
Egyházam szintén aréna, küzdőtér. A benne élőknek, – akikben Én élek – a szolgálat irányában vállalt kemény önlegyőzésüknek és az egymás fölött uralkodni akarásnak, különböző dicsőítő címek, rangkórságok utáni önző, nyomorult, földhözragadt emberi vágyaknak küzdőtere. Ez az Egyházam. Ebben az Egyházamban vannak szentek, és vannak velejükig romlott emberek, akik bizony mindent elkövetnek, és minden aljasságot, félrevezetést vállalnak pillanatnyi jólétük érdekében.
Papnak azért nem hívok senkit országotokban, mert ma sem teszik lehetővé a prófétai szót azoknak, akik e pályát választják maguknak. Pedig erre lenne legnagyobb szüksége ma országotokban az Én Egyházamnak. Azok a barátaid, akiket te azon a bizonyos teológián megismertél, bizony nem az Én hívásomra mentek oda. Természetesen meg nem akadályozhattam egyiket sem, hogy odamenjen. De hát a bűnt sem tudom megakadályozni. Az Én szabadságom véget ér ott, ahol a tiétek kezdődik. Azt, hogy mennyire nem engedik meg a prófétai szót egyetlen szemináriumban sem, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a HANG című könyvnél árnyaltabban fogalmazott prófétai szót sem engednének ilyen helyeken forgalmazni. Pl. A KIO-t. (Keressétek Isten Országát, melyet P. Bulányi írt, aki Irántam való szeretetből vállalta, hogy halálra ítéljék, amit aztán életfogytiglani börtönre változtattak.) Pedig de jó volna nemcsak minősítést, de érveket is hallani azok szájából, akik ma Egyházam vezetőinek gondolják magukat. De jó volna, ha legalább egymással vállalnák a párbeszédet Egyházamban azok, akik ellentétben állnak egymással. De jó volna, ha nem hatalmi szóval akarnának az ilyen konfliktusoknak véget vetni.
Különben minden intézményes egyházban megvannak azok az eszközök, melyekkel lehet élni és lehet visszaélni. Aki él ezekkel a kegyelmi eszközökkel, az szinkronba kerül Velem, aki visszaél, az keresztre feszít Engem. De győzelmem már meg nem szüntethető.
Gyermekem! Ne botránkozz meg! Írod, hogy így minden jogalapot kihúzok a klerikusok alól. Ki bizony. Az Én országomban nincs jog. A szeretet, amennyiben méltó akar lenni e névre, nem ismer jogot. A JOG a ti földi világotok rendező elve. Erről szóltam már a HANG első kötetének végén.
Másik kérdésed a reinkarnációval van kapcsolatban. Ezt is bőven kifejtettem már a harmadik kötetben, s rámutattam ezt alátámasztó evangéliumi helyekre. Nem akarom ismételni magam. Az evangéliumokban van szó újraszületésről. Olvasd el őket figyelmesen, és te is megtalálhatod ezeket a helyeket. Az újraszületés csak azok számára szükséges, akik önzésük betegségéből csak a földön találnak maguknak életteret arra, hogy kiláboljanak belőle. Olyan ez, mint mikor valaki azt hiszi magáról, hogy türelmes, holott nem az, csak éppen nem bántja őt senki. Ahhoz, hogy a türelem ne önbecsapás legyen számára, azt próbának kell alávetnie. Persze van olyan jellembetegség, melyhez nincs szükség újra megszületni a földre. Az ilyen embernek nem kell újra megszületni. Nemcsak a földön, a földöntúli életben is van tisztítóhely, mint ahogy nemcsak a földön, de a földöntúli életben is van pokol. "
Jézus; A HANG - könyv 315
1. Hogy érted, hogy nincs egyedül?
2. Azt a dimenziót is ő teremtette?
3. Végülis akár így is lehet, meg még akárhányféleképpen, de milyen jelentősége van ránk nézve?
4. Mi az a Jézus-központúság? Mi a lélek? A reinkarnáció mi alapján és milyen lehetőségekkel?
5. A félelem? Mitől? Jézus azt mondta félni kell?
5.2. Rákerestem a dharma jelentésére, úgy kezdi, hogy ez egy "sokjelentőségű" szó, neked melyiket jelentené?
Te a materializmushoz állsz a legközelebb, mivel rendszert és törvényszerűségeket keresel egy általunk nem érzékelhető, nem ismert világban, melynek része a tudat, a szellem és a lélek is.
Egy ezoterikus katyvasz az egész.
* végén egyébként mi is istenek leszünk.
Ezt is az ezosok vallják. Tömény Istentagadás.
A teremtett lény sosem lesz az alkotója.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!