Miért kártékonyak a családokra a Jehova tanúi?
Nem a kiközösítésről szóló anyagot add meg, mert minden Tanú tudja, miként, és hogyan kell egy kiközösítést kezelni. hanem annak az Őrtoronynak a forrásanyagát, ahol 2066-ról tesz említést.
És azt a forrás anyagot ahol írva van, hogy Jehova elrendelte a a 3/4 lakosság kiirtását 2066-ig.
Valamint azt ahol konkrétan azt írja a folyó irat, hogy Jézus elrendelte a viszályt a családon belül.
Az általad említett Tanú pedig csak Biblia versre hivatkozva állított neked olyat, amit senki nem tehet, mivel semmilyen forrás anyag nem jelent ki ilyet és nem ír ilyenről.
A bibliai kiadványok a Hű és bölcs szolga osztálytól származnak, ilyen forrás anyagot pedig soha sehol nem adtak ki, ez a személy Biblia versbe magyarázta a saját érvelését, amit biztos vagyok hogy nem támogatja sem Jézus sem Jehova.
Add meg azt a Forrás anyagot, ahonnan ez a Tanú idézte konkrétan a kivégzések elrendelését, és a 2066-ot.
Valamint a családon belüli viszályok elrendelését, melyik irodalomban olvasta, vagy melyikből idézte.
Ha nincs ilyen, akkor vagy Te nem mondasz igazat, vagy ez a Tanú olyat tett, ami kimeríti a valótlanság fogalmát, ami egyenlő a hazugsággal.
megkerestem NEKED hogy a JEHOVA TESTVÉREDET NE HAGYJAM HAZUGSÁGBAN!
Jézus elrendelte a viszályt a családon belül. TESSÉK! .
Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR máté 10: 1-42 ig ott a 34-36 itt van :
34 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békét hozzak a földre. Nem békét hozni jöttem, hanem kardot.+ 35 Mert azért jöttem, hogy viszályt szítsak
a fiú és az apja között, a lány és az anyja között, a meny és az anyósa között.+ 36 Igen, az embernek a saját háznépe lesz az ellensége. 37 Aki jobban
szereti az apját vagy az anyját, mint engem, nem méltó hozzám, és aki jobban szereti a fiát vagy a lányát, mint engem, nem méltó hozzám.+
Jehova elrendelte a a 3/4 lakosság kiirtását TESSÉK!
Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR Zakariás 13 7-től... abban a 8 -9
7 „Ó, kard, kelj fel pásztorom ellen,+
a férfi ellen, aki a társam! – jelenti ki a seregek Jehovája. –
Verd meg a pásztort,+ hadd széledjen szét a nyáj*,+
én pedig a jelentéktelen emberek ellen fordítom a kezem.”
8 „Ezen az egész földön – jelenti ki Jehova –,
a rajta levők kétharmadát megölik, és elpusztulnak*,
az egyharmadát viszont meghagyják.
9 És a harmadrészt tűzbe teszem,
megtisztítom, mint ahogyan az ezüstöt tisztítják,
és próbára teszem, mint ahogyan az aranyat próbálják.+
Segítségül hívja nevemet,
és én válaszolok neki.
Ezt mondom: »Ez az én népem«,+
a nép pedig így felel: »Jehova az én Istenem.«”
hogy micsoda a 2066 ?! üsd be a googleba ! TESSÉK!
" i.sz.33-tól 2066-ig az előírt "
és megtalálod ezt az anyagot is : Jehova Tanúi. Kik Ők.Miben hisznek.docx
SZÓVAL TE VAGY A KÉTELKEDŐ vádló ÉS RETTENETES BUTA JEHOVA és sajnos mivel régóta tag sajnos még vezető is,
ez a szomorú nagyon a sok évtizedes tudásotok hogy csak ennyi !! az egész közösségetekre!!!!
Mint említettem, a forrás anyagot írd meg, ne Biblia idézetet írj egy ember magyarázatával.
A google pedig nem egyenlő a jw.org honlappal.
És beütöttem, amit írtál.
Ez egy ellenünk szóló cikk, amit nem a szolga osztály ír, hanem valaki rólunk és ellenünk nyilatkozik.
Ez a kifejezésekből is látszik, hiszen a Tanúk nem használtak, és nem használnak olyan kifejezéseket, hogy Fiú Isten, Ezenkívül a Tanúk hon lapja nem a Google, hanem a jw.org, és ezen kívül oda van írva hogy ezt valaki 2015-ben tette fel, és nem Jehova Tanúja hanem a következő aláírással:
Mohácsi László bibliakutató és bibliai tanácsadó.
az egész cikk pedig gépelt anyag, a bibliai irodalom pedig nem így néz ki.
S lehetsz Te bármilyen tanult ember világban.
