Mi értelme volt Nádáb és Abihú halálának a Bibliában?

Hogy mitől volt ez a tűz törvénytelen, az nincs leírva; az ittas szolgálat miatt is lehetett (erre abból következtethetünk, hogy közvetlenül ez után jön a leírás, hogy tilos a papoknak bort vagy mámorító italt inniuk, amikor szolgálatban vannak), de valószínűleg többről volt szó. Az ittasságuk azonban hozzájárulhatott helytelen tettükhöz.

Haláluk valódi oka azonban az volt, hogy „törvénytelen tüzet ajánlottak fel Jehova előtt, amit nem írt elő számukra”.

Áron két fia a sátorszolgálatnál illetéktelen előjogokat akartak szerezni.

Ehhez az ókori gondolkodást kell megérteni. Az ókori vallások elsőrendűen ortopraxikusak, nem pedig ortodoxikusak voltak.

Ez azt jelenti, hogy nem az volt a fő kérdés, mit gondolsz Istenről, vagy az istenekről, túlvilági életről vagy az angyalokról (ebben a zsidóság ma is eléggé toleráns), hanem a helyes rituálé, a helyesen bemutatott áldozat, a helyesen elvégzett cselekmény az elsőrendű.

A történelmi vallások (kereszténység, buddhizmus) megjelenése fordulatot hozott ebben. Viszont az ókori ember közel állt a ritualista mágikus világképhez. Az inkáknál például ha elvétetted a szent tánc egyik lépését, kivégeztek, vagy Afrikában ha a törzs szent botja (amelyen a kultúraalapító istenség a mennybe ment a mítosz szerint) eltörött, akkor szuicid letargiába estek a törzs tagjai. Hasonlókra más ókori kultúrában is van példa.

Miért? Mert az ókori világkép szerint az embert a Szenttel, a Fensőbb Létszférákkal, Istennel a helyesen bemutatott rítusok kapcsolnak össze, ezáltal a rítus a teremtett világ rendjének, a Szakrálissal való kapcsolatának letéteményese, a kozmosz (rendezett, isteni világ) elválasztója a káosztól (rendezetlen, deszakralizált, istennélküli világ).

Az ókoriak szerint ugyanis az rituálé (elsőrendűen az áldozat) az istenek vagy héroszok tetteinek megismétlése, jelenvalóvá tétele, ezáltal az ember a világban jelenvalóvá teszi az isteni hatást, és részesül abban. Objektivizmus még nem létezett, az történelmi eredmény, végpontja a materializmus, illetve naturalizmus.

Ezt az eszmetörténeti differenciát fel lehet fedezni a katolikus és protestáns úrvacsoratan közti különbségben is. A katolikusok a szentáldozásban megismétlik Krisztus kereszthalálát, és jelenvalóvá teszik azt, ezért az ezen való részvétel halálos bűn terhe mellett szükséges. A katolicizmus ugyanis ókori eredetű vallás.

A protestantizmus a történelem későbbi idejében született, közelebb a modern, objektivista, tényalapú világképhez, itt a rítus már csupán szimbólum, megemlékezés, felidézés. Hiszen a protestantizmus egy újkori vallás.

Aki megtörte a Szentséget, életével fizet. Ez ugyanis az akkori világképben még a gyilkosságnál is súlyosabb bűntett volt.

Szia

Nádáb és Abíhú olyasmit tettek, egyrészt, amit Isten nem kért tőlük, másrészt olyat, amit nem lett volna szabad.

A Mózes 3.könyvében éppen azokról a dolgokról találunk leírást, amit Isten a népének adott, mi az amit tehetnek, és mi az amit nem, mert halált von maga után. A két pap pontosan tudta ezt, és mégeis megtették, amienek az lett a következménye, amire előre figyelmeztette Isten őket Mózes által. Ők is tudták, ismerték ezeket az utasításokat:

2Mózes 30:9

Csak a törvényben előírt füstölőszert ajánljátok fel rajta. Ne mutassatok be rajta égőáldozatot vagy gabonaáldozatot, és ne öntsetek rá italáldozatot.

3Mózes 10:9

„Se te, se a fiaid ne igyatok bort vagy másmilyen alkoholt, amikor a találkozás sátrába jöttök,+ hogy meg ne haljatok. Állandó érvényű rendelet ez nektek nemzedékeken át.

3Mózes 16:1, 2

Jehova szólt Mózeshez, miután Áron két fia meghalt, mert Jehova elé járultak. Ezt mondta Jehova Mózesnek: „Beszélj Áronnal, a bátyáddal, hogy ne menjen be akármikor a szent helyre a függönyön belülre, a ládán lévő fedél elé, hogy meg ne haljon, mert a fedél fölött jelenek meg felhőben.

Érdekes megfigyelni azokat a történéseket, amelyek a halálukat megelőzték.

Egy évvel azután, hogy megkezdődött a kivonulás (i. e. 1512-ben), elérkezett az ideje, hogy felállítsák a hajlékot, és beiktassák a papságot. Az egész nemzet összegyűlt a találkozás sátrának bejárata előtt a beiktatási ceremóniára, és látta, amint Áront meg Abihut a fivéreivel együtt megmossák, turbánt tesznek a fejükre, és felkenik őket Isten papjaiként, hogy képviseljék a nemzetet Őelőtte. Ezután az újonnan beiktatott papok hét napon át ott maradtak a találkozás sátrának bejáratánál, hogy befejeződjön a beiktatásuk, és ahogy Mózes mondta: „»hogy kezetekbe hatalom töltessen. . .« Áron és a fiai pedig megtették mindazt, amit Jehova parancsolt Mózes által” ahogyan arról a 3Mó 8:1–3, 13–36ír.

Abihut és Nábábot is nagy megtiszteltetésben részesítette Isten, és kiemelkedő tisztséget töltött be az egész nemzet előtt egy rövid ideig, de akár becsvágyból, akár önteltségből, akár azért, mert félvállról vette Isten utasításait, kiváltságai hamar véget értek, és gyermektelenül halt meg, ahogyan erről a 4Mózes 3:2–4; 26:60, 61; és a 1Kir 24:1,2 ír.