Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova tanúi zsidók?

Jehova tanúi zsidók?

Figyelt kérdés
2010. jún. 18. 09:51
1 2 3 4 5
 1/45 anonim ***** válasza:
65%
nem. (bár zsidó származású is lehet jehovista)
2010. jún. 18. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/45 anonim ***** válasza:
35%
Keresztények.
2010. jún. 18. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/45 anonim ***** válasza:
49%

már hogy lennének keresztények?

Persze nem zsidók illetve inkább reformer zsidók, akik hisznek Jézusban.

DE, az alapítójuk egy ember, aki többre akarta vinni, mint amit a törvények kijelöltek neki és így kereskedő lett- ez melyik népcsoport jellemzője az Egyesült Államokban? A zsidóké. Úgyhogy szerintem már ő is zsidó volt. És ez megmagyarázza, hogy miért utálják a zsidókat (nyilván abból fakad, hogy az alapító gyűlölte saját származását, ami ilyen életbe kényszerítette) illetve hogy miért támadják a történelmi keresztény egyházakat, hiszen az ő tagjaik hozták a zsidó törvényeket.

A név Zion's watchtower- szintén erre utal, mert a cionisták zsidók. Persze lehet megmagyarázni, hogy a Zion így meg úgy, de ezt ma már zsidók használják (mégpedig nem is akármelyik csoportjuk)

A központjuk New York Brooklyn, ami véletlenül a zsidóság központja is, talán több zsidó él ott, mint Izraelben.

A szabályaik: nem tartjuk az ünnepeket, állami ünnepeket sem, nem tisztelgünk zászlónak stb stb, na melyik vallási csoportra jellemzőek: zsidókra (már ebből egyértelműen látszik, hogy nem kereszények, hiszen a karácsony, húsvét keresztény ünnepek, amiket ők a zsidókhoz hasonlóan elvetnek) Mikor emlékeznek Jézus keresztre feszítésére? Nagypénteken (mint a keresztények?) egy fenét, véletlenül pont mikor a zsidók.

Bármi amivel érvelnek a zsidó vallás előírásai. illetve Jézus szerepe és hogy a zsidóság elvesztette a kiválasztott nép státuszt stb- szintén nem keresztény, hanem döbbenet a Koránban szerepel. Úgyhogy vettek át elemeket az iszlámból is.

Egy kevert vallás, amiben én keresztényi elemeket nem nagyon látok. Persze mivel mint írtam csipegettek innen is onnan is, nyilván találhatók benne, de az alapja egyértelműen és kétséget kizárólag zsidó.

2010. jún. 18. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/45 anonim ***** válasza:
56%

Egy részben keresztény jellegű modernista amerikai szekta, agresszív küldetéstudattal, és ezernyi torz "tanítással". Egyébként itt találhat mindenki egy kis olvasnivalót Jehova "tanúiról":


[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

2010. jún. 18. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/45 anonim ***** válasza:
43%

A Jehova Tanúi az Adventista Egyházból váltak ki.

Kedves harmadik válaszoló, Te olyan vagy, mint Móricka, mindenről az jut az eszedbe.

2010. jún. 18. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/45 anonim ***** válasza:
57%

Ne vádaskodj, írj cáfolatot. Ez saját véleményem, de változtatok rajta (nekem nem megmondják mit gondoljak, úgyhogy rugalmasan állok a dologhoz) Felsoroltam érveimet, melyik nem állja meg a helyét, melyikre mondod azt, hogy nem így van?


a zsidók nem ünneplik a karácsonyt (ugyanazok miatt mint a Jehovák)- keresztények igen. Ha a Jehovák nem ünneplik, most erről bárhogy gondolkodom, más nem juthat eszembe, minthogy ők is zsidó vallást követik. Persze mivel a zsidó hit több ezeréves a Jehovák pedig alig száz- így akár mondhatjuk, hogy keresztény vallás, zsidó hagyományok plagizálásával.Vagy egy teljesen új vallás (se nem keresztény se nem zsidó) csak a zsidó hagyományokat inkább követő vallás mint a keresztényi hagyományokat.

2010. jún. 18. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/45 anonim ***** válasza:
19%
a többségük nem zsidó származású, de a vallási elképzeléseik elég zsidósak és nagyon hasonlít a zsidókra az egész szektájuk...pl. az erőszakos demagógiában is
2010. jún. 18. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/45 anonim ***** válasza:
53%
Az, b.zmeg. Hiszen minden sarkon ott állnak a zsidó hittérítők, és ordítják az arcodba, hogy legyél zsidó, mert a pokolra jutsz. Ugye, utolsó?
2010. jún. 18. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/45 anonim ***** válasza:
29%

"Az, b.zmeg. Hiszen minden sarkon ott állnak a zsidó hittérítők, és ordítják az arcodba, hogy legyél zsidó, mert a pokolra jutsz. Ugye, utolsó?"


Nálunk nem minden sarkon állnak jehovások, viszont ugyanúgy lenézik a nem szektatagokat, akárcsak a zsidók, csak a jehovások nem gójoznak. Na meg annyi még a különbség, hogy a zsidók nem akarják hogy zsidóvá válj, ők csak simán lenéznek, akárki is vagy, ha nem születtél zsidónak és büdös gój vagy.

Sajnálom hogy belőled a "zsidó" szó ilyen indulatokat váltott ki. Nem tudtam, hogy a szent majmok nevét nem szabad kimondani.

2010. jún. 18. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/45 anonim ***** válasza:
70%

Sziasztok!


Jehova tanúi nem zsidók, hanem egy keresztény kisegyház. Tény, hogy vannak meredek tanításaik, de én ezért nem zárnám ki őket a keresztények közül, és úgy gondolom, hogy sok tanú őszinte Krisztus követő is, noha Krisztus istenségét tagadja.


Az sem igaz, hogy Jehova Tanúi az Adventista Egyházból váltak ki. Tény, hogy mozgalmuk adventista-millerita-jellegű, de az advent mozgalom - amikor Russelék elindították a saját mozgalmukat - még nem volt egységes. A közvetlenül a millerita mozgalomból alakult csoportok közül a Hetednapi Adventista Egyház lett a meghatározó felekezet, tagsága ma sokszorosa az összes többi adventista közösség lélekszámának, ezért az adventista szót legtöbbször rájuk értjük. A Jehovák Tanúi alapítói már nem William Miller kortársai voltak, de ők is a későbbi advent mozgalomban szocializálódtak, mégpedig nem a hetednapi adventistáknál, hanem olyan közösségnél, amely nem tartotta a szombatot, viszont újabb dátumot tűzött ki Krisztus eljövetelére.


Üdv. Péter

2010. jún. 18. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!