Be lettél csapva, mert ez nem Jehova Tanúi kiadványa.
pedig 100% ban világosan oda írtam
a ti hivatalos oldalatokon hogy onnan másoltam be.
itt van az internetes is most már,
amik bizonyítják a jehova testvéred hogy a család és emberiség gyilkolásotokat hogy valóban ugy kell eljárni kiközösítésekkor vérszerinti családtaggal is és csinálni mindent és ez a helyes amiket nekem is írt
mert ez az örtorony törvénye a hivatalos weboldalatokon.
/ amit a videó is tökéletesen a gyakorlatban láttat,
és ez az ÁLTALÁNOS köteleő alkalmazás hiszen ŐRTORONY TÖRVÉNY! /
Jézus elrendelte a viszályt a családon belül.
Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR máté 10: 1-42 ig ott a 34-36 itt van :
wol.jw.org/hu/wol/l/r17/lp-h?q=máté+10%3A+1-42
Jehova elrendelte a földi 3/4 lakosság kiirtását
Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR Zakariás 13 7-től... abban a 8 -9
wol.jw.org/hu/wol/l/r17/lp-h?q=Zakariás+13
a 3 ik kérdésedre is megtaláltam a forrást.
A TE JEHOVA TESTVERED ! /web,email,tel elérhetőséggel /
az van a weboldalán hogy Ő is 10-20 éves JEHOVA mult, ,
kicsivel kevesebb a tudása mint neked vagy fordítva de ezt csak te tudod.
Te mint Testvére tőle így minden információt meg tudsz szerezni hogy mi az a " Az Úr Jézus Krisztus aki i.sz.33-tól 2066-ig az előírt pusztítási feladatokat hajtja végre. "
szóval véleményem szerint is rendkívül kártékony emberek vagytok ! válaszolva a kérdező kérdésére.
elnézést hogy lehagytam a VÉRSZERINTI CSALÁDTAGOKAT IS,
HOGY HOGYAN INTÉZIK EL HIVATALOSAN AZ ÖRTORONY PARANCSA SZERINT!
Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR
kiközösített
wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/1102008083?q=kiközösített&p=par
Hát akkor figyelj, és olvass! mert megkerestem ám a belinkelt információt:
Zakariás 13:8,9
13:8, 9 Azok a hitehagyottak, akiket elvetett Jehova, rengetegen voltak, a föld népének két része. Csak egyharmaduk lett megtisztítva, mintegy tűz által. Napjainkban Jehova elveti a kereszténységet, melybe a magukat keresztényeknek valló emberek többsége tömörül. Csak egy kis létszámú csoport, a felkent keresztények ’hívják segítségül Jehova nevét’, és vetik alá magukat a megtisztításnak. Róluk és a hívőtársaikról nem pusztán a nevük miatt mondható el, hogy Jehova Tanúi.
Ez van a kommentárban. Amint látható, hogy nem kicsit értelmezted át a leírtakat.
Itt a Zakariás idejében élő Izraelitákról van szó, elsősorban, a messiás megérkezéséig, halál büntetést kaptak azok, akik nem voltak Isten népéhez tartozók,
DE EZT MINDENKI AKI OLVASSA A BIBLIÁT TUDJA.
A továbbiakban nem azt írja, hogy elrendelte, a kivégzésüket, hanem azt, hogy nem fogadja el a magukat keresztényeknek vallók közül azokat, akik nem hívják segítségül Jehova nevét, és nem akarnak a tiszta imádat szerint élni.
S EZT IS MINDENKI OLVASHATJA, NEM KELL KÜLÖN KOMMENTÁRBAN KISZÍNEZNI, HOGY A TANÚKAT BEMOCSKOLD.
A nagy betűket, nem ordításnak szántam, hanem kiemelésnek.
nincs mit magyarázkodnod !
mert a TE JEHOVA VEZETŐD, TESTVÉREDET írta és NEKEM !!!
az igen komoly súlyos mondatokat ami miatt ÉN lettem felháborodva!
nekem egy vallásokhoz semmi köze vadidegennek magyarázatként hogy miért jogos az őrtorony szerint vérszerinti testvérrel való számomra igen embertelen kegyetlen viselkedés.
én nem értelmezgetek semmit!!!
mert semmi tudásom sem végzettségem nincs hozzá!!
én csak a 3 forrásanyagot megmutattam, hogy mit találtam ÖRTORONY , NÁLATOK !
és CSAK azért kerestem ki hogy a te jehova testvéredet kimentsem hogy nem hazudik!! semmi másért!
én igen is
igen is rettenetes leírt mondatoknak tartom amiket találtam! én igen is igen rosszaknak tartom ha tetszik neked ha nem.
a videón látottak is igazak!
a forrásanyag örtorony jehova szövegei is igazak.
szórol szóra az örtorony írja!
itt nem mocskolódásról van szó,
az általam látott nézett és hallott összes információ ADAT alapján
igen is rettenetes kártékonynak tartom az egész szervezeteteket!
egy papírra bal oldalra fel kell írni a negativ
majd jobb oldalra a pozitív TETTEKET amit az őrtorony társaság tett az emberiséggel.
nálam súly van az egyik oldalt sajnos!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!