Hol van Noé bárkája?
Istenben hiszek, de az ilyen történeteknek nem tudom.
Ami meg még jobban foglalkoztat, hogyha Isten egy csettintéssel elárasztotta a Földet, akkor miért kellett Noénak több száz vadállatot hajkurásznia, miért nem csettintett még egyet Isten, hogy megint legyenek állatok?
Sehol.
Egyrészt a tudomány alapján nem volt világméretű özönvíz, másrészt a bibliakutatás alapján nem szó szerinti történeti leírás a Noé bárkája, hanem a Gilgames-eposz antimitologikus változata. Maga az egész Teremtés könyve 1-11 fejezet nem szó szerinti történetírás, amit jelez a héber szöveg is, amiben nem egy szójáték van, ami arra utal, hogy a szerző (vagy szerzők) nem történelmet, hanem bölcsességirodalmi művet írtak.
Ez alapján az összes olyan vélemény, amely igyekszik kimutatni a világméretű özönvizet, vagy Noé bárkájának a valódiságát, az HAMIS.
Mondjuk nem csodálom, mert a vallások alapból megtévesztik az embereket.
Akkor talán a Megváltó hazudik?
Igen is vannak jelei, az vízözönnek, hiszen találtak olyan állatokat, akiknek még a szájába volt az étel.
Vagy is hirtelen és váratlanul pusztult el, sokan "jégkorszakként" emlegetik.
"Akkor talán a Megváltó hazudik?"
Ezt egyedül te vetetted fel, szerintem senki más nem írt ilyet.
Jézus egy jól ismert példázattal szemlélette, hogy milyen lesz a második eljövetele, pontosabban, hogy milyen váratlan. Ez a példázat volt Noé története. Tehát nem valós történelmi eseményként utal rá.
Most akkor szegény Lázár története is valós ezen analógiád alapján?
@17:02-esnek:
A Megváltó nem hazudott, hanem példaként idézte Noé történetét.
Az Őrtorony irodalom helyett pedig azt javaslom, hogy olvass valódi tudományt...
Tessék, itt egy gyors számolás arról, hogy miért képtelenség az egész világot elöntő özönvíz:
-------------------
"Csupán egy gyors számolás:
A Föld átmérője egyenlítőnél (ezzel számoltam, nem pontos, de a nagyság miatt elhanyagolható a különbség) 6378km.
Te állítod, hogy az özönvíz ELBORÍTOTTA a Földet. A Biblia alapján egy 3Km magas hegyet is teljesen elborított a víz. Tehát, vegyük úgy, hogy a Föld sugara 6384km lett ettől a 3-3km vastag vízrétegtől. Egy gyors számítás, és megkapjuk, hogy a Föld térfogata eredeti sugárral
1 086 230 340 743 km^3
Na, most nézzük az új térfogatot (hogy megkapjuk a Földet borító új vízmennyiség térfogatát!)
(4 * R^3 * 3.14) / 3 = 1 387 641 765 888 km^3
A különbözet pedig 301 411 425 145 km^3 víz. Ez, alapállapotban is 300 milliárd köbkilométer víz!
Jelenleg 1.358.710 km^3 víz van körübelül a Földön. Tehát te azt állítod, hogy a kialakuláskor 300x ennyi víz, tehát ennyi tömeggel volt nagyobb a Föld! Ez majdnem azt jelenti, hogy egy apróbb BOLYGÓnyi víz szakadt ki a bolygóból. Ekkora tömegváltozás, pláne kitörés szétszaggatta volna a bolygónkat..."
-------------------
Forrás itt: https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..
Természetesen az Ókori (esetleg Őskori) mítoszokban.
# 12
"Igen is vannak jelei, az vízözönnek, hiszen találtak olyan állatokat, akiknek még a szájába volt az étel."
- Ezen összetett mondatod első fele hamis, második fele nem igazolja az elsőt. Legjobb esetben is "D".
(2Péter 2:5) 5 és nem habozott megbüntetni egy hajdani világot, de Noét, az igazságosság prédikálóját nyolcadmagával megtartotta biztonságban, amikor vízözönt hozott az istentelen emberek világára;
Akkor ez is hazugság?
A Biblia írói, és a megváltó is, tényként, megtörtén esetként említi.
A Teljes írás pedig Istentől van, és Isten valós eseményeket jegyeztetett fel, dátumokkal, nevekkel.
Noé Ádámtól a hetedik nemzedék tagja, valós ember, és nem szemléltetés.
A lázár esete pedig nem Bibliai történelem, hanem szemléltetés.
"Akkor ez is hazugság?"
Ezt újfent csak te írod, senki más nem írta. Valamiért nagyon szeretnéd ezt bizonygatni.
Természetesen nem hazugság, hanem szemléltetés. Gazdag képi illusztrációval szemléltette az apostol, hogy mi lesz a tévtanítók sorsa.
Például rögtön előtte olvashatod:
"még a vétkező angyaloknak sem kegyelmezett, hanem a pokol bilincseibe zárva a mélységbe taszította őket"
Természetesen ez csak egy gazdagon illusztrált példázat. Mivel a pokolnak nincsenek külön bilincsei, az angyalok szellemi lények, ezért hiába lenne a bilincs, a pokol pedig nem a föld alatt van, hanem a kárhozat állapota, ami nem része a fizikai világnak.
Tehát szép képi eszközökkel leírta az apostol, hogy ezen angyalok a pokolban várják az utolsó ítéletet, hogy aztán örökké tartó szenvedés legyen büntetésük. Miként a tévtanítóknak és hamis prófétáknak. (Például akik pontos évszámokat prófétáltak, hogy akkor érkezik a világ vége.)
@19:31
Nagyon szép levezetés.
Azt gondolom, a Tanú válaszolónak innentől nincsenek már további érdemleges érvei. Az utolsó kommentje is már csak arról szólt, hogy ismételte magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!