Mi értelme volt az özönvíz történetének, ha gyakorlatilag semmi nem változott utána?
Félreértések elkerülése végett keresztény vagyok, hiszek Istenben, és azt is tudom hogy az özönvízre nem egy történelmi eseményként kell tekinteni.
De mégis, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a történet szerint Isten elküldte a vízözönt a Földre, mert az ember annyira romlott és erőszakos volt hogy nem nézhette tétlenül. Azaz meghal minden bűnös ember, csak Noé és családja talált kegyelmet az Úr előtt. De ezt követően pedig gyakorlatilag ugyanez a helyzet, amióta létezik ember, teli van a Föld erőszakkal és bűnnel. Tehát végső soron a történet alapján Isten semmit nem ért el az áradással.
#1
Komolyan kérdeztem!
#2
A metafora egy dolog. Ellenben a fenyegetés, mint üzenet, elég falsnak tűnik.
#3
Szerintem gondold át újra amit leírtál, mert ez így egy összeszedetlen katyvasz. Már elnézést!
A kreacionista meséktől pedig kérlek kímélj meg! Keresztény vagyok, nem hülye! Hogy gyűrne már fel például a víz hegyeket? Teljesen értelmetlen amit írsz, fizikailag és geológiailag is.
#4
Kicsit kifejtenéd ezt jobban, kérlek?
#9
Azt hiszem tőled is azt kérném, részletezd ezt egy kicsit! Köszönöm előre is!
#12
Azért ha szétnézel ma mikre képes az ember, hogy több tekintetben ma is magunk alatt vágjuk a fát, nem nehéz kikövetkeztetni hogy ha ennél valaha is rosszabbak lettünk volna, akkor már eleve nem is léteznénk.
Kérdező, bizonyára te a Bibliában olvasható keresztény változatra gondolsz. Nem csoda hogy nem érted, mert tele van ellentmondással. Az általad felvetett, egy, a sok közül.
Sokan nem tudják, de Noé és az özönvíz története olvasható a Koránban is, de lényeges különbségekkel. Nem az egész világot öntötte el a víz hanem egy lokális árvíz volt. A hajón legfeljebb háziállatok voltak, de nem csak Noé és családja hanem más hívők is megmenekültek. Tehát az özönvíz csak Noé népét érintette és azok pusztultak el akik üldözték és meg akarták ölni a hívőket. Ez sokkal logikusabb és hihetőbb. Egyértelmű hogy 4-5 ezer éve nem volt világot elöntő özönvíz. Ráadásul a keresztény változat igazságtalan. A világ másik felé élő emberek honnan tudhattak volna Noéról és a hajóról. Tehát még esélyt sem kaptak a menekülésre. Ha belegondolunk ez egy totális népirtás. Az iszlám szerint viszont csak azok pusztultak el Noé népéből akik nem hallgattak Noéra és tovább üldözték a hívőket.
#14
Persze hogy a keresztény változatra gondoltam, írtam is hogy keresztény vagyok.
A leírásod alapján valóban logikusabb lenne a Korán változata, ha történelmi eseményként tekintenénk a biblikus özönvízre, de ilyesmit csak egy szélsőséges csoport, a kreacionisták gondolnak. A keresztények többsége számára a történet a keresztség metaforája, a víz általi újjászületés előképe.
A kérdés gyakorlatilag nem is erre vonatkozott, hogy mit jelent a sztori, kizárólag a kérdés alatt kiemelt problémáról van szó.
Ettől függetlenül köszönöm a válaszod!
A kérdésed jó. A válasz pedig a 1Mózes 3:15-ben van
(1Mózes 3:15) 15 És ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te magod és az ő magva között. Az összezúzza a fejed, te pedig annak sarkát zúzod szét.”
Ez egy prófécia, ami a Messiásról, mint magról szól.
Akiről a Héber iratok végig beszélnek.
Azonban, az özönvíz után a Messiás nem jött el, nem halt meg az emberiségért, Tehát, hogyan teljesült volna be az ígéret?
Az özönvízre pedig azért volt szükség, mert olyan mértékű volt a gonoszság, és a kegyetlenség, hogy még Noé élete is veszélyben volt. Nem beszélve, hogy Noé a Nefilimek között kellett hogy éljen a családjával, akik mint tudjuk, a Sátánhoz csatlakozó angyalok, akiket démonoknak nevezünk, emberi testet öltöttek, és a Földön élő Nőkkel kapcsolatot létesítve, hibrid utódok születtek. Ezek a Teremtmények iszonyatosan erősek, magasak, és kegyetlenek voltak.
Jehova ezzel lezárt egy "fejezetet" ami tarthatatlan volt. Akik figyeltek és hallgattak volna, és ha az építkezésben nem is vettek részt, bementek volna a megmentés eszközébe, életben maradtak volna.
Jézus mint tényre hivatkozott, hogy ugyan ilyen lesz az utolsó napokban, amikor visszatér. Ez egy figyelmeztetés, hogy figyeljük az eseményeket tanuljunk belőle, és tegyük meg a szükséges lépéseket, hogy életben maradjunk azon a napon.
#16
Ez valami nagyon furcsán továbbgondolt magyarázatnak tűnik, nem igazán biblikusnak. Csak nem Tanú vagy?
#17
Ha nem történelmi esemény, miért akarod akkor is akképp kezelni, csak hogy belegyömöszölj valami hibát?
" nem igazán biblikusnak."
Noé idejében nem volt a Földön a népesség akkora, hogy más népek is lettek volna. Hiszen azt olvassuk, ami jóval Noé után történt, hogy akkor kezdtek el szét széledni az emberek a Földön, amikor Isten összezavarta a nyelveket.
Addig egy "kisebb" területen éltek.
ezért ha olvasod, figyeld meg, ezért igen Biblikus.
De valóban Tanú vagyok, ám a Biblia ugyan az.
#19
Ha igaz lenne amit írsz, ez csak annyit változtatna hogy külön értelmetlen lett volna egy teljes felszínt elborító áradás.
Mellékesen ha egy szervezetnek külön átiratra van szüksége a Bibliából, amelyben alapvető keresztény tanokra utaló igéket írnak át, az pontosan azt jelenti hogy a szervezet tanai nem biblikusak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!